Századok – 1994
Tanulmányok - Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében V/872
A SZEGEDI OLASZ FOGLYOK KISZABADÍTÁSA 1848 OKTÓBERÉBN 873 hadügyi önállóság követelményét emlegette. A lap néhány nap múlva örömmel tudósított arról, hogy a Nemzeti Kaszinóban felolvasott magánlevél szerint a lombardiai események során a magyar katonaság sok helyen nem lőtt a népre. Ezek a hírek és nyilatkozatok azután az Ellenzéki Kör kezdeményezésére április elejétől tudatosan, a fővárosi katonaság — természetesen beleértve az itt állomásozó magyar katonaságot — és a fővárosi nemzetőrség közötti kapcsolatok megteremtésére, vagyis fraternizálásra irányultak. Április 3-án küldöttségek keresték fel a pesti és budai laktanyákat, ahol az olasz és magyar katonaság részéről szívélyes fogadtatásban részesültek. A sajtóbeszámoló szerint az olaszok „e viva Ungaria" kiáltással fogadták a látogatókat. A Marczius Tizenötödike tudósítója így írt erről: „Ezen emberek jól tudják, hogy nem mi vagyunk okai, hogy e pillanatban szép hazájukat, ottan hagyott rokonaikat az osztrák kormány halomra ágyúztatja". Ilyen előzmények után a fővárosban, mindenekelőtt a radikális ifjúság soraiban, komoly döbbenetet okozott az az április 10-én elterjedt hír, hogy másnap a Károly-laktanyából magyar katonaságot szándékoznak útnak indítani Itáliába. Ennek hírére a pesti fiatalság ideiglenes szervezésű „egyenlőségi ezrede" őrséget állított a laktanya köré. A hír vaklárma volt. A nemzetőrség fellépése azonban azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az eseményt az olaszok tisztjei a lakosság elleni hangulatkeltésre fogják felhasználni. Az ifjúság ekkor gyors elhatározással olasznyelvű röpiratot szerkesztett a katonaság tájékoztatására, s azt április 11-i dátummal kinyomatta. A „Vostri Amici" aláírású röplapot másnap egy vállalkozó szellemű fiatalember vitte a laktanyához, de a szétosztási kísérlet nem sikerült. A sajtó tudósításai nem egybehangzóak. Az egyik szerint még az utcán, a másik szerint már a laktanyában tartóztatta fel az illetőt egy tiszt, aki nemcsak a röplapokat kobozta el, de kardot rántva letartóztatta az ifjút, a laktanya kapuit pedig bezáratta. A fejleményeket figyelő fiatalok erre riadóztatták Pest városa nemzetőrségét, amely körülvette a laktanyát. Mivel a nemzetőrség ekkor már tűrhetően el volt látva fegyverrel, könnyen véres összeütközésre kerülhetett volna sor. A laktanya parancsnoka olyan komolynak tartotta a nemzetőrség készületeit, hogy elrendelte a röplap terjesztőjének azonnali szabadon bocsátását.1 Az elmondottak után nem okozott nagyobb izgalmat, hogy június 1-én, amikor a főváros helyőrsége a Vérmezőn eskütételre sorakozott föl, az olaszok nem akartak esküdni. (Az eskütételt a kormány azért rendelte el, mert május 7-én kelt kéziratával a király végre a magyar minisztérium alá rendelte az országban állomásozó sorkatonaságot.) Az olaszok makacsságát az okozta, hogy tisztjeik elhitették velük: ha újból esküt tesznek, azzal újabb tíz esztendei szolgálatot vállalnak. Aggodalmukat azonban az Itáliából időközben megérkezett és olaszul folyékonyan beszélő Mészáros Lázár hadügyminiszter eloszlatta. Az eskütétel tehát zavartalanul megtörtént. Június 11-én, Pünkösd vasárnapján azonban komolyabb incidensre került sor. Az időközben megkezdett honvédioboxzás Károly-laktanyában elhelyezett újoncai és az ott szállásoló olaszok között — valójában valami semmiségen — véres verekedés tört ki. A korábban is tapasztalt feszültség most oda vezetett, hogy az olaszok lőfegyverüket használták. Az összecsapásnak több halottja volt, köztük sorezredi tisztek és önkéntesek. Véget vetve a zendülésnek, a kormány másnap azonnal elszállította az olaszokat Komárom erődjébe. A lefegyverzett olaszoknak a laktanyától a
