Századok – 1995
Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253
ANGOL-MAGYAR KAPCSOLATOK A 18. SZÁZAD VÉGÉIG 277 Az 1716-ban meginduló hadjáratról, a Savoyai Jenő vezette csapatok győzelmeiről, Schaub igen részletesen számolt be a későbbiekben. 1716 augusztusában több jelentésben is foglalkozott a Pálffy János vezette lovasság, ezen belül a magyar huszárság sikeres akcióival. A további hadieseményekről viszont már Abraham Stanyan számolt be, aki a Belgrád elfoglalását követő pozsareváci béketárgyalásokba is bekapcsolódott. A brit diplomácia szinte már hagyományos közvetítőnek számított a Habsburg uralkodók és a törökök közti háborúkat lezáró béketárgyalásokon. Természetesen a háborúval együtt újjáéledtek Rákóczi Ferenc és társainak reményei is, hogy talán sikerül egy újabb szabadságharc kirobbantása Magyarországon. Savoyai Jenő győzelmei azonban minden reményüket meghiúsította. Stanyan ennek kapcsán több jelentésében is foglalkozott Rákóczival, s feltűnő, hogy milyen gúnyosan szólt a fejedelem törekvéseiről és fokozódó nehézségeiről. A magyar emigrációt mellesleg a szigetországból száműzött Stuartok híveihez hasonlította, mint akik folyton a visszatérésről álmodoznak. Kárörvendően írt a fejedelem szegénységéről, bár ugyanő nem átallotta megvádolni követtársát azzal, hogy elsikkasztotta ül. Károly ajándékait, pedig azok őt illeték volna a béketárgyalásokon tett szolgálatai fejében. A pozsareváci békekötést követően a bécsi udvar békelétszámra csökkentette haderejét, bár az itáliai Habsburg területeket megtámadó V. Fülöp spanyol király ellen kénytelen volt bizonyos egységeket átcsoportosítani. Elszórt utalások vannak arra nézve, hogy az Esterházy huszárezred néhány századát, illetve magyar gyalogságot vezényeltek az észak-itáliai hadműveletekhez. Az 1720-as évek Habsburg haderejének állapotáról egyébként a brit szolgálatban álló francia katona és diplomata, St. Saphorin tudósított részletesebben, többször is említve az udvar pénzügyi nehézségeit. Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy az állandó hadsereg fenntartásával öszszefüggő magyar országgyűlési végzésekről semmilyen diplomáciai irat nem tesz említést. Jelentős változást hozott viszont a bécsi udvar hadügyeinek figyelemmel követésében James Waldgrave, majd pedig Thomas Robinson kinevezése. Az említett két diplomata pontos hadrendeket, század szintre lebontott tiszti jegyzékeket, valamint részletes pénzügyi kimutatásokat mellékelt jelentéseiben. Ez főként az 1730-as évek közepétől figyelhető meg, amikor III. Károly ismét fegyverrel kívánt további területeket elhódítani a Török Birodalomtól. A lengyel örökösödési háború következtében a bécsi hadvezetés 1733-ban ismét növelte hadserege létszámát. A birodalmi ezredek mellett a meglévő három huszár és egy hajdúezred mellé további öt huszár- és egy hajdúezredet állítottak fel. A brit diplomácia természetesen élénk érdeklődést mutatott a készülődés iránt. Robinson ekkoriban kelt jelentéseiben több alkalommal is hangsúlyozta a hajdúezredek különleges harcértékét. Komolyabb harcokban azonban csak Itália északi részén vettek részt magyar katonák. A hagyományos Habsburg-Bourbon vetélkedés főbb eseményeiről elsősorban Pálffy Károly ezredes beszámolói alapján értesültek Londonban A háborús készülődések az emigráns magyarokat is megmozgatták. A bécsi jelentések alapján Londonban úgy vélték, hogy ez elkerülhetetlenül kirobbantja a háborút Bécs és a törökök közt. 1735 májusában Robinson több levelében is foglalkozott a „magyarországi bajokkal", azaz abékési parasztok megmozdulásaival, de nem sokkal később örömmel nyugtázta a lázadás gyors elfojtását. Természetesen az apja örökébe lépő Rákóczi József tevékenységét is ellenérzésekkel fogadták Londonban, hiszen a
