Századok – 1995

Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3

A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 49 következtetni a magyarság nomád életmódjára".20

9

Abban a történeti helyzetben, amelyben a legelőikről kiszorult, de gazdátlan legelőket még lelő, lovakkal rendelkező szabadok voltak all. század végén, természetesnek kell tartanunk: ezen, szolgaságra fejüket adni nem akaró, a szabadság nevére igényt tartó, tehetősebb (lovakkal, sátrakkal rendelkező) szabad elemek (akik kisebb-nagyobb közösségekben éltek) lehetnek a törvénycikk villanijsá. Feltehető, hogy nem a templomba járási kötelezettségek elől menekültek, hanem — mint a Dzsajháni-hagyomány megőrizte 200 évvel korábbi állapotként — „együtt vonulnak a saijadó fűvel és a zöld vegetációval",210

vagyis lovaik útját követték, a dús füvű legelőket keresték. Ezért lépték át a számukra keveset jelentő egyházmegyei határokat, ezért szakadtak ki saját egyházuk kerületéből. Ebben a szövegösszefüggésben és történelmi viszonyok közepette a László-féle I. törvénykönyv imént idézett és alább idézendő paragrafusa bizton tekinthető a szabad elemek legelőváltó-vándorló életmódja megnyilvánulásának. 6. László I. törvénykönyvének az előzővel szorosan összefüggő cikkelye így hangzik: „Ha a falusiak (villani), egyházukat [templomukat] elhagyva, máshova vándorolnak, püspöki joggal és királyi paranccsal kényszerítsék őket oda visszatérni, ahonnan elmentek".21

1

E két törvénycikk között nyilvánvaló ellentmondás feszül. Az előbbi esetben az eltávozott falvak népét nem kényszeríti vissza, hanem megelégszik azzal, hogy közülük legalább egy menjen el a többiek nevében is egy másik kerület templomába, a mostani esetben a templomukat elhagyókat viszszaparancsolja a törvény a templom mellé. Ha egyáltalán lehet magyarázni e különbségtételt (és nem az az eset áll fenn, hogy különböző törvénykezési alkalmakkor készült cikkelyek kerültek egyazon törvénykönyvbe), akkor magunk arra hajlunk: a most idézett esetben a falu közvetlenül a templom mellől ment el, az előző esetben pedig a templom eszmei „vonzáskörzetéből". Ha Szent István 1030 után meghirdette azt, hogy minden 10 falunak (emberi közösségnek) legyen egy temploma,21

2

akkor ez akkor még nyilván jámbor óhaj volt, s ki tudja, az István halálát követő vészterhes évtizedek mennyire vetették vissza ennek a szándéknak a megvalósulását. Nyilván voltak templom melletti és templomtól távol eső falvak. Ez utóbbiak, ha elmozdultak, egy másik parochiális templom vonzáskörzetébe estek, az egyik templom szélső pályájáról egy másik templom szélső pályájára kerültek. Ha viszont valaki a templom mellől ment el, magát a templomot ítélte pusztulásra. Ezért bánt tehát a törvény enyhébben a templomtól távoli, illetve szigorúbban a templom melletti emberi közösségekkel. 7. Kálmán király egy zsinati határozati töredéke úgy rendelkezett: y

r

A falu, amelyben templom van, a templomtól távolabbra (longius) ne menjen; ha mégis eltávozna onnan, 10 penzát fizessen és téijen vissza".21

3

E törvénycikk megerősíti iménti értelmezésünk helyességét, hiszen itt kifejezetten templomos faluról történik említés (villa, in qua est ecclesia). Nem oldható meg kifogástalanul a longius értelmezése: Váczy Péter fordításában — „Az egyházas falu ne távozzék el hoszszabb időre a templomtól" stb. — nem térbeli, hanem időbeli jelentést kapott, s Váczy a cikkelyt ekként magyarázta: „A templom látogatása veszélyben volt, mert a falu népe a téli és a nyári legelők közt váltogatta a helyét". Mindenesetre főleg ezen utóbbi cikkely alapján nem kételkedett abban: az általunk 5-7. szám alatt