Századok – 1995

Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3

A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 45 feltételező fogalmak. „Néprajzi leírásokból tudjuk, hogy a legeltetés ellenére a nomád népek is gyűjtenek kevés szénát a jurtnál tartott fiatal állat megsegítése végett".18

9

Róna-Tas András elvi síkon szögezte le, hogy a nagyobb mobilitás „visszahatott a földművelésre is, és tovább csökkentette annak jelentőségét. E-gyúttal a nem téli szállásokon folyó földművelés jelentősége relatíve nőtt a téli szálláson folyó földműveléssel szemben, ugyanis lehetővé vált más földműves kultúrák elérése, katonai »meglátogatása«".19

0

E megállapítás illusztrációja lehet a mohamedán kútfők közül Ibn Ruszta azon megjegyzése, hogy a magyarok „súlyos élelmiszer-adókat vetnek ki" az általuk állandóan legyőzött szlávokra.191 A magyarok sok szántóföldje és a szlávokra kivetett élelmiszeradó közti korrelációt Szabó István érdemben nem vizsgálta, megelégedett annak leszögezésével: „Más dolog azonban a magyarok »sok vetése«, s megint más a szlávoktól szedett »terményadó«".19

2

Holott Szabó Istvánnak éppen arra kellett volna felfigyelnie, hogy a magyarok sok vetése kevés élelmiszert eredményezett, hiszen ellenkező esetben nem kellett volna súlyos (tehát nagy mennyiségre rúgó) élelmiszer-adókat kivetniük a szlávokra. A földművelés tehát éppen olyan alárendelt, kiegészítő (döntően az állatok takarmányozását szolgáló) tevékenység volt a nyári időben, mint a halászat a folyók mellett a téli időben. S hogy a nomádok nyáron — legeltetés közben — földműveléssel is foglalkoztak, éppen Szabó Istvánnak kellett volna a magyarokkal kapcsolatban érvényesítenie, hiszen ő idézte az Altaj vidéki kirgizek 1870-es évekbeli helyzetéről O. Finsch német utazó leírását, aki szerint a kirgizek „április végén vagy május elején elmentek nyájaikkal a hegyekbe. Először a folyóvölgyeket keresték fel, itt elvetették a kevés gabonát, majd az előhegyekbe, a forró idő bekövetkeztekor pedig a hóhatár alatt a magashegyi gazdag legelőkre mentek, július végén vagy augusztus elején vonultak le aratni, s késő ősszel tértek téli szállásaikra". Földművelésük azonban nem volt jelentékeny, a kirgiz családoknak még 10 %-a sem művelt földet.19

3

A magyarok sok szántóföldjére vonatkozó Ibn Ruszta-i kitétellel — amely a 11. század elejéig a magyarok egyetlen, földművelésre vonatkozó adata lehet (de nem feltétlenül az, hiszen a szöveg csak a magyarok szántóföldjeiről szól, de arról nem, hogy azt ténylegesen magyarok is művelték és nem foglyaik — nem lehet igazolni az állandó (már majdnem falu jellegű) téli szállás létét. Különben is Ibn Ruszta szövege — legalábbis Czeglédy Károly magyar fordításában — azt a benyomást kelti: esetleges volt, hogy melyik magyar csoport melyik folyóhoz tért telelésre ("Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyikhez éppen közelebb van"19

4

). A magyaroknak tehát szükségszerűen voltak 880 táján téli szállásaik (hiszen valahol itatni kellett lovaikat), de ezek nagy valószínűséggel nem állandóan ugyanazt a helyet jelentették, hanem esetlegesek, évenként vagy néhány évenként változók voltak, attól függően, hogy merre vitte őket a „saijadó fű és a zöld vegetáció"19

5

követése a tavasztól őszig terjedő időszakban. Egy, folyókkal szabdalt területén (amilyen Etelköz és a Kárpát-medence is) az őszi helyzetnek megfelelően mindig a legközelebbi folyóhoz vonultak telelésre. Nem érthetünk egyet Szabónak a Bölcs Leó-i passzus imént idézett értelmezésével sem. Szabó elismeri: „Ez a leírás nem szól téli szállásokról. Annak alapján folyton barangoló, megállás nélkül legeltető, tehát teljesen nomádnak