Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
DECEBÁL KINCSEI 1025 140 Lásd Források, Bucholtz VII., 1836, pp. 292-293! 141 Egy vert magyar forintot és egy arany dukátot 3,5 grammnak, 1 magyar aranyfontot 16 unciának, azaz 498 grammnak, kereken 500 grammnak, egy uncia aranyat 31,1 grammnak, egy nyers márkát 250 grammnak, 1 budai girát egy márkányi súlynak, azaz 250 grammnak számítunk. A dukátban vagy aranyban megadott értékeket névleges aranysúlyra számítottuk át, aminek tiszta aranysúlya a felhasznált arany tisztaságától függ. 142 Források, Forgách 1788, pp. 34-35. szerint Csáki Pál nemcsak a várat adta át harc nélkül Castaldonak, hanem az ott őrzött veretlen arany és ezüst nagy részét is. Pedig Forgách szerint is Szamosújvárt volt a kincsek nagy része. 143 Horváth 1872, p. 377. 144 Horváth 1872, p. 376. 145 Források, Castaldo 1552. jan. 30-i és febr. 20-i levele. 146 Források, Ferrari 1552/1877, p. 258. 147 Források, Forgách 1788, pp. 34-37. 148 Vulpe 1988, pp. 222-223, a CXXXVIII. = 112. részlet. 149 Források, Göhl 1924, p. 6. 160 Források, Kenderesi 1812, pp. 61-62. 161 Források, Fodor-Brúz 1904-1905, pp. 116-117. 152 Források, Miles 1670, p. 45. 153 Források, Téglás 1896-1898, pp. 5-11. 154 Daicoviciu-Ferenczi-Glodariu 1989, p. 121. 155 1852, p. 51. Az 1. ábránk mutatja, hogy két Boldog(asszony)falua volt, az egyik maga Hátszeg (1. ábra 6), a másik Piskitől (1. ábra 4) valamivel délre a Sztrigy völgyében. 156 1989-1993, p. 99. 157 Források, Lazius 1551. 158 Források, Lazius, bécsi kézirat. 159 Források, Miles 1670, p. 45. 160 Források, Lazius, bécsi kézirat. 161 Források, Mathesius 1563, pp. XXI-XXII. 162 Adrian Andrei Rusu előadása a Régészeti Társulatban, Ásatások az alvinci várban címmel, Budapesten, 1994. december 7. 163 Források, Bucholtz 1836.VII., pp. 292-293. - Ferrari 1552/1877, p. 258. - Forgách 1788, pp. 335-336. - Centorio 1566, pp. 148-149. 164 Források, Schesaeus 1571, p. 114. 166 Horváth 1961-1962, pp. 53-59. 166 1859-1860, p. 62, Anm.59. Ugyanitt megemlíti, hogy Bethlen Farluis szerint János Zsigmond halála után 1571-ben a hagyatékában négyezer, Martinuzzi által veretett Lysimachust is találtak: Bethlen Farkas: História rei Transsilvaniae [História de rebus Transsylvanicis.ed. sec.], ad ann. 1571. 167 Források, Bethlen 1687, IV p. 131. 168 Horváth 1872, p. 377. - Kropf Lajos: Castaldo Erdélyben. VI. és befejező közlemény. HK 9:4, 1856, p. 478. 169 Források, Bucholtz IX, 1838, p. 584., Castaldo levele 1552. jan. 30. A magyar fordítás Horváth 1872. p. 377. 170 ArchÉrt 33, 1899, pp. 288-289. Ilampel Téglás szemére hányja, hogy „ha elhiszi, hogy Bicilis elárulta a kincs rejtekhelyeit, akkor fol kell tételeznie azt is, hogy a rómaiak nem hagyták ott a Lysimachus-féle aranyok nagy tömegét. Pedig ott maradtak és csak 1439 [valójában 1437] évvel utóbb Castaldo vitte el - tehát e kincsnek alig volt köze Decebalushoz". Hampel nem vett figyelembe két lehetőséget. Az egyik az, hogy Decebál kincseit nem egyetlen helyen rejtették el, hanem a Sargetia medrén túl még barlangokban is. A másik: semmi okunk sincs arra gondolni, hogy Bicilis az összes rejtekhelyet elárulta, hiszen akár arra is számíthatott, hogy végül megmenekül (nyilván éppen ezért vált árulóvá), és hozzájuthat a be nem vallott részekhez. Az sem biztos, hogy minden rejtekhelyről tudomást szerzett a dák összeomlás napjaiban. 171 Benkő 1,2, 1834, p. 14. - de Gerando I, 1845, p. 204. - Ilene 1836, p. 83. - Köleséri 1717/1780, pp. 27-28.
