Századok – 1994

Közlemények - Kelemen Elemér: Az oktatási intézményhálózat fejlődése és az oktatási vonzáskörzetek alakulása a Dél-Dunántúlon 1886–1914 között III–IV/674

ISKOLÁK A DÉL-DUNÁNTÚLON 1868 ÉS 1914 KÖZÖTT 679 élt ezen a tájon, az ország középiskoláinak mindössze 5,7 százaléka működött itt, és az összes középiskolai tanulónak csak 4,2 százaléka került ki erről a területről. (V. ö. a 3/b. sz. táblázattal) A főgimnáziumokra vetítetten ezek az értékek: 1,7, ill. 2,5 százalék. Országosan 242,4 lakosra jutott egy középiskolai tanuló, a Dél-Dunántúlon — az országosnál kedvezőbb baranyai helyzet ellenére is — 836,7. Ez azt jelenti, hogy egy tíz éves dél-dunántúli ifjúnak feleannyi esélye, lehetősége — bár meglehet, igénye is — volt a középiskolai továbbtanulásra, mint egy magyar átlagpolgárnak, ha viszont Somogyban vagy Tolnában élt, csupán negyedannyi. A középfokú oktatás kiinduló helyzete tehát a kiegyezés küszöbén igencsak kedvezőtlen, jelentős hátrányok felhalmozódására utal — és szinkronban van a régió népoktatási helyzetével. 1 П. A Dél-Dunántúl közoktatása a dualista korszakban 1) A népoktatás-fejlődés tendenciái; az iskolahálózat és -szervezet sajátosságai A következőkben a népoktatás dél-dunántúli fejlődésének néhány statisTtikai összefüggését vizsgálva, arra keresünk választ, hogy mit jelentett a régió életében a magyar köznépoktatás polgári reformja, s hogy a népoktatási törvény, amelynek perspektivikus célja „az új, egységes, az államtól irányított iskolarendszer megalapozása, a tanügyi igazgatás és szervezet, továbbá az iskolai oktatás és nevelő munka számos kérdésének a megoldása, általában a polgári köznevelési rendszer kiépítése volt",2 elősegítette-e a dunántúli megyék közötti jelentős különbségek kiegyenlítődését, az elmaradottabb déli területek felzárkózását. Az iskolahálózat fejlődésének objektív hátterét, a lakosság, ill. a tankötelesek számának alakulását, valamint a népiskolák és a tanítók számbeli gyarapodását és az ezzel kapcsolatos különböző számításokat a 4. a. és b. sz. táblázat mutatja be. Az előző száz évre jellemző kiegyenlítődési folyamat, az arányosabb népsűrűség és településszerkezet kialakulása a Dunántúlon a korszak első évtizedeiben még folytatódik. Ez azonban a dél-dunántúli megyék közül csupán Zalára jellemző (a lakosság 140, a tanköteles korú népesség 200 százalékkal növekszik 1869 és 1910 között); a többi megyében ez a folyamat — az általános dunántúli visszaesést megelőzően — már a századforduló előtt lelassul, 120-130 százalék körül alakul. Különösképpen a tanköteles korosztály gyarapodásának alacsony rátája figyelmeztet a demográfiai változásoknak részben az iparfejlődéssel, részben — és területünkön elsősorban — az egykével és a kivándorlással magyarázható újabb összefüggéseire. Az iskolahálózat bővülése és a tanítói létszámnövekedés általában követi a lakosság gyarapodását; kevésbé és késve igazodik azonban — főképp az iskolahálózat — az iskoláskorú gyermekek létszámváltozásaihoz, ami az iskolai feltételek terén állandósuló és a polgári korszakra mindvégig jellemző fáziskéséssel jár együtt. Ez a folyamat, természetesen, megyénként eltérő módon és mértékben megy végbe. Baranya és Somogy megye között nagy a hasonlóság: kisebb ütemű a lakosság és a 2 A magyar nevelés története a feudalizmus és a kapitalizmus korában. Szerk. Ravasz János, 3. kiad. Bp., 1968. 102.1.