Századok – 1994

Közlemények - Kelemen Elemér: Az oktatási intézményhálózat fejlődése és az oktatási vonzáskörzetek alakulása a Dél-Dunántúlon 1886–1914 között III–IV/674

ISKOLÁK A DÉL-DUNÁNTÚLON 1868 ÉS 1914 KÖZÖTT 677 ténelmi előny, a kedvezőbb ütemű gazdasági-társadalmi fejlődés és a művelődési hagyományok elsődleges, lényegében meghatározó szerepét húzzák alá. Az iskolák száma az 1860-as évekre a települések számához viszonyított 120 százalékos dél-dunántúli aránnyal (az 1770-es évek kb. 40 százalékos arányával szemben) — a települések egy részén egymás mellett működő különböző felekezeti iskolákat is figyelembe véve — már megközelítette az optimumot. Az iskolák jellege, állapota, felszereltségi foka, a tanítók létszáma, képzettsége és anyagi-társadalmi helyzete, az iskolába járís aránya és idényjellege azonban — különösen régiónkban — még ekkor is súlyos elmaradottságot tükröz. Változatlanul az egytanerős falusi kisiskola dominál — e tekintetben Vas megyével együtt Somogy, Baranya és Zala áll az „élen" —; a felekezeti iskolák fenntartását és a tanító megélhetését a hívek feudális eredetű és jellegű, nagyrészt természetbeni szolgáltatásai jelentik. Általános az a gyakorlat, hogy a tanulók négy év alatt végzik el az első két osztály anyagát, s vallástant, olvasást-írást és csekély számtant tanulgatva, tíz éves korukban „kiállnak" az iskolából. Az iskolába járás elterjedését bizonyító dunántúli adatok sorában a déli megyék — Baranya kivételével — ugyancsak a mezőny második felében foglalnak helyet. Az alfabetizmus terjedésének — először 1860-ban felmért — adatai, arányai a gazdasági-társadalmi fejlődés, valamint a műveltség terjedése és a népoktatás körülményei közötti szoros összefüggést, s ennek helyi sajátosságait bizonyítják. A 46,6 százalékos dunántúli átlagnál csupán Tolna megye átlaga jobb (50,6); a rangsort Baranya (41,6), Somogy (35,6) és Zala (29,9) zárják. E két utóbbi érték az országos átlagnál (36,0) is alacsonyabb. (A tárgyilagos helyzetképhez tartozik azonban, hogy ez az arány 1869-ben Erdélyben 16,4, a szomszédos Horvátországban 15,1 százalékos volt.) A 6 évnél idősebb népesség írni-olvasni tudása alapján felállítható dunántúli sorrend erős korrelációt mutat a más iskolai adatokra épülő rangsorokkal, s ugyancsak alátámasztja a dunántúli kultúrlejtővel kapcsolatos korábbi megállapításokat. (E sorrendben Tolna az 5-7., Baranya a 10., Somogy és Zala a 11-12. helyet foglalják el.) Az 1770-es évektől 1869-ig ívelő fejlődés régiónként, megyénként vagy akár kisebb tájegységenként is eltérő jellegzetességeinek — egyebek között pl. a különböző típusú és fejlődési ütemű városok, ill. mezővárosok, az egyes felekezetek iskolaügyének vagy a nemzetiségi iskolaügynek és művelődésnek — se fejlődés fontosabb fázisainak a vizsgálata további alapos, s az eddigieknél szervezettebb, összehangoltabb kutatásokat igényel. Az egymás mellett létező egyházi iskolaszervezetek belső tagolódását és tanügyigazgatási szervezetét — az 1864/65-ös tanév adatai alapján — a 2. táblázaton mutatjuk be. Az egyes tankerületek centrumai azonban nem minden esetben — az esetek többségében nem — oktatási, hanem elsősorban egyházi-vallási központok; helyzetüket többnyire a történelmi hagyomány és nem az adott körzetben, tájban ez idő tájt ténylegesen betöltött szerepük indokolja. Következésképpen: a népoktatás korabeli viszonyait az erőteljes és egyre fokozódó decentralizáció jellemzi: egy-egy népiskola „vonzáskörzete" általában saját közvetlen környezetére, legfeljebb a közeli iskola nélküli kistelepülések egy részére, és egy-egy hitfelekezet iskolaköteles tanulóira terjedt ki: a különböző felekezeteket ebben a tekintetben általában merev ha-