Századok – 1994
Tanulmányok - Egyed Ákos: Kossuth és a székelyek 1848-ban V/831
848 EGYED ÁKOS nek nyújtandó birtok terjedelme nem lehet kisebb, mint amennyi egy család élelmét s önellátását biztosítja. Az egy helyen letelepedő csoportnak akkorának kell lennie, amely a csoport folytonosságát biztosítja és 4. a telepesek bizonyos, meghatározott kedvezményekben részesülnek, hogy birtokaikat megtarthassák.57 A képviselőház augusztus elsején némi módosítással törvényerőre emelte Kossuth előterjesztését. A vitában felszólalt Berzenczey László, s határozottan támogatta Kossuth előterjesztését, amelyet — akárcsak az előterjesztő — a „honvédelem eszközének" tartott.58 Látva hozzáállását, Kossuth augusztus 2-án Berzenczey Lászlót kinevezte miniszteri biztossá a telepítés lebonyolítására.5 9 Ezzel megkezdődött Kossuth és Berzenczey konkrét, 1848 novemberéig tartó szoros együttműködése. Berzenczey hozzá is kezdett az előkészületekhez, de végül is az áttelepítésből semmi sem lett, részben a Délvidéken bekövetkezett háborús állapotok miatt, részben pedig amiatt, hogy a székelység nem volt hajlandó a tömeges áttelepedésre.60 (Emiatt bukott meg Bem 1849-es áttelepítési terve is. Bem Beszterce vidékére szerette volna a szegényrendű székelyeket letelepíteni. Nem jelentéktelen kérdés, hogy Kossuth ezt a tervet ellenezte, mert úgy vélte, hogy az sértené az ottani románság érdekeit. Ez is alátámasztja Deák István ama megállapítását, hogy Kossuth elvetett minden kollektív büntetési formát).6 1 A telepítési terv meghiúsulása egyben a székely jobbágykérdés megoldásának elodázását is jelentette, ami tovább növelte a Székelyföldön a társadalmi feszültséget, kitűnő talajt szolgáltatva az unió-ellenes és magyar nemesség-ellenes propagandának. Az újoncozás során, különösen Udvarhelyszéken ennek számos megnyilatkozásával találkoztak a sorozóbizottságok.6 2 De a jobbágyügy rendezetlensége szembe állította egymással a határőri rend gazdagabb rétegét is a jobbágysággal. Tipikusnak tartjuk azt a hét szépvízi (Csíkszék) jobbágycsalád (mindnyájan Nagy Imre (!) leszármazottai) által Vay királyi biztoshoz beadott kérést, amelyben hivatkoznak arra, hogy „eleink szabad székelyek voltak", de eladósodás következtében katonacsaládok jobbágyai lettek. A jobbágyfelszabadítás alkalmából ők is abba hagyták a robotot, de „azzal fenyegettetünk, hogy nyakra főre ki hányattatunk [ti. a jószágokból], mert ők (a jobbágytartók) katonák lévén az ők jószágokból nem parancsol senki". A kormánybiztos válasza: amíg a kezükön' levő föld természetét nem határozza meg egy majdan kiküldendő bizottság, tegyék „rendes szolgálataikat zúgolódás nélkül".6 3 A „zúgolódást" azonban semmiféle parancs nem némíthatta el és emiatt sok ezer jobbágy, illetőleg határőr s nemes család valósággal farkasszemet nézett egymásai 1848 nyarán és őszén. Kossuth híveit különösen aggasztotta ez a helyzet. Bíró Sándor rétyi (Háromszék) református pap azt írta Kossuthnak, hogy a jobbágytartó katonákat kártalanítani kellene „s talán az egész székelyföldi nemességet is a jobbágyokért", mert a „kifizetés által a most egymás ellen ingerkedő kasztok közt összeolvadás lenne".64 Csakhogy ez messziről jövő magánvélemény volt, Kossuth pedig az országgyűléstől várta a törvényes rendezést elősegítő beterjesztést, amely azonban e kérdésben végképp elmaradt. Az augusztus elsején tartott országgyűlést akár „székelynap"-nak is felfoghatjuk. Ugyanis a telepítési törvény vitája során, augusztus elsején napirendre került egy másik, talán az előzőnél is fontosabb kérdés: a székely határőr katonaság ügye is. Ez
