Századok – 1994

Dokumentumok - Gángó Gábor: Eötvös József írásai az Augsburgi Allgemeine Zeitungban III–IV/737

738 DOKUMENTUMOK az összes magyar vonatkozású írás akárcsak lajstromba vételének is híján, jóformán reménytelen. I. 'A jogi kérdés [Die Rechtsfrage]' Megjelent: Beilage zu Nr. 342 der Allgemeinen Zeitung vom 7 December 1848, 5397-5399. pp. Eötvös szerzőségét minden kétséget kizáróan bizonyítja a cikk kézirata.2 A 'Rechtsfrage' esetében tehát valóban a szerző nevét vezették rá a kiadói példányra: „Minister Eötvös."3 Mint Gergely András ismertetése óta köztudott, e cikkel együtt Eötvös levelet is intézett a lap kiadójához, August Cottához.4 E bemutatkozó levél azért is fontos, mert annak alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a 'Rechtsfrage' Eötvös első írása az Allgemeine Zeitungban. A sajtó alá rendezés alapjául azonban nem a nyomtatásban megjelent szöveg szolgál, hanem az Országos Levéltár Eötvös-anyagai között található letisztázatlan, többször javított kézirat. Ennek idegen kéztől is származó javításai, illetve a cikknek és a kéziratnak igen jelentős eltérései mások beavatkozásáról tanúskodnak, és mivel tisztázat, korrektura stb. nem áll rendelkezésre, ez a kézirat tekinthető a szerzői szándék leghívebb kifejezőjének. Terjedelmét tekintve az alább közölt szöveg (illetve természetesen annak német nyelvű eredetije) mintegy fele az egész kéziraténak. A másik felét kitevő szövegváltozatokat maga Eötvös húzta ki, javította át. E részek a majdani kötetkiadás jegyzetanyagában válhatnak hozzáférhetővé; itt csupán az egyik legfontosabb változat közzétételére szorítkozom, amely a 'Rechtsfrage' keletkezésének alkotáslélektani összetevőihez nyújt adalékot. E néhány bekezdéssel kívánta Eötvös első nekirugaszkodásában a cikket indítani. Jól mutatja mély érzelmi azonosulását a magyar kormányzati önállóság ügyével, és a magyarokról az európai közvéleményben élő sztereotip előítéletek ironikus kritikájával talán utoljára csillogtatja éles lényeglátásra és briliáns stílusra alapozott debattőri erényeit, mellyel a negyvenes évek vitáiban tekintélyt szerzett magának. Az utóbb visszafogottabbra cserélt bevezető magyarul így hangzik: „Nincs sok ideje annak, hogy az alaposságukra büszke németek számára, akik oly gyakran elnéző mosollyal tekintettek a nyugati szomszédok földrajzi és statisztikai tévedéseire, Magyarország teljességgel ismeretlen föld volt. Bármi számos volt is a kapcsolat Németországgal, az mindig Ausztrián keresztül bonyolódott le, és úgy tűnik, szinte teljesen elfeledkeztek arról, hogy a lőhcrcegscgen és annak német lakóin túl van egy ország és egy nép, amely soha nem mondott le önállásáról, és amely nagysága és ereje által egyszer tényleg arra érezhette magát hivatottnak, hogy annak a gyakorlatban is érvényt szerezzen. És mivel azért sok szó esett Magyarországról — úgy, ahogyan az ember távoli és épp távolsága miatt érdekes dolgokról szokott beszélni —,a németek képet alkottak ugyan maguknak az országról és a népről, de olyat, amely az igazságtól oly távol állt, mint a lovagregények ábrázolásai a középkor valódi viszonyaitól. Magyar nemes alatt eleddig a spanyolnak és a tirolinak bizonyos elegyét képzelték el, az előbbi büszkeségével és az utóbbi bccsülctes jámborságával, ahogy Korner Zrínyijében és Kotzebue néhány, kifejezetten magyar színpadra írt darabjában