Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
BISMARCK ÉS ANDRÁSSY 1870-1871-BEN 567 Monarchia irányába.22 0 A megjegyzés az éppen akkor nyíló londoni konferencián tanúsított német magatartásra vonatkozott, de az orosz diplomáciai levelezés alapján biztosra vehető, hogy általánosságban is elégedetlenek voltak Németországgal. A német diplomáciát nem érte teljesen váratlanul az orosz reagálás, és mondhatni, hogy már előre felkészült a lehetséges szemrehányások elhárítására. Schweinitz megemlíti visszaemlékezéseiben, hogy Beust, amikor december 29-én felolvasta előtte a december 26-i válaszjegyzéket, néhány olyan megjegyzést fűzött hozzá, amely őt arra késztette, hogy megmondja: ne próbálkozzanak azzal, hogy Németországot összeveszítsék Oroszországgal.221 Ugyanaznap készített jelentése szerint azt is kijelentette, hogy ha mégis a Monarchia és Oroszország közötti választás dilemmája elé állítják Németországot, akkor a választás nem lehet kétséges.22 2 Thile január 7-én tájékoztatta Oubrilt a Németország és a Monarchia közötti jegyzékváltásról. A részletek ismertetése után biztosította az orosz követet, hogy bármily barátságosak is Poroszország érzelmei a Monarchia iránt, ezek semmiképp nem érintik a Poroszország és Oroszország között szerencsés módon meglévő kapcsolatokat. A külügyi államtitkár túl is ment a formális biztosítékok megadásán, és mintegy diszkreditálta a Monarchiát, az újonnan szerzett barátot. Elmondta az orosz követnek, hogy Beustnak az a rögeszméje, hogy Poroszországot elválassza Oroszországtól, és hogy a bensőséges államközi kapcsolatok kialakítását ettől a szakítástól teszi függővé. Természetesen azt sem titkolta el, hogy Schweinitz nem hagyott kétséget abban a tekintetben, hogy ha dönteni kell, Oroszországot választják. A külügyi államtitkár végezetül biztosította az orosz követet, hogy jóllehet Schweinitz saját szakállára nyilatkozott, de nem lehet kétséges, hogy mindaz, amit mondott, Bismarck teljes jóváhagyására számíthat.223 A megerősítés ugyan elég sokáig váratott magára, de orosz szempontból nem hagyott maga után semmi kívánnivalót. Február elején Bismarck hosszú levélben fejtette ki Reußnak, hogy Németország és a Monarchia kapcsolatainak rendezése semmit sem változtat a német-orosz viszonyon, és ha Németország mégis választani kényszerülne, Oroszország mellett döntenének. A levél a követnek szólt, de a benne foglaltakat Gorcsakov tudomására kellett hoznia.224 Amikor Thile arról beszélt Oubrilnak, hogy Beust el akarja választani Poroszországot Oroszországtól, azon túl, hogy inkorrekt módon kiadta a Monarchiát, nem tudni miért, személyi vonatkozásban is félretájékoztatta az orosz követet. Schweinitz jelentése ugyanis semmi olyant nem tartalmazott, amely alapul szolgálhatott volna kijelentéseihez. Az említett alkalommal a közös külügyminiszter, minden bizonnyal a fekete-tengeri válságra utalva kijelentette, hogy most a Monarchia létérdekeiről van szó, és Oroszországgal egyszer el kell számolni, de nem mondta azt, amit Thile a szájába adott. Éppen ellenkezőleg. Schweinitz reményét fejezte ki, hogy ^ közös külügyminiszternek sikerül elnémítania azokat a magyar hangokat, amelyek a bécsi diplomácia legfőbb feladatának azt tartják, hogy Poroszországot elválasszák Oroszországtól. Ehhez fűzte hozzá, hogy választási kényszer esetén a döntés nem lehet kétséges. A követnek válaszolva Beust először elismerését fejezte ki Schweinitz korábbi szavaiért, aki azt mondta volt, hogy Poroszország, mint a Monarchia ellenségének barátja hasznára lehet a Monarchiának. Majd kijelentette, hogy azok a törekvések, amelyek arra irányulnak, hogy Poroszországot összeveszítsék Oroszországgal, különösen hogy háborúra sarkallják, Bécsben semmiféle támogatásra sem számíthat-
