Századok – 1995

Tanulmányok - Makkay János: Decebál kincsei V/967

DECEBÁL KINCSEI 989 újkorban került az örmények révén Perzsiából Erdélybe, vagy a Dareios által Thrákiában állíttatott feliratok egyikének idekerült töredéke.17

2 A Dareios — vagy Kyros — mesés kincseinek Erdélyben, valahol Kolozsvár mellett való megtalálásáról szóló néplegenda főleg a kései forrásokban szerepel,173 és ez feltehetően arra mutat, hogy az 1543-as felfedezés ténye a nép ajkán is megőrződött. Kővári László szerint Erdély népe ábrándjai Dárius kincsét „roppant kincshalomnak festik, mi földalatti üregekben nagy kádakban van elhelyezve". Torda vidékén a Tordai hasadék barlangjai voltak a helyszínek, a Mezőségen Mezőbándon egy üregszerű mélyedés, a Székelyföldön a bodzái vámnál egy földüreg, vagy a homoródalmási barlang. Azonban „a legtöbb hitelre kapott azon rege, mely e kincseket Kolozsvár mellett a gyalui havasok Czigány-havas nevű részében keresi. Sokan keresték már, s az embereket egy Varga Pál nevü hirtelen elgazdagult kolozsvári polgár 1716-ban kelt véghagyománya még inkább felültette, annyira, hogy Steinville főhadi kormányzónk az időben kerestette is".17

4

A történet néhány részlete ad némi lehetőséget arra, hogy a népmonda kialakulását esetleg az (antik adatokkal kiegészített) 1543-as felfedezésre vezessük vissza (aranyból való állat- és emberszobrok, ismeretlen, nem latin írás, kádakban őrzött arany, veretlen ezüst hordó formában, rengeteg kupa, tányér, tál, pohár aranyból és ezüstből, vízzel való elrekesztés, a kincset őrző sárkány, stb.). Valószínű, hogy ennek a késői népi hagyománynak a 106-os kincsekre is utaló terméke egy elfeledett szász költő, Georg Maiienburger (1751-1817) verse is, amelyet a Szászcsóri (Sáscior) várhoz írt (részletek): Als ich mich bei den alten Ruinen der Csorner Veste bestand. Es schlug die Geisterstunde. Es schienen hellschimmernde Sterne durchs Land. Hier weilte ich, dachte der blutigen Kriege, die Krähendorfs Ritter begann, und wie umstrahlt von glänzenden Siege die Mannen der Festung ihn sahn. Ich ging hinein, die Pforte war offen. Der Wärtel sprach freundlich zu mir: Sei mutig, Freund, nicht werde betroffen, Dein warten die Schätze allhier, die einst Decebal, König der Daken, hier flüchtig im vollen Galopp noch rettet'. Sie liegen in Haken von Eisen und Ketten darob. Kaum sagt er dies: so sprengten die Riegel der grausig knarrenden Tür. Ein langer Saal — die Wände voll Spiegel, der Boden von blauem Saphir.