Századok – 1995
Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253
278 KURUCZ GYÖRGY „magyarországi bajok" mindig a franciák kontinentális hatalmát ellensúlyozó Habsburgokat gyengítették 1735-ben azonban véget értek a lengyel örökösödési háború mellékhadszínterein folyó francia-osztrák összecsapások, s a bécsi udvar immár kezdeményezőleg fontolgatta egy újabb törökellenes hadjárat megindítását. Az 1736-os orosz-török háború azután jó alkalomnak ígérkezett esetleges újabb balkáni területek megszerzéséhez, bár az előkészületek elég nehézkesen haladtak. Robinson 1736. november 24-i levele szerint a haditanács a tervezett 86 000 fős haderőből mindössze 60000 főt tudott Magyarország déli határain felsorakoztatni. Ráadásul Pálfíy János beszámolói szerint a katonák közt igen sok volt a lázas beteg, s a folyók áradása szinte lehetetlenné tette a folyamatos utánpótlást. Ilyen előzmények után az osztrák hadvezetés ügyetlensége is hozzájárult a következő év katonai kudarcaihoz. Wallis, Seckendorf, és Königsegg tábornokok képtelenek voltak Savoyai Jenő örökébe lépni. Jellemző, hogy Richard Pocock angol utazó feljegyzése szerint az osztrák hadvezetés legtehetségesebb tagjának az idős Pálffy János számított, aki már az ötven évvel korábbi törökellenes felszabadító harcokban is részt vett. Az 1739 őszén befejeződött háború nyomán III. Károly nemcsak korábbi balkáni hódításait vesztette el Belgráddal együtt, hanem birodalmának hadserege is végzetesen meggyengült. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Magyarország déli határain pestis pusztított, s az örökös tartományokba visszavezényelt csapatokat egy időre karanténba kellett zárni. Amint az várható volt, III. Károly rövidesen bekövetkező halála, illetve a Habsburg leányági örökösödés problémája kiváló ürügyet szolgáltatott a vetélytársak gyors beavatkozására. II. Frigyes porosz király csapatai előbb Sziléziát foglalták el, majd Károly Albert bajor választófejedelem hadai francia támogatással betörtek Felső-Ausztriába A katonailag nehéz helyzetbe került uralkodónő, Mária Terézia végül is a magyar rendek segítségével remélte megtartani koronáját. A katonai helyzet változását a brit diplomáciai jelentések egyértelműen a magyar könnyűlovasság hatékonyságának tulajdonították. 1741 tavaszán például Robinson a magyar huszárság számos sikeres akciójáról számolt bejelentéseiben. Elismeréssel szólt Baranyai János tábornok és Nádasdy Ferenc vezérőrnagy tevékenységéről is. 1741. december 20-án kelt levelében pedig már azt jelentette, hogy a magyar huszárok Passauig portyáznak, s a bajor-francia hadvezetés rövidesen kénytelen lesz kiüríteni Felső-Ausztriát. Az osztrák örökösödési háborúban való magyar részvételt azonban nemcsak a harctereken mutatott közvetlen teljesítmény alapján értékelték brit kormánykörökben. A Magyar Királyság érckészletei, mint erre már volt példa a Habsburg dinasztia korábbi nemzetközi konfliktusaiban, a Londonban felvett kölcsönök fedezetéül szolgáltak. A bécsi udvar háborúi tehát közvetett brit gazdasági érdekek érvényesülését segítették elő, akár a birodalomba betagolt Magyar Királyság érdekeinek rovására is. Az aacheni békével lezárult osztrák örökösödési háború azután végleg megerősítette a brit diplomácia azon felfogását, hogy bár a Habsburgok szinte teljesen elvesztették befolyásukat a német fejedelmek fölött, a dinasztia katonai ereje a Magyar Királyság erőforrásainak mozgósításával még mindig jelentősen képes befolyásolni az európai politika alakulását. Mária Terézia a magyar rendek támogatásával biztosította trónját, egy olyan háborúban, amelynek során vitathatatlanul jelentős szerepet játszottak a királynő magyar tábornokai és ezredei. Az 1756-ban kitört újabb
