Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
48 KRISTÓ GYULA 4. A legelőváltásról I. László I. törvénykönyvében olvashatunk: „Azok a püspökök, akik a más püspökség területén [világra jött] állatok után kapnak tizedet, [a tized] negyed részét engedjék át a saját maguk püspökségében lakó papoknak".20 5 E paragrafusról Györffy György úgy vélekedett, hogy korai törvényeinkben ez „az egyetlen nagy távolságú állatnyaraltatásra mutató adat". Felfogása szerint „ez a rendelkezés nyilván nem a közrendű félszabadok kisüzemének igaerejére és néhány állatára vonatkozott, hanem azokra a nagybirtokosokra, akiknek az ország több vidékén volt birtokuk, és méneseiket, gulyáikat, nyájaikat nyaranta hegyvidéken legeltették, mint tették volt eleik a 10. században", ilyenek lehettek pl. a Csongrád, illetve Temes és Hunyad megyében egyaránt birtokos Bor-Kalán nembeliek.20 6 Amiben maradéktalanul egyetértünk Györffyvel, az e törvénycikknek a legelőváltó gazdasághoz való kapcsolása, vagyis az a tény, hogy 1092-ben még oly jelentős lehetett a legelőváltó-vándorló életmód, hogy ezzel kapcsolatban egy speciális esetről (amennyiben a terelt állat egy másik püspökség területére ment, kit illetett a tized) törvényt kellett alkotni. De éppen ennek az esetnek törvénykönyvben való szabályozása mutat arra: aligha egy vagy legfeljebb két tucat nagybirtokos állatállományáról lehet itt szó, hanem azon, nagy tömeget kitevő szabadokéról, akik lovaikat a tágas legelőkön legeltették. A már korábban példaként említett Körös-Tisza-Maros köze nem túlságosan nagy területe a 11. század végén négy egyházmegye (a csanádi, a váradi, az egri és a váci) között oszlott meg,20 7 s a püspökség jövedelmeit kedvezőtlenül érintette, amennyiben a területén legelt állatok nem az ő, hanem a szomszédos egyházmegye területén ellettek meg, és a jószágszaporulat tizede nem őt, hanem a vele határos főpapot illette meg. Úgy véljük, a szabadok ekkor még jelentős tömege, a kezükön levő, ridegen tartott állatok nagy száma kielégítő magyarázatot ad arra, hogy miért kellett törvénycikkben foglalkozni ezzel az esettel. 5. Egészen bizonyos, hogy a legelőváltással kapcsolatos I. László I. törvénykönyvének egy másik cikkelye. Eszerint „ha valaki vasárnapokon vagy nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába (ad ecclesiam parochianam), verésekkel javítsák meg. Ha pedig a falvak oly távol vannak (si vero remote fuerint), hogy a falusiak (villani) az ő kerületük egyházába (ad ecclesiam suam parochianam) nem tudnak elmenni, közülük mindnyájuk nevében legalább egy menjen el botra támaszkodva az egyházba, és három kenyeret és egy gyertyát vigyen az oltárra".208 Kezdjük mindjárt azzal, hogy Szilágyi Loránd fordítása nem egészen pontos! A latin szöveg nem azt mondja, hogy a falvak távol vannak, hanem azt, hogy azok elmozdultak, eltávolodtak (remote fuerint). Vagyis a templomtól való távolságuk nem eredendő adottság kérdése, hanem általuk végrehajtott elvándorlás eredménye. Ezt különben maga a szöveg is megerősíti azzal, hogy megjegyzi: e népeknek eredetileg volt parochiális egyházuk, de mert ők hagyták el templomukat, a helyváltoztatás eredményeképpen egy másik templomhoz kerültek közelebb, így a törvény arra kötelezi őket, hogy e közelebbi templomba menjen el képviselőjük. Váczy Péter — az alább 6. szám alatt idézendő törvényhellyel együtt — szintén úgy vélekedett, hogy itt „mozgó falvakról" van szó, de álláspontját nem indokolta. Mindkét törvényhelyre vonatkozóan annyit jegyzett meg: „Sajnos, a szöveg nem világos annyira, hogy abból biztosan lehetne
