Századok – 1995
Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105
1110 VELICIl ANDREA délyezte, a háború elmaradása esetén összeszedését pedig megtiltotta. A VII. Henrik által kért 100.000 fontból a parlament 75.000 fontot ajánlott meg, a maradék 25.000 font kivetését az egyházra hárította.18 A parlament kikötései között szerepelt továbbá, hogy a beszedett adót ne a kincstárba fizessék be, hanem azt elkülönített letétként kezeljék. A valóságban azonban a befolyt adó 70%-a a kincstárba került, és hozama 1472-höz hasonlóan messze elmaradt a remélt 100.000 fonttól, mindössze 27.000 font bevételt jelentett.1 9 A fizetési hajlandóság feltehetőleg a vagyon és jövedelem összeírások miatt volt ilyen alacsony, ugyanis az 1490 elején ismét összeülő parlament arra kérte Henriket, hogy az elmaradt egyenesadó bevételek helyett fogadjon el egy tized és tizenötöd adót.2 0 Az 1431-es és 1472-es egyenesadó visszavonásakor is hasonló alkut láthatunk.2 1 Kényszerhelyzetben lévén, Henrik engedett, így az egyenesadó kivetésére irányuló első kísérletét sikertelennek minősíthetjük. Mégis 1497-ben a skótok elleni háború ürügyén újból megpróbált egyenesadót megszavaztatni: a már megszavazott két tized és tizenötöd mellett további 120.000 font egyenesadót kért. Azonban ekkor is kompromisszumot kellett kötnie a parlamenttel, így öszvér megoldás született: nem szabták meg a tized és a tizenötödnél szokásos plafont, és a megyék között a terheket nem egyformán, hanem a jövedelmek arányosabb figyelembevételével osztották szét. Bár az 1497-es adó 30.088 fontos hozama2 2 alig haladta meg a tized és tizenötödét, de az egyéni jövedelmek és vagyonok figyelembevétele és az arányosabb teherviselés a későbbiekben példaértékűnek számított, így az 1513 után bevett egyenesadók előfutárának is tekinthető. VII. Henrik uralkodása alatt még egyszer, 1504-ben próbálkozott hasonló adó kivetésével. 1504-ben Henriket azonban nem elsősorban a bevétel vezérelte, mivel ekkorra már nemcsak fizetőképessége nőtt meg, de közvetlen háborús veszély sem fenyegett. Az 1504-es, utolsóként összehívott parlamenthez intézett adókérelme ősi feudális szokásjogon alapult: elsőszülött fia lovaggá ütése, elsőszülött lánya féijhezadása alkalmából, illetve a király túszulejtésekor a királyt alattvalói hűbéri segélye illette. Henrik hűbéri segélyre vonatkozó kérése azonban az Alsóház példátlan ellenállásába ütközött, mely oka nem is elsősorban az a tény volt, hogy elsőszülött fia, Arthur herceg majd két éve halott volt, illetve lánya, Margit hercegnő frigye a skót IV Jakabbal pedig az előző évben köttetett. A képviselők legfőbb kifogása nem a hűbéri segély elavulása volt, hanem az, hogy az burkolt egyenesadó formáját öltötte volna annak minden jövedelem- és vagyonösszeírási terhével együtt. Néhány gazdaságtörténész — köztük Schofield és Chrimes professzor — VII. Henrik szándéka mögött egy az 1086-os első teljeskörű Domesday Book néven ismert birtokösszeíráshoz hasonló felmérési szándékot feltételez. Az Alsóház végül 40.000 fontnyi segélyt ajánlott fel, melyből Henrik csak 30.000 fontra tartott igényt.23 A kisebb összeg is arra utal, hogy az adókivetési szándék mögött nem a jövedelemszerzés, hanem egy új adónem meghonosítása volt az elsődleges cél. Az egyenesadó formáról azonban Henriknek az 1497-es kompromisszumhoz hasonlóan le kellett mondania, így elmondható, hogy az egyenesadó meghonosítására tett kísérletek VII. Henrik alatt sem jártak valódi sikerrel. Értékelni kell azonban a kísérletet, és azt a tényt, hogy az elavult rögzített hozamú és egyenlőtlenebb teherviselést jelentő tized és tizenötöd adólehoz képest mégis némi elmozdulás
