Századok – 1994

Közlemények - Senga Toru: Tokutomi Soho; Vámbéry Ármin és a millenáris Magyarország – Vámbéry Ármin a japán diplomácia szolgálatában az orosz-japán háború idején III–IV/708

714 SENG A TO RU rópa kultúrájának, és fokozatos hanyatlásra vannak ítélve. Sok kérdés fogalmazódhat meg benne. Vajon a 19. század kultúrája kizárólag a fehér rassznak köszönhető? A mongolokból, tatárokból, türkökből és az ezen csoportokhoz tartozó fajokból vajon hiányzik a szervezőképesség? Alkotmányos kormány vajon nem megfelelő nekik? A fejlesztés és haladás szellemét vajon nem lehet meglelni bennük? Látja, hogy a hatalmas birodalom félig holtan fekszik azon a földön, ahol világrészek találkoznak, és így azt gondolja, hogy ennél szomorúbb s végzetesebb események nincsenek. Azonban, ha a Balkán-félszigeten áthaladva belép Magyarországra, a fenti kérdések tüstént meg fognak szűnni. A magyarok származásukat tekintve a törökök testvéreinek is nevezhetők. Ha azonban a jelenlegi állapotukat nézzük, nemcsak az európai kultúrát élvezik, hanem energiájuk is van, hogy ezt meghaladva felemelkedjenek. Mindenkire, aki fővárosukba, Budapestre érkezik, nagy hatással lesz az ottani élénkség. Európában, ahol az árja fajok a dominánsak, ők teljesen elszigeteltek és idegenek. Sőt a faji izoláltságuk inkább olyan eszköz lett, amely a faji tevékenységükre ösztönzőleg hat. Bár a múltban Ausztria igája alatt álltak, lelkesedésük egyre inkább fokozódik, mintha mostmár túl akarnák szárnyalni, sőt elnyomni Ausztriát. Ez különösen egy olyan utazó számára tűnik fel, aki egy újonnan fellendülő távol-keleti országból jött. A mongol rasszhoz tartozó, ill. a mongol rassz vérével vegyült nemzetek közül ugyanis Nyugaton csupán a magyar, Keleten pedig a japán az, amelyik a modern civilizáció általános irányzatát igazán felhasználva, a világ haladásával lépést tartva, a civilizált országok közé lépve, és ezeknek nemzetközi karakterét magáévá téve egy lépéssel sem maradt le. E sorok írója egyszer meglátogatta Vámbéry professzort, a magyar hazafit a Duna partján levő otthonában. A professzor két kezét széttárva üdvözölt, mondván, hogy ők és mi ötezer éwcl ezelőtt testvérek voltunk; mi az Altaj-hegységtől keletre, ők pedig nyugatra mentek, s csupán az történt, hogy szétváltunk. Félretéve a faji elméleteket, a magyarok mindenképpen kutatást érdemlő nemzet. Nem hinném, hogy nincs mit tanulnunk tőlük. Nem oly mértékben ugyan, hogy őket mintául vegyük, de tetteiket érdemes bizonyos mértékig tanulmányozni. Pozitív politikájuk elegendő ahhoz, hogy a pillanatnyi kényelmet élvező politikusainkat felébressze. Annak a tulajdonságuknak, hogy száz vereség után sem hódolnak be, és ahányszor vereséget szenvednek, annyiszor talpra állnak, miért ne lenne haszna nemzetünk ösztönzésére."30 így kezdi Tokutomi bevezető sorait a Kokumin no tomo márciusi számában, és ezután Magyarország földrajzáról, népeiről, királyairól, ó- és középkori történetéről, a magyar nép eredetéről stb. ír tömören, az áprilisi számban többek között Széchenyi Istvánról és Kossuth Lajosról szól, és a májusi számban pedig Deák Ferencről, az akkori politikáról és kormányzatról, Budapest gyors fejlődéséről s látnivalóiról, Baross Gábor közlekedésügyi miniszter reformjainak köszönhető kitűnő vasúthálózatról stb. tájékoztat. Ezen cikksorozat egésze bizonyos értelemben publicistánk Magyarországról szóló útibeszámolójának is tekinthető. Különös, hogy a számos ország közül, amelyeket meglátogatott, tudtommal csak Magyarországgal foglalkozott ennyire részletesen írásaiban. Hadd idézzem tovább Tokutomi összegzését, amely a májusi szám végén található: „Egy ezer év alatt a (magyarokat) körülvevő országok többször létrejöttek s többször megbuktak. A második bolgár birodalom is és a szerb királyság is megbu-