Századok – 1994
Közlemények - Tóth István György: A vasi kisiskolák társadalomtörténete a 17–18. században III–IV/579
612 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Az iskolán kívüli ími-olvasni tanulás A gyerekek nagyobbik része, mint ezt valószínűsíteni lehet, Vas megyében, és általában Magyarországon a 17-18. században nem jutott el az iskolába. Valamelyest javíthatott ezen az arányon, hogy az írás-olvasást nemcsak az iskolában lehetett megtanulni.12 3 Aki ismerte a betűket, erre másokat is megtaníthatott. Lehetséges, hogy néhány kézművesmester, feltéve, ha ő maga ismerte a betűket, a szerszámok kezelése mellett a lúdtoll forgatására is megtanította az érdeklődő inasokat. Az alkalmi tanító és tanítványa azonban szerződést nem kötött, nem tartoztak az állam vagy valamelyik egyház felügyelete alá sem, kimutatást nem vezettek és bizonyítványt sem állítottak ki. Ezért az ilyen magántanulásról végtelenül nehéz adatokat gyűjteni, a tanulásnak ez a szelete valószínűleg mindig is homályban marad, így érthető, hogy Magyarországon ezt a kérdést még szinte nem is vizsgálták. Feltételezhetjük azonban, hogy azok közül a protestánsok közül, akik — mint ezt a katolikus esperesek gyakran felrótták Vas megyében is — nem engedték fiaikat katolikus iskolába, nem mindegyik nyugodott bele abba, hogy a gyereke írástudatlan maradjon. Más megyék részletesebb vizsgálatai arra is fényt derítettek, hogy ilyenkor a protestáns gyerekeket otthon tanították: „Domi instruitur", mivel szülei katolikus iskolába nem akarják adni, jegyezték fel pl. számos csetneki (Gömör m.) evangélikus gyerekről 1753-ban.12 4 Kis János evangélikus lelkész és költő szülei — mint ezt már idézett önéletírásából tudjuk — Vas vármegye határán, a Sopron megyei Szentandráson a Festetichek jobbágyaiként éltek, bár a családi hagyomány számon tartotta állítólagos nemességüket. Kis János nagyanyja négy gyerekkel maradt özvegyen. Neki, írja az unoka az Emlékezéseiben — „nagyon jóravaló asszonynak kellett lenni; mert nemcsak minden gyermekeit (noha akkor a helységben csak a katolikusok bírtak oskolával) olvasásra és részint írásra is megtaníttatta", de a gazdaságot is rendben tartotta. A jobbágyasszony tehát írástudó volt, és mint jó evangélikus, nem engedte gyerekeit a falu katolikus iskolájába, hanem mielőtt más falu evangélikus mesteréhez küldte volna, odahaza tanította meg őket a betűkre — feltehetőleg a két lányt csak olvasásra, míg a két fiút írásra is. Maga Kis János is otthon tanult meg írni-olvasni., Azon néhány, többnyire szép kötésű könyvek, melyek egy kis alacsony polcot ékesítettek, ... figyelmemet korán magokra vonták, s játékim tárgyai levének Ezáltal kicsinyenkint nemcsak a könyveket megszeretém, hanem szüleimnek segítségével csaknem észrevétlenül a betűket is megismerém, sőt olvasni s az atyám útmutatása szerint betűket csinálni is megtanulék, úgyhogy még mielőtt oskolába járnék, alkalmas olvasóvá levék" — írja a költő.125 Egy másik önéletrajzból, Táncsics Mihály Önéletírásából értesülhetünk arról is, hogy ő mint devecseri segédtanító a 19. század elején „éppen a szomszédságban egy sütő mesterembernek lánykáját iskolán kívül a háznál olvasgatni tanítottam, amiért semmi más fizetésem nem járt, mint minden lecke után egy páros (sváb) zsemlye, s azt azon melegében kaptam és befaltam". 1838-ban pedig Bécsben egy gombkötő felnőtt fejjel kérte Táncsicsot, hogy tanítsa meg őt írni, mivel nem tudja kiállítani a számlákat — fizetésképpen Táncsics mindennap nála ebédelhetett.126 Nemcsak a Magyarországon sajnos a Nyugat-Európánál sokkal ritkább önéletírásokból, de néha a tanúvallomásokból is fény derül arra, hogy az írni-olvasni tudást
