Századok – 1994

Történeti irodalom - Nationalism and Empire. The Habsburg Empire and the Sowiet Union (Ism.: Kurunczi Jenő) III–IV/788

790 TÖRTÉNETI IRODALOM alattvalói és igaz hazafiak, addig az oroszok egészen az 1980-as évek közepéig korlátozták nemzeti identitásukat. A szerző kitűnően érzékelteti, milyen okok befolyásolták az azonosságtudat kialakulását és melyek azok a feladatok, amelyeket az oroszoknak és az ukránoknak egyaránt meg kell oldaniuk ahhoz, hogy a két nemzet egyenlő, szuverén partnerré váljon. Sz. A. Romanyenko Finnország és Horvátország-Szlavónia helyzetét hasonlította össze a I labsburg-, ill. az orosz birodalomban. Tanulmányában hangsúlyt kaptak a két birodalom gazdasági, történeti, földrajzi és politikai dimenziói, amelyek különböző megfontolásokból a soknemzetiségű államon belüli viszonylagos önállóság biztosításához vezették a kormányzatot. Érdekesnek tartjuk a két országrészen belüli szerb, Ш. svéd kisebbség nyelvi, vallási és politikai szempontú összehasonlító elemzését és a „pánnacionalista ideológiák" szerepének birodalmi és európai viszonylatban történő megismétlését. H. Szlajfer írásában a Szovjetunió megalakulása előtti (1917 és 1920 közti) közép-ázsiai fehérellenes nemzeti forradalmi reneszánszot jellemzi. Az ottani forradalmárokkal a bolsevikok a polgárháború alatt taktikai együttműködést alakítottak ki, ami azután — nem lévén már segítségre szükség — „keleti orosz történeti misszióvá"; azaz nyílt, vagy burkolt expanzióvá vált. Szlajfer jól érzékelteti, hogy Közép-Ázsiában a nacionalizmus még a modem gazdasági és társadalmi struktúrák kibontakozása előtt fejlődött ki, és az ottani forradalmárok a helyi lakosságnak az orosz telepesekkel egyenlő jogokat követeltek. T. M. Iszlamov a natio hungarica-tól a polgári nemzet kialakulásáig megtett út előfeltételeit, stádiumait és sajátosságait jellemzi. A magyar nemzetmodellt egyfajta szimbiózisnak tartja. Jogosan állapítja meg, hogy hazánk a térségben egyedülállóan a 16. században még élvezte a kelet-nyugati munkamegosztás előnyeit. Földesúri uralkodó osztálya a Szent Korona-tan értelmében az államnak mintegy társtulajdonosaként mindvégig megőrizte előjogait. A szerző termékeny kapcsolatot lát a német közvetítésű felvilágosodás és a 18. század utolsó harmadától jelentkező nemzeti liberális tendenciák között, amelyek a korabeli szituációból adódóan szükségképpen a nemzeti kultúra kibontakozását szolgálták és csak az 1830-40-es évek fordulóján kerültek első helyre a politikai dimenziók. Iszlamov a folyamatban az állam szerepét, az egyes komponenseket és a szakaszolást tartja problematikusnak, noha elismeri a hazai történészek nagy eredményeit. E. Busek a mai közép-európai együttműködés lehetőségeit elemezve nagyívű történeti áttekintést ad a régióról kimutatva az ezeket elősegítő és akadályozó tényezőket, amelyek miatt a tendenciák váltakoztak. Szól a mai kedvező geopolitikai helyzet mellett azokról az előfeltételekről (tanulnunk kell történelmünkből, regionális politikai-kulturális pluralizmus szükséges, egységünk a különbözőségekre épülhet és méltányolni kell a régió fejlődéséhez való különféle hozzájárulást), amelyek teljesülésével lassan előrejuthatunk. A könyv harmadik részében a nemzeti kérdést érintő kormányzati módszerekről olvashatunk. V. A. Tyiskov A Szovjetunió a peresztrojka előtt és után c. írásában a demokratizálás hatását vizsgálja az ökológiai szférában, rámutat a demográfiai változások közvetlen politikai következményeire, társadalmigazdasági területen a fő problémát az üzleti élet és a politikai-etnikai struktúrák szövevényes összefonódásában és a gazdasági válság és a szociális feszültség fokozódásában látja. Szerinte a kibontakozott nacionalizmus nemcsak a központ, hanem más népek ellen is irányul. A peresztrojka öt éve után három fejlődési lehetőséget (föderatív államszerkezet, szuverén államok társulása és az ún. Európai és Ázsiai Egyesült Államok) és velük szemben alternatív megoldásként (az etnikai, kormányzati-jogi struktúrák átalakításával) egy negyediket mutat be. Deák István a centralizáció, decentralizáció és az etnikai politika szemszögéből elemezte a Habsburg- és a szovjet haderőket. Rámutatott a mindkét esetben megmutatkozó kettősségre. A Habsburgoknál а katonapolitika a mindenkori belpolitikai helyzettől függött és összességében jól szolgálta a dinasztia érdekeit. A szovjet hadseregben a szerző szerint inkább az a gond, hogy a centralizáció egyfajta etnikai terrorral, büntető jellegű besorozással (egyes alakulatokhoz) kapcsolódott össze, ami ha a mai nagy kihívásokat nézzük, amikor az 1918. évinél sokkal nehezebb a helyzet; nem sok jót ígér. D. Rusinow (Univ. of Pittsburg) az etnikai politikát elemzi a Habsburg-birodalomban és az utódállamokban a nemzeti kérdésre adott három válasszal kapcsolatban. Az osztrák megoldást а nagyhatalmi státusz fenntartása inspirálta, a magyar válasz az 1868-as nemzetiségi törvény volt elsősorban, míg a harmadik stratégí. a konföderációt jelentette volna. Rusinow öt ismérv alapján öt konkrét esetet elemez az utódállamok nemzetiségeinél. Megállapítja azonban, hogy Közép-Kelet és Kelet-Európára a politikai és területi-etnckulturális feltételek hiányában a három variáns közül igazán egyik se alkalmazható. H. Konrád tanulmányában rámutat, hogy az ausztromarxisták túlléptek a nemzeti kérdés egytényezős elméletén, ugyanakkor a munkámozgalom két világháború közötti irányzatai racionalista, absztrakt eszmerendszerükkel nem tudtak igazán alternatívát állítani az irracionális, emocionális fasiszta gondolkodással szemben. A könyv T. Rakowska-Harmstone és W. Leitsch összegző és a még vitatásra szoruló kérdésekre rámutató rövid tanulmányaival zárul. Rakowska-Harmstone utal a modem nacionalizmus és a birodalmak dezintegrációjával kapcsolatos definíciós, szakaszolási, a nacionalista hullámokat változó módon és erővel