Századok – 1995
Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967
988 M Ali KAY JÁNOS kerültek különböző kezekbe. Teljes számukat nem ismerjük, de nem lehetett kevés. Ami pedig a valamelyik Ferdinánd császár birtokában volt Lysimachust illeti, az lehetséges, hogy csak III. Ferdinándnak volt ilyen 50-es karinthiai aranya, viszont I. Ferdinándnak voltak kettes vagy hármas eredeti Lysimachusai Martinuzzi és Castaldo küldeményeiből. így több, mint valószínű, hogy a Lysimachus név éppenséggel az 1543-as lelet kettes vagy hármas (vagy négyes) sűlyú darabjairól öröklődött a később tizes, ötvenes és százas, tehát sokszoros többletsúlyban vert aranyakra. Egy ma már aligha ellenőrizhető adatot közölt Wilhelm Schmidt 1859-ben: „Meg kell még említenem, hogy pontos emlékezetem szerint olvastam valahol — hogy hol? bocsáttassák meg nekem, de akkor még egyáltalában nem gondoltam arra, hogy fogok írni erről — hogy a hatalmas Martinuzzi... Lysimachusokat verettetett, amelyek mindenütt és jó áron futottak."166 Egyes Lysimachus pedig azért nincs, mert a Lysimachusok súlya a több, mint két dukát súlyú ókori aranynak felelt meg, nem a Ferdinánd-kori egy aranynak, dukátnak. Egy további adat lehet az 1543-as kincs valódi gazdagságára az, hogy a források szerint Castaldo Erdélyből gazdagon megrakodva távozott. Erre már Bethlen Farkas utalt: Castaldo multo auro onestus Pivvinciam excessit.16 7 Az Erdélybe üres kézzel jött Castaldo, midőn két év múlva távozott, összeharácsolt vagyonát ötven társzekéren szállíttatta el Szebenből. Egy Galgócról keltezett levél szerint Castaldo útja Erdélyből Pozsonyig 34 napot vett igénybe, és a késedelmet „a meredek hegyek, a megáradt folyók és az óriási podgy ász okozták".168 Bizonyára komoly oka volt tehát Castaldonak arra, hogy a szamosújvári vizsgálatról a következőket jelentse a császárnak: „Csodálkozom és elbámulok, miként történhetett, hogy itt oly kevésre találtunk ahhoz képest, mi hír szerint itt őriztetett; s nem is kételkedhetem, hogy magok a várnagyok lopták el nagyobb részét. De mmthogy ez nem bizonyos, és a körülmények közt nem tanácsos, hogy az igazság annak módja szerint kitudassék: alkalmasb időre vélem ezt halasztandónak."16 9 Levele szerint az a csodálatos kincs, amelyet a hiedelem szerint a barát birtokolt, és amelyet Őfelsége meg szándékozik szerezni, a valóságban aprócska dolog volt (Források, Castaldo, pp. 683-684: picciola miseria.). Aligha kétséges tehát, hogy az 1543-as Decebál-kincs egy része 106-os elődjéhez hasonlóan Castaldo zsákmányaként szintén Itáliába került. Erre a következtetésre azonban csak altkor lehet jutni, ha az adatok súlya alapján elfogadjuk, hogy 106-ban és csaknem másfél évezreddel később, 1543-ban valóban Decebálnak a második dák háború végnapjaiban elrejtett hatalmas kincse-i kerültek elő. Azért említjük meg ezt a körülményt, mert voltak, akik nemcsak hogy nem hittek a megtalált kincsek méreteiben, hanem kétségbe vonták akár a 106-os, akár az 1543-as felfedezés tényét is. Szempontjaik között vannak logikusnak látszó, de kicsinyes érvek is, így elsősorban egy ab. aláírású, bizonyára Hampel József tollából származó, Téglás cikkével foglalkozó kritikában.17 0 A többi elutasító véleményre nem is térünk ki, mert érveiket nem tartjuk súlyosaknak.17 1 Utalnak például arra, hogy ekkora kincs elrejtése és felfedezése éppen akkora képtelenség, mint az erdélyi népek ajkán élő ama monda, hogy Erdélyben valahol-valamikor felfedezték annak a Dáriusnak — vagy Cyrusnak — a kincseit, aki sohasem járt Erdély földjén. Meg kell említenünk, hogy 1954-ben egy Szamosújvárott talált szórványos agyagtábla-töredék alapján Harmatta megállapította, hogy Dareios feliratáról van szó, amely vagy az
