Századok – 1994
Tanulmányok - Urbán Aladár: Kossuth Lajos és a szegedi olasz foglyok kiszabadítása 1848 októberében V/872
Urbán Aladár KOSSUTH LAJOS ÉS A SZEGEDI OLASZ FOGLYOK KISZABADÍTÁSA 1848 OKTÓBERÉBEN Az 1848-as esztendőben a magyar politikai közvélemény a Habsburg Birodalomnak a Magyar Királysághoz nem tartozó népei közül legtöbbet az olaszokkal foglalkozott. Már 1848 januárjában megérkeztek Pestre azok a hírek, amelyek a lombardiai nyugtalanságokról, az úgynevezett „dohánylázadásról" — vagyis az osztrák dohánymonopólium elleni tiltakozásról — szóltak. A jól értesültek tudni vélték, hogy a Hofkriegsrat komoly csapaterősítéseket küldött az osztrák kézen lévő Észak-Itáliába. Az európai fejleményeket gondosan figyelő Széchenyi február 1-én Itáliával kapcsolatban „komor kilátások"-ról tett megjegyzést naplójában. A főváros figyelme rövidesen a Károly-laktanyában állomásozó katonaság, a 23. Ceccopieri ezred olasz katonái felé fordult. Ha nem érkezik meg a március 13-i bécsi forradalom elbátortalanító híre, március 15-én ezeket a katonákat vezényelték volna a laktanyától pár száz méterre lévő Landerer és Heckenast nyomdánál gyülekező tömeg szétoszlatására. Feltehetően akkor azok teljesítették volna a parancsot. Március 16-án azonban, amikor a város kivilágítással ünnepelte az előző napi eseményeket, egy fültanú — a laktanya előtt elhaladva — olasz dalokat, „Éljen" és „Eviva" kiáltásokat hallott. Március 18-án vidéki ismerősének írott erről beszámoló levelében azonban ennél fontosabb információt is találunk. Ezek szerint az olasz ezred tisztjei a budai főparancsnoknak — nyilván az előállott rendkívüli helyzettel foglalkozó megbeszélésen — kijelentették, miszerint „ők nem állnak jót embereikért ha fegyverre kerülne a sor, mert őket lőnék le legelőször is, s ez után a magyarokkal tartanának". Erről a nyilvánvaló rokonszenvről március 21-én a Pesti Divatlap is beszámolt. Néhány nappal később pedig a Marczius Tizenötödike adott hírt arról, hogy Lederer, a budai Főhadparancsnokság vezénylő tábornoka is elismerte Klauzál Gábornak, hogy az olasz katonaság rokonszenvezik a lakossággal. A fővárosi lakosság együttérzése igazán csak a március 18-i milánói felkelés hírének megérkezése után fordult a helyőrség olasz katonasága felé. Ez a magatartás kész programot kapott a 12 Pont követelésében, amely a külföldön állomásozó magyar katonaság hazahozatalát sürgette. A Marczius először március 26-án tiltakozott a magyar katonák lombardiai jelenléte ellen, majd másnap hazahozatalukat mint a
