Századok – 1995
Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573
580 ERŐS VILMOS Mint Tisza István okán íija a „Három nemzedék"-ben: „A magyarság sokkal gyöngébb, földrajzi helyzete sokkal veszélyesebb, semhogy egymagában, saját erejéből fenn tudná tartani eddigi kedvező helyzetét, évszázados hegemóniáját Közép-Európa terein: ez az objektív igazság volt Tisza István politikai pályájának sarkköve. Igaz követője volt ebben Széchenyinek, a száműzetés Kossuthjának s Deáknak egyaránt, hisz mindezek tudták, vagy 49 katasztrófája után megtanulták, hogy Ausztria és a nemzetiségek, azaz a nagy német hatalom és a szláv népek együtt két malomkő, melyek porrá zúzzák a mi évezredes Nagy-Magyarországunkat."1 9 Mindez természetesen, mint jeleztem, nem jelenti azt, hogy Szekfű kizárólag az uralkodó osztályok történetírója lett volna. Hiszen mint láthattuk, alapvetően polgári történetíró volt s polgári reformjának vezetését is egy értelmiségi középosztálytól várta. Mivel azonban a polgárosodás programját össze kívánta egyeztetni a történeti Magyarország integritásának fenntartásával, szükségképpen volt kevésbé kritikus ennek az integritásnak a legfőbb védelmezőivel, a történelmi uralkodó osztályokkal s főként az arisztokráciával szemben. (Innen azután Szekfunek a nagybirtokot védő, a nagybirtok nemzetfenntartó szerepét bizonyító felfogása) „A reformkor nemzedéké"-nek két értelmezése Szigeti József „A magyar szellemtörténet bírálatához" című, már említett művében „A reformkor nemzedéké"-t elemezve, bár elismeri Mályusz társadalomtörténeti magyarázatának őszinteségét (sőt Max Weber szociológiájával rokonítja), mégis főként ideologikus jellegű műnek tartja. Szerinte Mályusz a nagybirtokellenes kispolgárság vágyait fogalmazza meg, amely a húszas évek konzervatív bethleni konszolidációját fenyegette a társadalom radikális átalakítása, a forradalom rémével. Innen Mályusz érdeklődése a koncentrált történelmi erőszak iránt, s a húszas évek konszolidációs fasizmusával szemben a harmincas évek „őrségváltásával" hatalomra jutott nyílt fasizmus érdekeit szolgálja. „Ha Mályusz felfogását transzponáljuk kora viszonyai közé — úja Szigeti korának jellegzetes frazeológiájával —, amelyek anélkül, hogy ezzel teljesen tisztában lett volna, elképzeléseit kialakították, kétségtelen, hogy a magyar fasizmus kispolgári áramlatainak elméleti kifejeződését láthatjuk benne. Azon rétegek vágyait és igényeit fejezi ki — visszavetítve a történelmi múltba —, amelyek a birtokon kívül rekedtek éhségével lesik, hogy az értéktöbblet mekkora részét sikerült koncként megkapar in taniok az uralkodó tőkés nagybirtokos osztály dúsan terített asztaláról. Ezért kacérkodnak, ezért izgatják magukat és uraikat is a forradalom rémével, amelyhez az együttérző ellenszenv vagy az ellenszenvező együttérzés egy nemével viszonyulnak. Ezért érdeklődnek szenvedélyesen a forradalom — s mint Mályusz több tanulmánya bizonyítja —, a koncentrált történelmi erőszak megnyilvánulásainak minden formája iránt, mert ismernek egy számukra is kívánatos forradalmat, a forradalmat jobbról, amely nem az adott társadalmi viszonyok haladó átalakítása, hanem a meglevő tulajdonviszonyok részleges újrafelosztása saját, retrográd érdekeik szempontjából."20
