Századok – 1994

Közlemények - T. Mérey Klára: A településhálózat változása és ennek okai a Dél-Dunántúlon (1850–1914) III–IV/650

DÉL-DUNÁNTÚI. TELEPÜLÉSHÁLÓZATA 1850 ÉS 1914 KÖZÖTT 661 Nem minden nagyvállalat volt egyidejűleg gyár is, sőt! A gyár fogalma a századfordulón a gépek alkalmazásához kötődött, gyakran előfordult, hogy néhány munkást alkalmazó üzem is gyárnak minősült. A területen minden iparágban találunk gyárat, de legsokszínűbb az élelmiszeripar volt. Ebben a cukorgyártól a szeszgyárig, a tejüzemtől a gőzmalomig a helyben megtermelt „nyersanyagnak" jelentékeny számú feldolgozó üzeme létesült. Több gyár volt a századfordulón Dél-Dunántúlon, mint ahány nagyvállalat. így az 1910-es években több gyár működött Pakson, Baranyaváron, Dárdán, Dombóváron stb. Ha a térképre tekintünk,3

1

akkor világosan kiderül, hogy a közlekedési útvonal, elsősorban a vasút döntő szerepet játszott a gyáripar kialakulásában. Kevés olyan gyárral rendelkező települést találunk, amely nem vasútvonal mentén feküdt a századfordulón (Tab, Bonyhád) (lásd a 2. és a 3. térképet). A történeti kutatás ma már világosan kimutatta, hogy a vasút milyen nagy szerepet játszott a modern fejlődésben ezen a területen is. Ennek alapján világosan megállapítható, hogy a munkamegosztásban történő radikális változást a vasút megjelenése segítette elő. Ez tette lehetővé a „gazdasági körzetek", az egyes termelő tájak láncolatának azt az összekötését, amely gyors volt és legyőzte a távolságot. A vasútvonalak vezetéséről már sokan írtak, hiszen éppen ezen a területen volt az igen gyakori, hogy a vaspálya elkerülte a régi településeket, és egy-egy nagybirtok pusztája vált vasútállomássá. A falusi parasztbirtok elsősorban önellátásra rendezkedett be még akkor (terjedelménél fogva nem is tehetett mást), a nagybirtok érdeke volt viszont a megtermelt áru mielőbbi és távolabbi piacokra történő szállítása: a vasút nem az egy tájhoz tartozó községek számát változtatta meg, hanem a települések egymáshoz való viszonyát rendezte át. Esetenként meg is szüntetett gazdaságilag diszfunkcionális körzetet.3

2 A vasúti fővonalak Dél-Dunántúlon az országos vasúti hálózat kiépülése előtt már elkészültek,3

3

1868-ra a dél-dunántúli vasútvonalakat megépítette a Déli Vasút Társaság. Nagykanizsa vasúti csomóponttá válását már említettük, ennek a Pragersdorfig nyúló szakasza kapcsolta be ezt a tájat a birodalmi vasúthálózatba. 1882-ben a Szentlőrinc-Kelenföld vasútvonal egyik legfontosabb állomása Dombóvár lett. Ma már pontosan ismerjük az e területről a századfordulón feladott gabona, tengeri, burgonya, köles, tönköly, tatárka, hüvelyesek, ipari növények célállomásait, amelyek sokszor a birodalom távoli pontjain voltak. De takarmánynövényt, szalmát, gyógyfüveket is szállított a vasút erről a területről, továbbá szőlő, gyümölcs és a kertészet fejlesztésére is hatással volt a terményfelesleg elszállításának, pénzzé tételének — a vasút révén — megnőtt lehetősége. A vasút menti állattenyésztésre is hatással volt ez, nemkülönben az erdőgazdálkodásra, amelynek termékei jó piacra leltek az országhatáron belül és kívül. Ezeknek az adatoknak alapján a vasúti körzetek is megállapíthatók voltak. A gabonafeladó állomások közül Tolna megyében Bátaszék, Hidas, Bonyhád, Mázaszászvár, Mágocs, Dombóvár, Szakályhőgyész, Pincehely, s a megyehatáron kívül Cece és Sárbogárd, Baranya megyében Pécs és Szentlőrinc, Somogyban Szigetvár, Darány, Kaposvár és Csurgó szerepel feladó állomásként. Állatokat elsősorban az állattenyésztés főterületeihez közeli állomásokon adtak fel, a fafeladás viszont a mecseki és a Hőgyész környéki erdőségek területét hálózta be. Ugyanakkor az ipari