Századok – 1995
Közlemények - Velich Andrea: VII. Henrik pénzügypolitikája V/1105
VII. HENRIK PÉNZÜGYPOLITIKÁJA 1111 történt mind az arányosabb elosztás, mind a hozam tekintetében, és ez hivatkozási alapot jelentett az 1513 utáni adókivetéseknél. Az egyházi adók hozamát Scaresbrick professzor 1486 és 1534 között évi 9000 fontra teszi,2 4 ami messze elmaradt az egyház teherbírásától, de VII. Henrik fia, VIII. Henrik reformációs és kolostorbirtok-elkobzó politikájával ellentétben mélyen vallásos uralkodó lévén trónja megszerzését és királyi jogcímét is Isten akaratának tulajdonította, de társadalmi egyensúlyt célzó politikájába sem volt beilleszthető az egyház komolyabb megadóztatása. így Henrik egyházi bevételeit csak a megüresedett egyházi méltósághoz tartozó birtokok jövedelmének újabb betöltésükig húzott haszna növelte. Az ebből befolyt jövedelem azonban igen változó, így kiszámíthatatlan maradt: amíg 1492-ben 18.000 fontot, addig 1494-ben csupán 1200 fontot eredményezett.25 A dátumok arra utalnak, hogy magas honvédelmi kiadások évében a király e forrásból is igyekezett a maximumot kihozni, míg békés években az egyház az udvar kiadásaihoz alig járult hozzá. Angliában bármely adókivetéshez a parlament beleegyezése volt szükséges, melyet csakis valódi vészhelyzet esetén lehetett megszerezni, de mint azt már láttuk, az adónem és hozam tekintetében a király és a képviselők érdekei egymástól igen távol álltak, így nem csoda, hogy Henrik — a háborús, vagy háborús konfliktussal fenyegető éveket leszámítva — más pénzforrások felé fordult. Henrik politikáját elsősorban trónjának és dinasztiájának megszilárdítása vezérelte, mely során a békés külpolitikán alapuló aktív gazdaság- és kereskedelmi politika dominált. Mindez nyilvánvalóvá válik, amikor VH. Henrik további pénzügyi forrásait vizsgáljuk. A legnagyobb jövedelemnövekedést koronabirtokainál érte el. Ez volt ugyanis az a terület, ahol úgy lehetett nagyobb bevételre szert tenni, hogy az nem fenyegetett társadalmi konfliktussal. A koronabirtokok kiaknázásakor nyilvánvalóvá válik, hogy a jövedelemnövelés fontos eleme volt a Henrikre mindvégig jellemző következetesség. IV Edwarddal ellentétben, aki az uralkodása elején visszavett birtokok nagy részét rövidesen elaciományozta, VII. Henrik a 138 jogfosztás közül csupán 52 esetben döntött később a visszahelyezés mellett, 86 esetben hajthatatlan volt.2 6 Az 1497-es parlament kivételével a további hat parlamenti ülésszak mindegyikén történt jogfosztás. Az a tény, hogy VII. Henrik elődeivel ellentétben az uralkodása elején a rá visszaháramlott birtokokat nem, illetve igen kis részben idegenítette el később, uralkodását nagyban megkönnyítette, hiszen a társadalmi ellenállás és polgárháború esélye ezáltal csökkent. A IV Edward elidegenítési és erőblokk néven ismert társadalompolitikája során jelentős birtokokhoz juttatott Warwick herceg a királyt trónjától 1470-ben megfosztotta és száműzetésbe kényszerítette. Az 1471-ben külföldi támogatással viszszatérő IV Edward azonban az újabb birtokelkobzások után sem változtatott elidegenítési politikáján, s amikor 1475 után koronabirtokainak reformjáról kezdett el gondolkozni, a megfelelő eszközök már nem álltak rendelkezésére, így csak a Lancaster hercegség modellértékű birtokreformját kezdhette meg. Edward birtokaiból átlagosan évi 6470 font jövedelemmel rendelkezett.27 Ezzel szemben Fortescu becslése szerint VII. Henrik az összes földbirtok ötöde felett rendelkezett, s belőlük 1487-89 között 17.000 fontos összjövedelméből a koronabirtokokból
