Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
44 KRISTÓ GYULA raktárukkal, [az uralkodó] kísérőivel és a trónussal, a sátrakkal és az állatokkal"."4 2. Bölcs Leó 10. század eleji híre szerint a magyarok „nemzetségek és törzsek szerint szétszéledve legeltetik lovaikat folyvást, télen-nyáron".18 5 3. A Nyesztor-krónika 6408. (898.) évi híre szerint „vonultak a magyarok Kijev mellett a hegyen keresztül. Megérkezvén a Dnyeperhez, megállottak sátraikkal, mert úgy vándoroltak, mint a kunok".18 6 Az idézett három forrás közül az orosz őskrónika híre nagy valószínűséggel a lakóhely körzetének megváltoztatására (a magyarság áttelepülésére) mutat, ellenben a Dzsajháni-hagyomány híre egyértelműen bizonyítja a lótartó legelőváltást, Bölcs Leóé is — annak ismeretében, hogy a magyarok ekkor sátrakban éltek — ugyanígy értelmezhető. Váczy Péter megfogalmazása szerint Bölcs Leónál „a »télen-nyáron« való legeltetés emlegetése minden kételyt eloszlat afelől, hogy a magyarok életét — még a honfoglalás idején is — a rideg pásztorkodás szabta meg", s hasonlóan „a mohamedán írók által felhasznált arab alapszöveg a zöld legelőn való vándor pásztorkodást írta le".18 7 A kérdés veleje természetesen az: a magyarok rendszeresen ugyanazokra a folyó menti téli szállásokra tértek-e meg, azaz kialakult-e már a téli szállás állandósága? Szabó István úgy vélte: a Dzsajháni-hagyományt fenntartó szerzők szövegéből ez nem derül ki, de mivel Ibn Ruszta a magyarok sok szántóföldjéről ír, amit Szabó úgy értelmez: „a földművelés ebben az értelemben [sokfelé vetettek a magyarok kicsiny táblákat] eléggé általános lehetett a magyar törzsek között", vagyis „a magyarokat tehát már vetéseik betakarítása is rendszeresen ugyanazokra a téli szállásokra hívta vissza. A téli szállásnak volt már bizonyos kötöttsége, mondhatjuk: faluszerűsége". Bár Szabó regisztrálta, hogy ezzel a feltevéssel ellentmondásban van Bölcs Leó híre arról, miszerint a magyarok „szétszéledve legeltetik lovaikat folyvást, télen-nyáron", ezt azonban nem ítélte tényleges ellentmondásnak. Egyfelől a téli szállásokon lakó nomádok is legeltették állataikat, másfelől pedig téli szállásaik a baskírok módjára „nemzetségi-nagycsaládi csoportok szerint tagolódtak", márpedig „a 10-11. századi — már magyarországi — települések és temetők, melyeket a régészek feltártak, a téli szállásoknak elég világosan ilyen nagyfokú tagoltságáról tanúskodnak". Szabó végső megállapítása szerint „Leó császár leírásából tehát végül sem lehet olyan messzemenő következtetést levonni, mintha a magyarok a honfoglalás korában télen-nyáron barangoló életmódot folytattak volna".18 8 Szabó István hosszabban idézett okfejtése jól mutatja, hogy a prekoncepció (annak bizonyítása, illetve bizonyítási kísérlete, hogy a közhiedelemmel ellentétben mennyire előrehaladt a magyarok letelepedettsége), illetve az analógia (a baskír példa) és a komplex módszer felületes alkalmazása (hogy ti. a 10-11. századi Kárpát-medencei települések és temetők régészeti adataiból következtet vissza a 9. századi magyar településrendre) mily ellentmondásba visz az egyértelműen valló írott forrásokkal. Mindenekelőtt fontos hangoztatni azt, amit a magyar (ős)történeti kutatás kevéssé érvényesített eddigelé: a földművelés és a nomád életmód nem egymást kizáró fogalmak, a kezdetleges földművelés (takarmánygazdálkodás) és a téli szállás ugyanakkor nem egymást minden esetben
