Századok – 1994
Tanulmányok - Pajkossy Gábor: Kossuth és a kormányzati „terrorismus” politikája 1835–1839 V/809
KOSSUTH ÉS A KORMÁNYPOLITIKA 1835-1839 813 Pesten zajlott, a történtekre elsőként Pest megye reagálhatott, s a megye adta meg körlevelei révén, illetve Kossuth ugyanitt szerkesztett Tudósításain keresztül a tiltakozás alaphangját. S ha a liberálisoknak a megyében valamilyen oknál fogva nem sikerült teljes egészében elfogadtatni érvelésüket, működésbe lépett az ellenzéki kapcsolatrendszer. Az a felirat pl., amely Kossuth szerint az ifjak ügyében a leginkább „tisztába tette ... a dolgot", Szatmár megye 1836 decemberében kelt, Kölcsey fogalmazta felirata tehát, annak nyomán született meg, hogy szeptember elején Wesselényi és az б kérésére Kossuth is megkeresték a költő-politikust, pótolná a megye „az itt [t.i. Pesten] és más gyűlésben történt hiányokat" és „emelnék ki" „a fogság törvénytelen voltát".19 Kossuth személyében tehát nem egyszerűen olyasvalakit tartóztatott le a kormányzat, aki addig valóban példátlanul merészen dacolt egy törvénytelen eltiltással, hanem egy olyan véleményformálót és politikust, aki a liberális ellenzék szempontjából kulcsfontosságú orgánumnak volt a lelke, és akinek az ellenzéken belüli súlya is egyre jelentősebbé vált. Éppen ezért is viselkedhetett egyre szuverénebb módon. A perbefogottak, akik — az országgyűlési ifjak és Kossuth kivételével — szabad lábon védekezhettek, alaki kifogásokkal éltek. Mindez azt szolgálta, hogy a végítélet meghozatalára esetleg kedvezőbb politikai légkörben (vagy egyáltalán ne) kerüljön sor, de teljes összhangban állt azzal a liberálisok által vallott alapelvvel is, amely szerint az, amivel őket vádolták, nem bűncselekmény, hiszen a szólásszabadság biztosítja a jogot a fennsőség felett gyakorolt kritikára. Wesselényit 1838 februárjában komolyan foglalkoztatta az, nem követ-e el elvfeladást, ha eleget tesz a bíróság ítéletének és érdemi védelmébe bocsátkozik, hiszen magát a vádemelést is törvénytelennek tartotta.2 0 A liberálisok az első perctől, tehát 1835 tavaszától, majd 1836 júniusától felvették a kesztyűt, hiszen jól látták, az éppen kibontakozni kezdő mozgalom létéről van szó, bármekkora légyen is a tiltakozás kockázata. A megyegyűlések leghangosabb szónokait rendre perbe fogták ugyan, a perbefogás viszont újabb kiaknázható sérelmet jelentett, s a liberálisok a szólásszabadsági sérelem kérdésében olyanok támogatására is számíthattak, akikre a társadalmi reformok kérdésében nem. Hallgatásuk ugyan mentesítette volna őket a perbefogástól, ám ez saját lehetséges bázisukat szűkítette volna. Három Bars megyei perbefogott kegyelmet kért és kapott, azaz közvetve beismerték, joggal indítottak ellenük eljárást. A nagy többség azonban a bíróság előtt is azt a magatartásmintát követte, amit a korabeli politizáló közvélemény elvszerűnek és törvényesnek tekintett, s ami feltétele volt annak, hogy a következő országgyűlésen az ellenzék kedvező pozícióból folytathassa a tiltakozást. Kossuth számára, aki fogságban védekezett, nem volt feltétlenül előnyös a per elhúzódása. Ennek ellenére újra és újra szabadlábra helyezését követelte, mivel letartóztatása törvénytelen volt. Ez a taktika állt összhangban az ellenzék elveivel. Kossuth számára személyesen is sokat jelentett, hogyan állja próbatételét. Birtoktalan kisnemes volt, születésénél fogva megillette a jog a közéletben való részvételre, családja azonban nem tartozott azokhoz, akikből a hagyományos vezetőréteg toborzódott. Ha érvényesülni akart, saját magára, tehetségére, illetve az általa nagy nehezen kialakított ellenzéki jellegű kapcsolathálóra volt utalva. Ráadásul nemcsak rendi jellegű előítéletekkel, hanem, az 1831 őszén Zemplénben elkövetett súlyos botlást követően, vádakkal, majd, vissza-visszatérően, közönséges rágalmakkal is meg kellett
