Századok – 1994
Tanulmányok - Pajkossy Gábor: Kossuth és a kormányzati „terrorismus” politikája 1835–1839 V/809
814 PAJKOSSY GÁBOR küzdenie. A börtönben aligha volt valami is számára fontosabb, mint hogy megőrizze, illetve öregbítse a liberális ellenzék soraiban kivívott presztízsét. A döntést, ha egyáltalán mérlegelte, milyen magatartást tanúsítson elfogatása után, megkönnyíthette számára, hogy a kormányzat nem törekedett megnyerésére, hanem célja elnémítása, megtörése volt. Mindez erőt adott ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint Horatius iustus et tenax propositi virjc, akit nem tántorít el a hatalmasok komor tekintete, vagy az a citoyen obscure, a homályos polgár, aki egyedül mert dacolni a zsarnok Sullával, akiről Chateaubriand-nál olvasott.21 A per az akkori perrendtartásnak megfelelően írásban folyt le, azaz nem volt nyilvános. A vádlottnak mégis volt lehetősége arra, hogy a közönség tudomást szerezzen arról, hogyan állja perét. Kossuth maga irányította védekezését, legjelentősebb szóváltásait ő maga fogalmazta meg. Fogalmazványait, ügyvédje jóvoltából, legalább néhányan olvashatták, közöttük Wesselényi, aki azokat „derekabbnak" tartotta annál, hogy „azon mi [t.i. ő és azok az ügyvédek, akik a szöveget véglegesítették] igazításokat tehessünk" hiszen „az oly már a jelen s jövő kort illető oklevél, hogy azon változtatásokat tenni nem is igen szabad".22 Ún. önkéntes vallomását 1837 júniusában minden bizonnyal nem annyira az ügyész és a bíróság, inkább a közönség számára fogalmazta meg, számolva avval, hogy az, a perrendtartás, illetve a védőügyvéd jóvoltából, nyilvánosságra kerülhet. Ez, 1837 szeptemberétől, kéziratos másolatok sorának készültével, meg is történt. Kossuth az ügyész latinul megfogalmazott kérdéseire magyarul válaszolt: a vallomást Széchenyi fanyalogva olvasta ugyan, Fáy András azonban „a mérséklett... liberalismus" „valóságos remekének", Kölcsey „gyönyöríLszent dolgozásnak" minősítette, és az, legalábbis ellenzéki körökben, általános tetszést aratott.2 3 A kormányzati terrorismus politikája rövid távon nem volt sikertelen. Az országgyűlési ifjak elfogatása és pere kapcsán 1836 folyamán harminc megye tiltakozott, a Törvényhatósági Tudósítások eltiltását harminchárom megye minősítette törvényellenesnek. Kossuth elfogatása ellen már csak tizenhat, a barsiak perbefogása ellen tíz megye intézett tiltakozó feliratot az uralkodóhoz, míg az a csanádi, illetve pesti indítvány, hogy a vármegyék közös küldöttsége követelje Bécsben a rendkívüli országgyűlés összehívását, tizenkét megyében talált többségre, végrehajtásától azonban mindenütt elálltak. Wesselényi és Kölcsey rendkívül borúlátóan ítélték meg a politikai helyzetet. A tiltakozó hullám lecsillapodásában szerepe volt annak a felismerésnek is, hogy „a ... municipalis alkotmányfnak] — mint azt Kölcsey is megfogalmazta — igen nagy hiánya az, hogy törvénysértés esetében ... semmi positiv viselet nincs hatalmában ott, hol akadályozni akar".24 A terrorismus politikájának visszavonását a megyerendszer nem, csak az adó- és újoncmegtagadás fegyverével rendelkező országgyűlés volt képes kikényszeríteni. Mégis egyértelműen a kormányzati politika időleges sikerét jelezte az, hogy 1839 tavaszán — bár tizenkilenc megye tekintette a perbefogásokat sérelemnek — mindössze hat megye nyilvánította ki, hogy a szólásszabadság ügyét mindennél fontosabbnak tekinti, s hogy minden körülmények között vállalja a kormányzattal való konfrontációt.25 Mivel azonban Bécs megsemmisítette az infámia perbe fogott Ráday Gedeon gróf mandátumát, az alsótáblai erőviszonyok megváltoztak, s lehetővé vált, hogy az ellenzék a még az előző országgyűlés alatt keletkezett szólásszabadsági sérelmet újból elővegye. Az ellenzéknek, Deák vezeté-
