Századok – 1995

Tanulmányok - Kurucz György: Érdekek és előítéletek. A brit diplomácia és Magyarország a 18. század végéig II/253

ANGOL-MAGYAR KAPCSOLATOK A 18. SZÁZAD VÉGÉIG 261 hetetlensége, a korrupció szintén szerepet játszottak abban, hogy az ünnepélyes ígéretekból semmi sem vált valóra. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Edward Lee, a spanyolországi angol követ arra figyelmeztette Wolseyt, hogy V. Károly császár inkább saját céljaira használja fel az összegyűjtött pénzeket, mintsem a kereszténység védelmére fordítaná. Mindezen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy a források nem szólnak arról, miszerint Londonban számottevő segítségnyújtásra gondoltak volna. A történéseket azonban pontosan követték, amit több, Szapolyai Jánostól, az esztergomi és kalocsai érsektől, valamint magyar várkapitányoktól származó levelek másolatai és kivonatai bizonyítanak. A végkifejletről, a mohácsi csatavesztést követő pusztításokról azután Burgio pápai legátus, valamint Gregorio de Casale, Wolsey olasz ügynöke tájékoztatta a londoni udvart. Figyelemre méltó, hogy Gregorio de Casale 1526. szeptember 24-i levelében híreinek forrásaként egy meg nem nevezett skót személyre utal, aki az események idején Magyarországon tartózkodott. Az angol udvarban egyébként megdöbbenéssel és szomorúsággal fogadták a törökök diadalának hírét. William Knight, Chester főesperesének feljegyzése szerint VIII. Henrik egész nap sírva imádkozott, midőn Magyarország és királya pusztulásának hírét vette. Alighanem ez volt az utolsó alkalom, hogy egy angol államférfi könnyet ejtett Magyarországért. Másfelől Wolsey, a nagyhatalmú kancellár, úgy tűnik nem akart belenyugodni a történtekbe. A távoli keresztény ország bukását az egyetemes kereszténység súlyos veszteségeként fogta fel, s azonnal terveket szőtt az ország visszafoglalásának előkészítésére. Ezt támasztja alá több egyházi méltósággal történt levélváltása, illetve a különböző európai udvarokban működő követeinek Londonba küldött jelentései. Továbbra is a keresztény uralkodók kibékítésén fáradozott, s diplomatái nem mulasztották el felhívni az illető udvarok figyelmét Magyarország súlyos helyzetére. Ennek is tulajdonítható, hogy egyes híradások szerint további, jóllehet elkésett segélypénzeket próbáltak küldeni Magyarországra a török ellen. Ráadásul Szapolyai, illetve Ferdinánd királlyá választását egyáltalán nem úgy tekintették Londonban, hogy akár az egyik, akár a másik képes lesz az ország helyzetén változtatni, s ezért személye, illetve pártja támogatásra volna érdemes. Campeggio bíboros, valamint a német földön szolgálatot teljesítő Sir John Wallop híradásai nyomán egyszerűen tudomásul vették, hogy a török fenyegetés mellett még két király is vetélkedik a szerencsétlen országban. Magyarország státusa azonban bizonytalanná vált, s bárki lépett fel ezután a magyar korona nevében, e királyságot nem tekintették többé a nemzetközi politika elismerésre méltó részesének. Mohács után tehát a londoni diplomácia magatartását ez a tény befolyásolta leginkább. Az ország helyzetében bekövetkezett változások természetesen nem jelentették azt, hogy a londoni udvarban ne követték volna figyelemmel a történéseket. Sőt, a jelentések és a hatásuk nyomán keletkezett iratok mennyisége arra vall, hogy a magyar ügyek iránt való érdeklődés csak növekedett. Ugyanakkor e figyelem inkább egy hadszíntér eseményeinek szólt, s Wolsey bukása után már fel sem merült az a szándék, hogy a szigetország valamiképpen hozzájáruljon egy általános európai hadjárathoz a távoli ország felszabadítása érdekében. A reformáció terjedése, V. Károly császár birodalmának egyre növekvő súlya, illetve az angol trónutódlás nehézségei, Henrik házasságai, szintén szerepet játszottak