Századok – 1995
Közlemények - Kovács László: Újra a nagyharsányi kincsről és a Lancea Regis köriratú denárról V/1075
A NAGYIIAHSÁXYI KINCS ÉS SZENT ISTVÁN DENÁRA 1083 nek zárópénze I. (Szent) István valamelyik érmetípusa volna,5 5 s a nagyharsányi kincs kivételével a király érméit tartalmazó összes kincsleletet csak utódai uralkodása alatt áshatták el: amennyire a hiányos adatokra építeni lehet, egyet Péter (1038-1041, 1044-1046), kettőt Aba Sámuel (1041-1044), hatot I. András (1046-1060), egyet pedig I. Géza (1074-1077) királysága idején.56 Jelenleg tehát az unikális nagyharsányi kincs összetétele annak sem bizonyítéka, hogy ÍÖldbekerülése pillanatában a Hl obulust és a H4 dénárt még nem verték, mint ahogy e kincsbeli hiányából arra sem lehet következtetni, hogyha a H3 dénár egyáltalán magyar lett volna, ekkor már kikerült volna a forgalomból, vagy éppen ellenkezőleg: még ki sem bocsátották volna.57 Mikor került a nagyharsányi kincs a földbe? Wolfgang Hahn legutóbbi kutatásai ugyan pontosították Gedai Istvánnak a nagyharsányi kincs néhány veretére58 vonatkozó meghatározásait, de a zárópénz 1006. évi keltezésén nem változtattak.5 9 Tehát az 1006-os terminus post quem-nél, a Bruno augsburgi püspök verette zárópénz kínálta legkorábbi időnél, többet nem lehet állítani azon az alapon, hogy a kincs érméinek állományába mái- nem került 1009 után vert bajor vagy sváb dénár, sem pedig Jaromir (1003, 1004-1012) késői típusú verete,60 mert ha egyébként ilyen veretek forogtak is ezidőtájt a magyar királyság területén, ennek jelenlegi ismereteink szerint egyelőre sem kincs-, sem pedig sírleletben nem mutatkozott semmiféle nyoma. Mivel fogalmunk sincsen, hogy elrejtőjének birtokában hogyan állt össze a kincs: a lándzsás denáraihoz szerzett-e valamikor egy marék idegen, s származási helyének pénzforgalmi tarkaságáról árulkodó, vagy azt nem is tükröző érmét, netán éppen ellenkezőleg: a magával hozott vagy meglévő idegen érméihez csatolta-e az éppen hozzá került, akár forgalomban lévő, akár frissiben kivert lándzsás dénárokat, egyik megközelítéssel sem lehet tovább lépni sem a H2 dénár kibocsátása, sem a nagyharsányi kincs földbe rejtése idejének kérdésében.61 Ne feledjük azonban, hogy a lébényi és a rácalmási példány állapota egyaránt a H2 dénárok hosszabb forgalmára vagy pontosabban: hosszú ideig tartó megőrzésére utal! Szükséges azonban a kérdést egy másik irányból is megközelíteni. Gedai István, Kenneth Jonsson és Stanislaw Suchodolski egyetértett abban, hogy a Hl-es obulus verése csupán all. század második évtizedének végén indult meg, s az uralkodó a trónralépését követő két évtized alatt felségjogának kifejezését,62 valamint a feltételezetten csekély pénzforgalmat csupán a különféle típusú dénárok (H2-H3-H4) kibocsátásával elégítette ki. Ez az ajánlott kronológia azonban nem meggyőző. A magyarországi kincsleletekben H3-H4 típusú dénár mindeddig nem mutatkozott, jóllehet I. (Szent) István érméi közül a Hl és a H2 ily módon már jelentkezett. E megállapítás jelentőségét nem csökkenti az a tény, hogy a H2 mindössze a nagyharsányi kincsben, a Hl pedig csupán I. (Szent) István utódainak érméjével záródó kincsleletekben látott napvilágot, mert döntő jelentőségű, hogy a numizmatikai irodalomban alig értékelt korabeli sírleletekből sem ismeretes napjainkig H3-H4 típusú dénár, míg ugyanakkor a Hl obulus nagy számban, a H2 dénár pedig ritkán, de előfordul, amint azt befejezés előtt álló Kárpát-medencei adatgyűjtésem tanúsítja (1. táblázat).
