Századok – 1995

Közlemények - Erős Vilmos: Historia Regnum – Historia Populum. A Szekfű–Mályusz vita kialakulása III/573

A SZEKFŰ-MÁLYUSZ VITA KIALAKULÁSA 579 romantika formálta ki s ezért az általa ideálisnak tartott Széchenyi-féle programot is a politikai romantika reformprogramjának nevezi: „Kis filológiai eszközökkel nehéz bizonyítani — íija művének első könyvében Széchenyiről Szekfű —, de rendszerét fölfogván, lehetetlen első pillantásra is fel nem ismerni, hogy ő az igazi politikai romantikus, aki a romantizmus alapelveit: nemzetiséget, keresztény erkölcsöt, egyéni tökéletesülést és egyéni munkálkodást gyökerüktől kezdve átgondolt, azokat sehol sem látott teljes és tökéletes rendszerbe foglalta és megvalósításukra emberfeletti fáradozást áldozott egy egész hosszú életen át."1

6 Meg kell itt jegyezni, hogy a politikai romantika ez eszményesítése, s Széchenyinek ez a nyilvánvalóan önkényes politikai romantikussá való átstilizálása ekkor, a „Három nemzedék" idején sem jelenti azt, hogy Szekfű a politikai reakciót, az arisztokrácia és a klérus uralmát visszakívánó, ultramontán De Bonald-ot vagy Le Maistre-t tekintette volna eszményképének. Hiszen, mint B. Bernát István meggyőzően bizonyítja,1

7

ennek a Széchenyi által képviselt keresztény erkölcsiségnek a hagyományos magyar dzsentri erények, a szalmalánglelkesedés, az enthuziazmus, az illúziók kergetése, a pártoskodó szenvedély stb. kritikájával s a közértelmességnek, a munkának, industriának, „egyéni tökéletesedés"-nek az előtérbe helyezésével nagyon is polgári tartalma van. De ugyanilyen tartalmú Szekfű kritikája a harmadik nemzedék dzsentri politikájával szemben, mely létkérdésnek tekintette a magyar vezényleti nyelvet, s közben elmulasztotta a legégetőbb társadalmi problémák megoldását. (Persze Szekfű ezeket is főként konzervatív módon, pl. a zsidó bevándorlás korlátozásával vagy hitbizományok létesítésével kívánja megoldani, s helyteleníti az egyházpolitikai küzdelmek eredményeit is — ezért a dualizmus korában a Sennyey-féle Konzervatív Párt vagy Zichy-féle Katolikus Néppárt adott szerinte egyedül reális programot.) Szekfű polgárosodási koncepcióját mégis ellentmondásossá teszi programjának kétsételenül konzervatív jellege. A historikus ugyanis bár kemény szavakkal bírálja a dualizmuskori liberalizmust, mondván, hogy az állami és nemzeti illúziók bűvöletében, a közjogi függetlenség erőltetésével ignorálta, hogy „államunk nemcsak még ezután megvalósítandó udvartartás, külön hadsereg, külön címer és zászlóból áll, hanem hogy talán a mezőgazdaság, a néphigiénia, a parasztság művelődése, a középosztály anyagi jóléte is beletartoznak a modern állam fogalmába".1

8

(Azaz, hogy az állami függetlenség árnyékában elhanyagolta a társadalmi problémákkal való szembesülést); úgy tűnik az állami-politikai megfontolások az ó koncepciójában is nagy szerepet játszanak. Hiszen, mint láttuk, a 19. századi liberalizmust — egy másik szempontból — éppen azért nem tartja öszszeegyeztethetőnek a „speciálisan magyar" viszonyokkal, mert nem vet számot a történetileg kialakult realitásokkal, hogy a magyarság állama soknemzetiségű és az „ausztriai tartományokkal biz egybe van házasítva", miért is az alkotmány követelése automatikusan a Habsburgokkal és a nemzetiségekkel való összeütközéshez vezet. Azaz Szekfű számára szintén alapvető a történeti magyar állam, a Szent István-i Magyarország, a magyarság közép-európai hatalmi helyzetének a fennmaradása, aminek érdekében helyesnek tartja a társadalmi szabadságok korlátozását. Csak ó ezt nem a Habsburgokkal való összeütközéssel, ellenkezőleg, az ausztriai tartományokra, mint nagyhatalomra támaszkodva véli elérhetőnek.