Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

DOKUMENTUMOK 763 és nem a hadseregtől indult ki. Ezzel, kedves Barátom, megnyugtathatod sértett magyar önérzetedet, és szembeszállhatsz minden gúnyolódással. Aki igazságos, egyre inkább beláthatja, hogy ami rossz és nevetséges, az csak a vezetőktől, de nem a magyar nemzet tényleges tömegeiből indult ki. Az igazi nemzeti karakter csak a népben található meg, a magasabb műveltség mindenkit kozmopolitává süllyeszt, és az általam fent leírt viselkedés felfogásom szerint a tényleges nemzetet több dicsőséggel borítja be, mintha nagy csatákat vállalt volna, és a lehetetlent kísértette volna meg. Másfelől viszont a cs. hadsereg szenteljen kétszeres figyelmet arra, hogy — főként ott, ahol nem találkozik fegyveres ellenállással — ne mint ostromló és hódító lépjen fel, hanem mint a béke hozója és a tartós rend megteremtője. Sajnos, úgy néz ki, hogy a dolgok, legalábbis a honvédség tekintetében, másként alakulnak. Egyes csapatokra szétesve, fanatikus és fejetlen vezetők irányításával, gerillákká lesznek, végül rablóhordákká aljasulnak, és utoljára a legdühödtebb radikális, már ha marad még valami veszteni valója, hálát adhat istennek, ha megpillanthat egy fehér zászlót, vagy annak a közelében lehet." III. Magyarország és hangulata A Dunától. „Vay és Jósika báró elutazott Bécsből, helyettük az egykori Judex Curiae Majláthot várják, akivel a kormány a Magyarországon foganatosítandó intézekedésekről tárgyalni fog." így megy ez manapság. Egy hét múlva Önök talán ugyanezt a tudósítást kapják, azzal a különbséggel, hogy Majláth úr a szerepet Deák úrnak vagy akárki másnak engedi át. Ha helyet hagynak a névnek, akkor, mint a gyakrabban ismétlődő értesítések esetén, a mondat ugyanaz maradhat. Ez az a régi történet, amely mindig ugyanolyan szomorú marad, mivel az országot ezáltal a bizonytalanság állapotában tartják, ami nyomasztóbb, mint maga a most kímélettel gyakorolt ostromállapot. Tudomásom szerint ország azért még nem omlott össze, mert senki nem akadt, aki magasabb hivatalokat elfoglalt volna, és attól sem kell tartani, hogy a pillanatnyi nehézség, mellyel a kormány szembe találja magát, (hogy megfelelő számú udvari tanácsost összegyűjtsön), sokáig fog tartani. Akár az egykori konzervatívok soraiban, akár az egykori ellenzékében bizonyosan elegendő ember van, aki inkább a jövőjére, mint a múltjára van tekintettel, és, éppen mivel eleddig nem volt abban a helyzetben, hogy a hazáért áldozatot hozzon, bennünket meggyőződése óriási feláldozásával zavarba ejtsen. De már az is, hogy mindeddig ritkán esett meg, hogy oly különböző nézeteket valló férfiak, akiknek egyformán ugyanazt a meggyőződést tulajdoníthatjuk, hogy az osztrák birodalom integritását úgy tekintik, mint saját hazájuk fejlődésének feltételét, a kormányhoz nem csatlakoztak, oly jelenség, mely minden gondolkodó ember figyelmét magára vonja, és amely benne a kételyt ülteti el: hogy vajon a fennálló nehézségek legnagyobb oka nem abban keresendő-e, hogy mind a bécsi mind a magyarországi kormányzat az igazi viszonyokat, melyek közt vagyunk, félreismerte? Aki Magyarország történelmét ismeri, erről könnyen meggyőződhet. Annyit azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy az az út, amelyen egykor a magyar nép az európai népcsalád hasznos tagjává vált, és amelyen a magyar nép egyéniségét mindmáig megtartotta, egészen más volt, mint az, amelyre most mindkét fél rásodródott. Nem először történik, hogy a magyar törzs