Századok – 1995

Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253

ANGOL-MAGYAR KAPCSOLATOK A 18. SZÁZAD VÉGÉIG 265 Nem sokkal később Báthori Zsigmond fejedelem követe ismét felkereste Bartont, s arra kérte, hogyha a körülmények úgy hoznák, támogassa urát a lengyel trón megszerzése érdekében. Lengyelországban ugyanis Miksa osztrák főherceg pártja a svéd Vasa Zsigmond uralmának megdöntésén fáradozott. Báthori érezte, hogy Erzsébetnek nem lenne ellenére a lengyel-erdélyi területek egyesülése, amely esetleg gátat vethetne az osztrák-spanyol hatalom további növekedésének. Az 1593-ban kitört tizenötéves háború azonban újabb fordulatot hozott a szigetország diplomáciájának magyar ügyekkel kapcsolatos magatartásában. Egyrészt a háború eseményeinek, amelyek ismét a kereszténység és az iszlám küzdelmeként vonták magukra a korabeli nyugati közvélemény figyelmét, feltűnően bő teret szenteltek a követek jelentéseikben, másrészt Báthori Zsigmond követei útján immár közvetlenül Erzsébethez fordult. Báthori azt kérte a királynőtől, hogy segítsen elhárítani az Erdélyre nehezedő török nyomást. Kakas István kedvező válasszal hagyta el Londont, amelynek értelmében Erzsébet királynő a Rudolf császár és a szultán között dúló háború megszüntetésén fog munkálkodni. A kortársak természetesen csodálkozhattak, hogy vajon mi érdeke fűződik a londoni udvarnak egy olyan háború befejezéséhez, amely tulajdonképpen egy rivális dinasztia pozícióit gyengíti. Sokan nem is tartották őszintének az angol diplomácia erőfeszítéseit, s egyes európai udvarok azzal vádolták, hogy a szultán seregei London unszolására indultak meg Magyarországon. Báthori Zsigmond kiszámíthatatlan és meggondolatlan lépései egyébként óvatosságra intették Erzsébetet. A fejedelem Habsburg főhercegnővel kötött házasságot, s csapatait az angol követ tanácsa ellenére küldte harcba a törökök ellen. Igen valószínű, hogy midőn unokatestvérét, Boldizsárt megölette, annak testvérei, Báthori András és Báthori István ezen állásfoglaláson felbátorodva fordultak támogatásért a királynőhöz. Erzsébet azonban elzárkózott minden közvetítési lehetőségtől. Edward Barton a török csapatokkal együtt járta a magyarországi harctereket, s főként a azon munkálkodott, hogy Báthori Zsigmondot és Mihály havasfoldi vajdát elszakítsa Rudolf szövetségétől. Skóciában ugyanakkor másképpen ítélték meg a háború jellegét. A skót állami iratok nem egy helyen utalnak arra, hogy a kereszténység önvédelmi harcát vezető Rudolf számára katonákat toboroztak. Az ingadozó Báthori azután nemcsak a fejedelemséget tette ki háborús pusztításoknak, hanem a császárral is ellentétbe került. 1599-ben, amikor a szultán hűségére akart visszatérni, ismét a konstantinápolyi angol követ szolgálatát próbálta igénybe venni. Közeledését viszont igen tartózkodóan fogadták. Erzsébet nem kockáztathatta tekintélyét Báthoriért, akiről többször is bebizonyosodott felelőtlensége. Ráadásul egy időre az érdeklődés más irányba fordult. Londonban ugyanis több hasznot reméltek a török vazallus román fejedelemségek támogatásától, mint a Báthori Zsigmond szerencsétlen politikája következtében kiszolgáltatott helyzetbe került Erdélytől. Bizonyossá vált ugyanis, hogy az adott helyzetben a fejedelemség nem szerepelhet semmiféle rövidtávú lengyelországi kombinációban. A háború közben váltakozó szerencsével folyt tovább Magyarországon, amelynek eseményeit a császári udvarban és a török területeken működő követek több-kevesebb részletességgel leírtak jelentéseikben. Tény, hogy 1604-től Bocskai István küzdelmét és annak hatását a magyarországi helyzetre számos követjelentés elemezte, azonban nincs nyoma annak, hogy a londoni diplomácia bármilyen módon is beavatkozott