Századok – 1994
Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650
660 T. MÉREY KLÁRA 17 %-a élt — a zömmel ipari foglalkozást űző vagy a vasúttal kapcsolatosan foglalkoztatott lakosok alkotta — Barcstelepen. Ugyanakkor 1910-ben pl. az akkor már méltán nagyhírű Balatonfüreden a népesség 15 %-a a fürdőtelepen lakott.26 Külön kell foglalkoznunk az iparral kapcsolatos telepítésekkel, hiszen ez a kérdés szorosan összefüggött a korszak egyik fontos gazdasági fejlődési vonulatával. A mezőgazdaság mellett egyre nagyobb tért nyert hazánkban is az ipar és ezzel egybekötve a kereskedelem és a közlekedés is. A külterületi lakott helyekkel kapcsolatban már említettünk téglagyáraknál kialakult lakóhelyeket, ezt még kiegészíthetjük a malmok, vágóhidak, útkaparóházak, vasúti őrházak és egyéb „ipartelepnek" is említett és egy-egy „lakónegyed" ipari munkásait magába foglaló város- vagy községrésszel, bányakolóniákkal, szórványokkal, stb. Egy előző munkánkban már felvázoltuk Dél-Dunántúl iparosodó településeit, amelyekben 50 felett voltak ipari vállalatok és ipari keresők a századfordulón. Az adatok alapján készült térképeken a legsűrűbb Tolna és Baranya megyében volt az iparosodónak tekinthető települések száma és aránya. Ennek magyarázatát abban leltük, hogy azon a területen zömmel németek éltek, akiknél az öröklési szokások szerint csak az elsőszülött fiú örökölhette a földet, a többi gyerek ipart tanult, és ezek adták e falvak nagyszámú iparosait. E terület iparára azonban elsősorban a kisipar volt a jellemző. Míg a mezőgazdaságban a nagybirtok fölénye mutatható ki, e terület elsősorban a latifundiumok hazája volt, addig az iparban a kisipar, a kisüzemek elsöprő fölényéről beszélhetünk a 19. század második felében is. Néhány központi helyen, elsősorban városokban találunk néhány gyárat, amelyben a nyersanyagot hasznosították (pl. Barcson a fát, Simontornyán a bőrt, stb.)2 7 Az itt kialakuló iparnak azonban fontos feltétele volt a megfelelő közlekedési hálózat megteremtése, mint ahogyan ez pl. a Kaposvárott létesült cukorgyár esetében pontosan kimutatható.28 Az 1890-es évektől már találunk ezen a területen is néhány nagyvállalatot. Ekkor a 20 munkásnál többet foglalkoztató vállalkozásokat nevezték nagyvállalatnak. A legtöbb ipari nagyvállalat 1900-ban Pécsett, Kaposváron és Nagykanizsán volt. De 3 nagyvállalat volt Barcson, míg 2-2 ipari nagyvállalat volt Sümegen, Szekszárdon, Marcaliban és Mohácson, s további 19 településben találunk még egy-egy nagyvállalatot Dél-Dunántúl területén. Ezek többnyire nyersanyaghoz vagy energiaforráshoz kötött ipari üzemek voltak (téglagyár, malom stb.)29 Tíz éwel később a több ipari nagyvállalatot tömörítő települések sorában találjuk Mohácsot, míg 3-3 nagyvállalat telepedett le — Barcson kívül — Bonyhádon, Dombóváron és Tolnán. Két-két nagyvállalat Sümegen, Szekszárdon, Pélmonostoron, Dárdán, Nagyatádon, Csurgón, Marcaliban, Zalaegerszegen és Keszthelyen. Egy-egy nagyvállalatot több településen találunk, s ezek döntő többsége a helyi nyersanyaghoz és szükségletekhez alkalmazkodó téglagyár. A területen több ruházati és textiliparhoz tartozó gyárat is találunk. (Pl. Tolnanémediben, Görbőn, Gyönkön, Bátaszéken, Szigetváron, Tolnán stb.)30 Nagyvállalat volt a területen jóformán minden iparágban, ezen kívül a szolgáltatóiparban. Az ármentesítés és a közútépítés nagyvállalatai is 20-nál több munkást foglalkoztattak.
