Századok – 1995
Tanulmányok - Kristó Gyula: A honfoglaló magyarok életmódjáról I/3
A HONFOGLALÓ MAGYAROK ÉLETMÓDJÁRÓL 13 onogurok is, aki k 670-680 táján jöttek be a térségbe, 3 2 és megérték a honfoglalást. Mivel nagy valószínűség szerint — ha nem is nagy számban — avarok is éltek még a 9. század végi Kárpát-medencében,3 3 török nyelvi kapcsolatokat a 10. század folyamán a magyarok a kabarok mellett az onogurokkal és (ha valóban török nyelvet beszéltek) az avarokkal is létesíthettek. A következő, súlyosan elébünk tornyosuló probléma az etnikai minősítés kérdése. Ez alapvetően a régészetet érinti. Nincs tér e helyütt annak kifejtésére, hogy mily súlyosan nehezedik a régészet etnikumot érintő eredményeire az etnikai minősítések bizonytalansága. Hatványozza a nehézséget, hogy ez is keltezési problémákkal kapcsolódik össze. Ahogy a régészek a települések esetében — Mesterházy Károly szavaival élve — „többnyire csak az Árpád-kori és késő középkori települési réteg elkülönítésére vállalkoztak"3 4 (ami tárgyunk szempontjából jóformán semmi támpontot nem ad, hiszen maga az Arpád-kor is három-négy évszázadot jelent), ugyanúgy megnehezíti az állásfoglalást az a körülmény, hogy a régészet 895-től 970-ig (esetenként 1000-ig) érti a honfoglalás kort, vagyis három-négy nemzedék életét foglalja bele az összefoglaló „honfoglalás kori" minősítésbe. Ráadásul amióta Szőke Béla társadalmi és nem — mint Hampel József — etnikai alapon csoportosította a Kárpát-medencei honfoglaló (az ilyen széles értelemben vett honfoglaló) emlékanyagot,3 5 úgyszólván minden emlék magyar etnikum viselte tárgynak minősült, eltűnt a szlávok, a török ajkú népek, az iráni nyelvűek stb. emlékanyaga. Magunk nem vagyunk arról meggyőződve, hogy a 10. század első fele temetőiben feltétlenül indokolt volna hosszabb, két-három nemzedék óta együtt élő etnikumok anyagát szétválasztani, illetve erre komoly energiákat fordítani, mert hiszen a temetkezés — hangozzék bár magától értetődőnek vagy nagyon is meglepőnek — nem a mindennapi életet tükrözi pontosan, hanem a hitvilágra vet éles fényt. Ezt kiváltképpen jól igazolják a honfoglalóuj kori sírokba került munkaeszközök, amelyekről Bálint Csanád állapította meg, hogy igen ritkák, „s még ezek egy része is nyilvánvalóan babonás céllal került a halott mellé (pl. ásópapucs hegyével felfelé állítva, sarló egy vezetőrétegbeli férfi mellett). Ez a mondhatni általános hiány valószínűleg a hitvilággal van kapcsolatban".3 6 Több munkaeszköz került elő a telepeken, de itt viszont a telepek Árpád-korinak vagy akár 10-11. századinak minősítése nem szolgálhat bizonyságául annak, hogy a telep és az ott használt szerszám már a 10. század elején is létezett. A nehézségek további okozója az analógiák kritika nélküli felhasználása a magyarországi szakirodalomban. Köztudott, hogy az analógia források pótlására hivatott. Ezen a ponton határozott különbséget kell tennünk Szabó István baskír és Györffy György mongol analógiája között. Szabó István a nomád népek — kivált a baskírok —18-19. századi viszonyaira vonatkozó néprajzi leírások alapján a nomád téli szállásnak állandó faluvá válása útján öt állomást különböztetett meg, vagyis rendszerszerűen vizsgálta a baskírok letelepedésének folyamatát. Szabó István okfejtésével nem az analógia mint módszer, hanem annak konkrét alkalmazása terén akadnak problémák. Kérdés, hogy a 9. századi magyarokra utaló rendkívül gyér forrásanyag meglehetős biztonsággal megadja-e annak lehetőségét, hogy a baskírok általa említett legelső fejlődési fázisába lennének a
