Századok – 1995
Történeti irodalom - A History of Hungary (Ism.: Radó Bálint) V/1189
TÖRTÉNETI IRODALOM 1191 tárgyalása után a hűbériség és a familiaritás kézzelfogható különbségeiről esik szó. Nem marad el a városfejlődés, a nemesi vármegyeszerveződés és a klasszikus értelemben vehető magyar jobbágyság megjelenésének bemutatása sem. Mindez az utolsó Árpádok uralmának, külpolitikai törekvéseinek magyarázatával együtt kap helyet a fejezetben. A 14. század történéseinek ismertetésére l r Az Anjou-kor, 1301-1382" címmel Engel Pál vállalkozott. A fejezet áttekintést ad a III. András halála után kialakult helyzetről, a nagy tartományurak korszakáról, az általuk támogatott trónkövetelőkről és a háromszor koronázott Károly Róbert uralma megszilárdítása érdekében folytatott harcairól. Itt megvilágosodhat a külföldi olvasó előtt az a szerep, melyet a Szentkorona a magyar történelemben játszott. Károly király szerteágazó külpolitikájának egyik iránya, a nápolyi vonal vezeti át az olvasót Nagy Lajos hasonlóképp sokirányú, sokkal harciasabb külpolitikájának megismeréséhez. További három alfejezet mutatja be a magyar nemességet alkotó fő történeti csoportokat és a nemesség egységesülését, ennek megfogalmazását az 1351-es törvényekben, a honorrendszert, a banderiális hadszervezetet, a magyar nemesfémbányászatot, az Anjou pénzreformokat, továbbá az Árpád- és Anjou-kori krónikairodalmat, a szerzetesrendeket, az egyházi és lovagi kultúra virágzását. János M. Bak munkája „A későközépkor, 1382-1526" című fejezet. Ennek első részében Luxemburgi Zsigmond király uralmát vázolja a trónrakerülés bonyodalmain elkezdve, Nikápolyon, a temesvári gyűlésen, a bárói ligákon át a császárrá lett uralkodó európai feladatainak és a korabeli városi és mezővárosi fejlődésnek bemutatásáig. Ez után következik Habsburg Albert rövid királyságának, az 1440-es év kettős koronázásának, Hunyadi János felemelkedésének, csatáinak, kormányzóságának, majd I. Mátyás király uralkodásának, nagyszabású külpolitikai terveinek és a magyarországi reneszánsznak rövid ismertetése. A fejezet a Jagelló-korral, a Mohács előtti évekkel zárul. Szakály Ferenc „A korai oszmán időszak, a királyi Magyarország, 1526-1606" címmel járult hozzá a kötethez. A mohácsi vész és Buda elfoglalása közötti évek vizsgálatát a fejezetben a hódoltsági és királyi Magyarország intézményeivel, gazdasági életével és társadalmával foglalkozó alfejezetek követik. A szerző elemzi a központosító Habsburg-hatalom és a rendek viszonyát. Részleteiben szól a reformáció magyarországi ágairól, képviselőiről és művelődéséről, végezetül pedig a drinápolyi békét követő évekről, illetve a tizenötéves háborúról, a Bocskai-felkelésről, a bécsi és zsitvatoroki békékről. Péter Katalin „A késői oszmán időszak és a királyi Magyarország, 1606-1711" címmel írt fejezete elején kitűnő összefoglalást ad a 17. század népesedési viszonyairól, az európai iránnyal való együttmozgás és mégis lemaradás kettősségéről, a század első és második felének eltérő gazdasági életéről, a majorsági gazdálkodásról, a magyar társadalom rétegződéséről. Külön alfejezetet szentelt az ellenreformációs kor katolikus és protestáns kultúrájának. A politikatörténet vizsgálatát az 1608-as pozsonyi országgyűlésnél kezdi, majd áttekinti a kor vezető magyar rendi politikusainak legfőbb célkitűzéseit, szólva Esteházy politikájáról, külön Zrínyiről, a Wesselényiösszeesküvésről, Thökölyről, s természetesen a török kiűzéséről. Ez a fejezet ismerteti meg az olvasóval a Rákóczi-szabadságharcot is. A 9. fejezet „Az Erdélyi Fejedelemség" címmel a kötet főszerkesztőjének, Peter F. Sugarnak munkája. Ennek bevezetőjében a szerző nagyon szerencsésen vázolja Erdély középkori történetét és világossá teszi az olvasó előtt a natio-k mibenlétét, településterületét, társadalmi sajátosságait. Ezt követik a köztörténeti alfejezetek Fráter György és Castaldo korától kezdve a speyeri egyezményen át fejedelemről fejedelemre haladva egészen a Lipót-féle diplomáig. Ezek során külön figyelmet kap az a sajátos politikai állás, mellyel Erdély a maga virágzó és hanyatló korában és a maga külpolitikai kényszerei és ambíciói közepette rendelkezett. Önálló alfejezet foglalkozik az erdélyi reformációval, valláspolitikával és művelődéssel. A 18. századról „Együttműködés és összeütközés az uralkodók és a nemesi rendek között, 1711-1790" cím alatt Horst Haselsteiner ad képet. Elemzi a század látványos demográfiai megugrását, a betelepítéseket, az 1715-ös reformokat, az 1722-23-as országgyűlést, a Pragmatica Sanctiót, a török elleni háborúkat, az osztrák örökösödési és a hétéves háborút, Mária Terézia tanácsadóinak működését, a pénzügyeket, az úrbérrendezést, a Ratio Educationis-t és mindazt, amivel ezek az évtizedek hozzájárultak az újjáépítés sikeréhez és a továbbfejlődéshez. A józsefi reformokat a kor általános európai megfontolásainak előterében tárja az olvasó elé. A George Barany által írt fejezet „A királyi abszolutizmus kora, 1790-1848" címet viseli. Elsőként II. Lipót rövid uralkodásáról, msyd a Martinovics-összeesküvésről tudósít a szerző. Ismerteti a napóleoni háborúk korát és a magyar gazdasági élet változásait. A reformkor nagy
