Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

762 DOKUMENTUMOK II. Levél Magyarországról Kivonat egy levélből, melyet Magyarországról küldtek M be egy baráthoz. „A dolgok talányos kifejletét illetően nem kell törnöd a fejedet, a megoldás elég egyszerű. Az izgalomkeltés és szájhősködés csak a párt vezetőitől indult ki. Fegyverbe állítottak, rémuralmuk segítségével, egy nagy hadsereget, kaszásokat tereltek össze mint népfelkelőket, és elsáncolták valamennyi várost. Egészében véve azonban a lakosság teljes nyugalomban maradt, és egy tényleges polgárháború igazi borzalmaitól, ahol mindenki valamelyik oldalra áll, és saját jószántából vágja azt, aki másképp gondolkodik, hála az égnek, eleddig megmenekültünk. Minden város, falu engedelmeskedett a hatalomnak, felfegyverkezett, elsáncolta magát. Mihelyt azonban komolyra fordult a dolog, józan eszük azt mondta, hogy a haza a vezetők romlottsága által többet veszíthet, mint nyerhet; mert rombadőlt városok, kifosztott polgárok, felégetett falvak még nem tettek boldoggá egyetlen birodalmat sem, és őket magukat nem segítették virágzó, független jóléthez. A kaszások helyes érzékkel megsejtették, hogy teljesen értelmetlenül használták fel őket. Mit értek volna egy olyan hadseregben, amelyik előőrs-csatáit ágyúkkal vívta meg, és amelyikben jóformán sehol másutt, mint a szegény Nagyszombatban, Görgey esztelcnsége révén, és Mórnál kerül tényleges kézitusára sor. Okosabban tették, ha odébbálltak, vagy ha a néhány józan hadparancsnok elbocsátotta őket. Egyébként, hogy maga a hadsereg gyakorlás, fegyelem, a tábornoktól a hadnagyig rátermett vezetők nélkül a császári csapatokkal való valamennyi összecsapás során a rövidebbet húzta volna, ez oly természetes, hogy nem megalázónak, hanem okosnak és ésszerűnek ítélhető a tényleges csaták elkerülése. Sajnos ezáltal a harc nem ért véget, hanem mivel az elszigetelt magyar csapatok hol itt, hol ott kóboroltak, sokkal fáradságosabbá, és az ország számára sokkal terhesebbé vált, mert szerencsétlen magyar hazánk egyetlen vidékét sem kímélték meg. A dolgok állása még sokáig nem kecsegtet teljes békével és biztos nyugalommal. A véget illetően természetesen senkinek nincs kétsége. Akinek már volt alkalma látni a császári csapatokat az országban, annak el kell ismernie, hogy Ausztriának szebb hadserege még nem volt. Jobban ruházott, jobban táplált, bátrabb, derűsebb sereget el sem képzelhetünk. Semmi durvaság, a legszigorúbb fegyelem, mindenfelől dicsért igen tisztelettudó viselkedés tisztek és katonák részéről: így tűnnek szemünk elé e csapatok. Ezt lehet hallani mindenütt, és ez nem hízelgés, hanem puszta valóság, amelyről magam is meggyőződtem. Épp így minden magyarnak önérzettel és örömmel kell elismernie, hogy a sebtében összeszedett magyar hadsereg is a mintaszerű viselkedés példája. Itt gyakran tízezer ember állomásozik, továbbá szüntelen vonulnak át népfelkelők, szabadcsapatok stb., miközben közel három hónap alatt a legkisebb rendbontás nem történt. Valóban szerencsénk volt a józan tábornokkal és a még elviselhetőbb kormánybiztossal. Ezek az urak azonban nem tudtak mindent elrendezni és mindenre felügyelni. Az altiszteknek fogalmuk sincs a szolgálatról, keveset törődnek az embereikkel, és így azok a városi és megyei hatóság óriási erőfeszítései mellett is rosszul vannak ellátva és elszállásolva. Sőt, egy részük hiányt is szenvedett, miközben olykor nagy készleteket kell eladni, hogy felhasználatlanul tönkre ne menjenek. Egy tisztnek sem jut eszébe, hogy a legénység felett a kenyér, fa, hús vételezésekor őrködjék, és így a közrend nemegyszer meg lett zavarva. Ami helyzetünkben a leginkább nyomasztó, az úgynevezett rémuralom, a pártvezetóktől