Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
566 DIÓSZEGI ISTVÁN hogy Baudin először biztosítékot akart szerezni abban a tekintetben, hogy a Monarchia nem vállalt-e bizonyos kötelezettségeket Poroszországgal szemben. Miután tagadó választ kapott, előállt azzal a kéréssel, hogy a Monarchia a küszöbön álló béketárgyalások alkalmával közvetítőként lépjen fel Franciaország érdekében. Aldenburg azt válaszolta, hogy a Monarchia ezt önként nem teszi, de ha Franciaország ilyen kérést intéz a semleges hatalmakhoz, a Monarchia minden bizonnyal részt vesz majd a közvetítő akcióban. Hogy a közvetítés a francia területi integritás megvédésének érdekében történnék, arra Aldenburg, a korábbi állásfoglalásoknak megfelelően, természetesen tagadó választ adott. A beszélgetésről Aldenburg egészében véve azt a benyomást szerezte, hogy a francia diplomácia abban reménykedik, hogy a Monarchia és Poroszország közötti közeledés lehetővé teszi az osztrák-magyar diplomáciának, hogy fellépjen Franciaország érdekében, és hogy a francia kormány a Monarchia aktív beavatkozásával számol.215 A Monarchia és Németország közötti közeledés az orosz diplomáciai karban és a külügyi irányításban nem reményeket keltett, hanem döbbenetet váltott ki. Novikov alig pár nappal a két hatalom közötti jegyzékváltás után megírta Gorcsakovnak, hogy őt a Monarchia és Poroszország barátkozása nyugtalansággal tölti el. Elmúltak azok az idők, fejtegette a kancellárnak, amikor a két német hatalom egyetértése, az orosz érdekekkel egyezően, a napóleoni ambíciók ellensúlya lehetett. Ma, amikor a militarista zsarnokság a Szajna partjaitól a Spree mellé helyeződött át, Berlin és Bécs közeledése a germán világnak a szlávok, és főként Oroszország elleni harcához szolgál támaszul. A következtetés, amit az orosz diplomata ebből a megállapításból levont, teljességgel Andrássy prognózisára emlékeztet: akár akarják, akár nem, a dolgok ereje előbb vagy utóbb a germán és a szláv világ konfliktusára vezet. Novikovnak a Monarchia várható magatartását illetően nem voltak reményei. Biztosra vette, hogy az összeütközés alkalmával az osztrák-magyar kormány minden erejét a német kolosszus szolgálatába állítja.216 A követ két hét múlva visszatért Beust december 26-i jegyzékére, és a belpolitikai összefüggésekre rámutatva, még egyszer aláhúzta a két német hatalom közötti közeledés szlávellenes irányultságát. Belülről a német elemre kívánnak támaszkodni, írta, hogy ezzel megalapozzák a Monarchia és Poroszország közötti együttműködést. A kooperációnak az a célja, hogy keleten együtt lépjenek fel Oroszország, nyugaton pedig ez utóbbi természetes szövetségesei, a szlávok ellen. A jelentés margójára II. Sándor ráírta finom gyöngybetűivel: azt gondolom, az értékelés teljes mértékben megállja a helyét.21 7 A december 26-i osztrák-magyar válaszjegyzéket Berlinben érthető módon elégedettséggel fogadták. Könneritz, az ottani szász követ a jegyzék átadásának napján megtudta, hogy az irat a legjobb benyomást keltette, és azt is, hogy Thile külön elismeréssel szólt a nemes és emelkedett hangvételről.218 Schweinitz néhány nappal később Bismarck elégedettségéről tájékoztatta Aldenburgot, mondván, hogy a szövetségi kancellár a december 26-i jegyzékben saját nézeteit és véleményét látja tükröződni.219 Az elégedettség és az öröm mindamellett nem volt felhőtlen. Hogy a Monarchia és Németország közötti közeledés nyugtalanságot kelt Oroszországban, arról nemcsak a bizalmas orosz diplomáciai levelezésben esett szó, hanem a németorosz érintkezésben is beszédtéma lett. Reuß arról jelentett Pétervárról, hogy Gorcsakov szemrehányást tett neki azért, hogy Bismarck túlzott előzékenységet mutat a
