Századok – 1994

Történeti irodalom - Deák István: Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg Monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története 1848–1918 (Ism.: Urbán Aladár) V/1043

TÖRTÉNETI IRODALOM 1043 letének fejlesztésében is akadályul fog szolgálni." (334. 1.) A szerző érzelmeinek kettősségét jól mutatja, hogy a fenti kemény ítélete ellenére — mint láttuk — maga is Törökországba akart menni, mert mint írja: „szentül meg voltam győződve, hogy az emigráció fegyveres kézzel fog a hazába visszatérni." (329.1.) Annak érzékeltetésére, hogy az ismertetett emlékezések milyen sokoldalúak, az elmondottak talán elegendőek. A sajtó alá rendező Bona Gábor munkájáról pedig csak elismeréssel szólhatunk. Ellenállt egy bevezető tanulmány kínálkozó csábításának, s csak egy rövid tájékoztató előszót csatolt a kötethez. Igazi munkája a több, mint kétszázötven lábjegyzetben, az életrajzi adatokkal kiegészített névmutatóban és a helységek azonosítását szolgáló névtárban van. A kötetben szinte nincsen sajtóhiba (ami a szerkesztőt is dicséri), s talán csak egyetlen olvasati hiba van, amikor a horvát, ill. horvátok helyett honvédek áll a szövegben. (158. 1.) Az életrajzi adatok ilyen pontosságára csak Bona Gábor volt képes, aki nemcsak az 1848/49-es törzstisztek és tábornokok, valamint századosok lexikonát készítette el, hanem a megfelelő anyaggyűjtéssel és nyilvántartással rendelkezik az alacsonyabb rendfokozatú tisztekről is. Az olvasó — ha időről-időre hátralapoz — talán hiányolhatja a szövegben szereplő Bohus (János), Szeremlei Miklós alezredes, vagy Szilágyi Virgil (talán korrigálva: Szilágyi Sándor) nevét. S ha már a lábjegyzetben emlegetett Schwarzenberg is bekerült a névjegyzékbe, megkaphatta volna ezt az ugyanott szereplő Sennyey Pál is. Az már csak a nyomda ördögének tréfája, hogy Kiss Pál helyett Klapka Pál szerepel, — az előbbire vonatkozó életrajzi adatokkal. Befejezésül a lábjegyzetekről. Ezek egy része csillaggal jelölve a szerzőtől származik, amelyeket munkája újraolvasásakor jegyezgetett a lapszélre. A számozott lábjegyzetek Bona Gábor szólásmagyarázatai, kiegészítései, helyesbítései, vagy — néhány esetben — Kársa Ferenc elfogultságát korrigáló megjegyzések. Ez utóbbiak sorában fontosak a mai olvasót eligazító fogalom vagy szólásmagyarázatok, amelyek sorában az átalag vagy a szeredás fogalma is magyarázatot igényelt volna. Talán nem elég a Generalstäbler jelentését megmagyarázni, mert ha „kopczihér Generalstäbler"-ként fordul elő (115. 1.), akkor a jelző (tekergő, semmittevő) is magyarázatra szorul. A defilé (defilée) nemcsak szűk völgy (94. 1.), mert akkor Tápióbicskénél a házsor és a fűzfasövény közötti szorulat (156. 1.) esetében a szerző nem használhatná. A vakparádé (Wachparade) nem egyszerűen őrségváltás, hanem díszes (parádés) őrségváltás. (190. 1.) A tábornoki egyenruháját elfedő Hentzi fején holzmitzli (Holzmütze), vagyis tábori sapka volt. (207. 1.) A lábjegyzetben szereplő fájer pikét (Feuer-Piquet) ún. „tűzőrség", vagyis rendfenntartás céljából készenlétben tartott lovas alakulat. (176. 1.) Végül — ha már találkoztunk Bodnár Ferenc hadnagy „drága pénzen szerzett bajá"-val (90. 1.) — meg kellene mondám, hogy Belényessy őrmester baja: „a hadseregek egyik réme", a venéria: nemibetegség. (296. 1.) Azt azonban e sorok írója sem tudja, hogy mi volt a menekülés során hajbakapó asszonyok esetében a koszputza. (280. 1.) Befejezésül csak megerősíthetjük: Karsa Ferenc emlékezései a szabadságharc nagy eseményeit és a honvédsereg mindennapjait egyaránt bemutatják, s 1849 májusáig — mint ezt Bona Gábor hangsúlyozza — a zászlóaljánál szolgáló szerző mintegy — „alulnézetben" ábrázolja az eseményeket. Legalább annyira fontos azonban az, hogy írásából megismerhetjük a honvéd hadsereg fiatal értelmiségi tisztikarának gondolkodásmódját és szerepét. Ez, s a frissen rögzített benyomások elevensége adják a munka kiemelkedő értékét. Urbán Aladár Deák István VOLT EGYSZER EGY TISZTIKAR A Habsburg Monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története 1848-1918 Gondolat Kiadó, Budapest, 1993. 334 1. A nemzetközi szakirodalomban is hiánypótló Deák István új munkája, amely 1990-ben eredetileg angolul jelent meg az Oxford University Press kiadásában. A könyv célja, hogy „elemezze a [monarchiabeli] tisztek társadalmi és etnikai származását, megvizsgálja miért választották a katonatiszti pályát, milyen volt iskolázottságuk, kiképzésük és ideológiájuk, életvitelük, milyenek voltak sajátos szokásaik, milyen szerepet töltöttek be a politikai, kulturális és a társadalmi életben, s rávilágítson a tisztikar fejlődésére 1848 és 1918 között, a polgári hatóságokkal való viszonyára, felelősségére a Monarchia fennmaradásáért és végül összeomlásáért, végül elemezze hatását Kelet-Közép-Európa 1918 utáni történelmének alakulására". (17. 1.) A szerző erre a sokoldalú feladatra a bécsi Hadilevéltárban megőrzött nagytömegű tiszti minősítési lapok statisztikai feldolgozásával vállalkozott, mihez - mint mondja — „seregnyi munkatárs" segítségét vette igénybe. Természetesen a 4500 dobozt kitevő nyilvántartásnak csak egy részét lehetett