Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
30 KRISTÓ GYULA állattal. Szabó István szerint a falvak népe szabadabb jogállapotú volt, mint a prédiumoké,11 6 pedig döntően itt is feudális úr tulajdonában levő falvakról van szó és nem valóságos szabadok falvairól. S hogy a „falvakban lakó" {in vicis morantur), lóval rendelkező elemek (coloni) részt vettek a hadakozásban, Freisingi Ottó adata bizonyítja, amely szerint „kilencen a tizediket vagy heten is a nyolcadikat" síerelik fel a háborúhoz szükséges dolgokkal.11 7 „Feltehetően a kis vagyonú közszabadok, valamint a királyi fennhatóság alatt álló népek bizonyos kategóriái hadakoztak így".11 8 A 12. századi bizánci forrásokban szereplő lovak tömegei tehát tekintélyes részben a szabadok tulajdonát képezték. Van-e azonban jogunk pusztán a lovak nagy száma és jelentős szerepe alapján a nomád gazdaság 12. századig történt továbbéléséről beszélni? Sajnos, nem ismeijük a 11-12. századi Magyarország regionális különbségeit a gazdálkodás terén. Csak gyaníthatjuk, semmint egzakt módon bizonyíthatjuk azt, amit Váczy Péter feltételezett: mind Odo, mind Freisingi Ottó „a Dunántúlon utaztak át, tehát Magyarországnak azon a részén, melyet a többinél kulturáltabbnak szokás megítélni. Amit ók tapasztaltak, az kezdetlegesebb fokon megvolt az ország keleti részein", vagyis a legelőkben való gazdagság.119 Ugyancsak túlságosan kevés az adatunk ahhoz, hogy a regionális különbségek mellett a birtoktípusokon (királyi, egyházi, világi magán) belül, az azok között fellelhető gazdálkodási különbségeket érzékelni tudjuk. Ahhoz is gyérek a forrásadatok, hogy folyamatos sorokat állíthassunk össze belőlük. Végezetül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy forrásértékbeli különbségek vannak a törvények, az oklevelek és az elbeszélő kútfők között. A törvények sokkal inkább a kívánatos helyzetet, az elképzelt, megvalósítani szándékolt jövőt tükrözik. Az oklevelek latin terminológiája sok esetben elfedi azt a különbséget, amely a szavak nyugat-európai jelentése és az annak megfeleltethető magyarországi hasonmásra alkalmazott jelentés között van. Ráadásul az oklevelek a legkorábbi időktől kezdve a megszervezett, feudális birtoklás keretei között működő gazdaságot tükrözik, amely a 11. század eleje óta természetesen fokozatosan teret nyert, de nemcsak a 11. században nem volt kizárólagos, de még a 12. században sem. E vonatkozásban tehát az egyébként felbecsülhetetlen értékű levéltári források csak részt, méghozzá sajátos szeletet tükröznek az egészből. Témánk szempontjából az egészet még a legelfogadhatóbb módon azok az elbeszélő források mutatják be, amelyeket a kortárs, a szemtanú, a közvetlen benyomás alapján író szerzők alkottak. Persze, itt is fenyeget a rész láttatása az egész helyett, hiszen nyilván egyetlen krónikás, egyetlen utazó sem látta egyazon időpontban az egész Kárpát-medencét. Viszont javukra írandó: semmi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy másról számoljanak be, mint amit láttak, továbbá hogy összbenyomásaikat rögzítették, amelyek bizonyára nem érvényesek az egész minden egyes részére, de az általuk látott részek legmeghatározóbb sajátosságai. Ebből a szempontból Bölcs Leó, Regino és Liudprand 10. századra vonatkozó tudósításai mellé állítható Kinnamos, Khoniatés, Odo és Manassés leírása. A 10. és a 12. századra vonatkozó, összbenyomást tükröző híradások mellett számos törvény- és oklevélhelyet idéztünk, amelyek összekötötték e korszakokat, s mintegy hidat képezve közöttük hitelesítették is azok közléseit. Az itt általunk be-
