Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
BISMARCK ÉS ANDRÁSSY 1870-1871-BEN 563 nak, törjön be Sziléziába, lázítsa fel Lengyelországot és szállja meg Dél-Németországot.19 4 Más értelemben, de végeredményben ugyanez vonatkozott a cseh és a horvát elvárásokra. Említettük már, hogy a német katonai sikerek milyen rémületet keltettek, Prágában és Zágrábban, és hogy Rieger és Strossmayer, a német hegemónia ellensúlyozása céljából, az Oroszországra való orientálódást sürgették.195 A cseh elgondolásoknak Rieger december elején a Beusthoz intézett emlékiratában nyilvánosan is kifejezést adott.19 6 A közös külügyminisztertől nem voltak teljesen idegenek ezek a nézetek és augusztus végén, mint említettük, flörtölt is Oroszországgal a francia területi integritás megvédése érdekében. A csehek által szorgalmazott külpolitikai irányváltás azonban szögesen ellenkezett az osztrák és a magyar elvárásokkal, és ezt a közös külügyminiszter nem hagyhatta figyelmen kívül. A cseh ajánlat ezért részéről mással, mint elutasítással nem találkozhatott. A közös külügyminiszter által képviselt mérsékelt poroszellenesség azonban hovatovább Bécsben és Pesten sem kapott támogatást. Az osztrák liberális párt, a legjelentősebb ciszlajtán politikai tényező, mint már említettük, szeptember folyamán teljes megértést mutatott a német külpolitika két fő célkitűzése, az annexió és a délnémet csatlakozás iránt.19 7 Az össznémet ügy iránti rokonszenve az ősz folyamán tovább erősödött, és az kormányszinten is kifejezésre jutott. A bécsi szász követ információi szerint a ciszlajtán kormány határozatot hozott, miszerint a közös külügyminiszternél oda kell hatni, hogy a Monarchia a prágai békéből származó jogairól teljességgel lemondjon.19 8 És ha bizonyos liberális körökben tovább is éltek az egyesülés dinasztikus módjával szembeni fenntartások, azokat bőven ellensúlyozták az újabban egyre erősödő meggondolások, hogy a Monarchiának Oroszországgal szemben szüksége van Németországra.19 9 A magyar megnyilatkozásokban hasonló tendencia volt tapasztalható. Schweinitz feljegyezte ugyan, hogy december elején, amikor a franciák megközelítették Párizst, a magyar fővárosban kivilágították az ablakokat,200 de ez inkább utánérzés volt, mint politikai manifesztáció. A magyar politikai közvélemény poroszéilenessége három pillérre támaszkodott: a bismarcki antiliberalizmussal szembeni averzióra, a porosz terjeszkedéstől való félelemre, és a porosz-orosz együttműködés miatti aggodalomra. A három pillér közül az év vége felé a külpolitikai szempontból legkevésbé releváns első állt még úgy ahogy a talapzatán, a másik kettő erősen ingadozott és kidőlni látszott. A Pesti Napló figyelemreméltó cikkében elemezte az Ausztria németországi politikájával kapcsolatos magyar elvárásokat. Önkritikusan elismerte, hogy hibásak voltak a korábbi feltételezések, és oda konkludált, hogy most már Magyarország őrködik a legjobban arra, hogy Ausztria vissza ne nyerje régi német preponderáló szerepét.20 1 A fekete-tengeri válság kapcsán ugyanezen lap annak a reményének adott kifejezést, hogy Németország a jövőben nem lesz Oroszország hatalmának zsámolya,20 2 hogy aztán a januári delegációs ülés alkalmával még erőteljesebben megfogalmazódjék az a remény, hogy a porosz és az orosz külpolitika útjai a jövőben véglegesen elválnak egymástól.20 3 Ha a német-orosz viszony alakulása jóidéig nem is igazolta ezeket a reményeket, a magyar külpolitikai gondolkodásban a hagyományos nézetek revideálása folytán a poroszellenesség legfőbb indítéka elveszítette hatékonyságát. A belső bázis szűkülésével együtt a poroszellenes politika nemzetközi támfala is düledezett. Azok a hatalmak, amelyek társak lehettek a nemet katonai sikerek
