Századok – 1994
Tanulmányok - Fábiánné Kiss Erzsébet: A honárulók vagyonának lefoglalása és kezelése – az 1848–49-es pénzügyi adminisztráció egyik speciális feladata I/46
A HONÁRULÓK VAGYONÁNAK ELKOBZÁSA 1848-1849-BEN 55 miniszter egy határnapot kívánt megjelölni.3 6 Annak azonban nem látta volna akadályát az igazságügyi miniszter, hogy a pénzügyminiszter „minden előlegesen lezárolt jószágokra nézve (...) a fő felügyelést, s intézkedést rögtön" átvegye.37 A vitás, gazdátlanjavak ugyanis az eljárás elhúzódásáig (IM-határozat, ítélet) nagy károkat szenvedhettek, ill. inkább költséget és nem hasznot jelentettek az állampénztárnak. Vukovics mintegy a 19. század forradalmán optimizmusával tette fel ezt a kérést Duscheknek, nem sejtve, hogy a pénzügyminisztert nemcsak a törvényesség őrzésének szándéka vezérli. Duscheknek erre a javaslatra — válasz ez a június 24-i rendeletre is — július 28-án a következő, elvi jelentőségű átirata született, igaz, inkább csak posztulátumként, mivel a minisztérium napjai meg voltak számlálva. Annyiban mégis figyelembe kell vennünk, mivel a Pénzügyminisztérium bevallottan is ezeket az elveket alkalmazta addigi működése során: „(...) én az előlegesen lezárolt jószágok felett sem a felügyeletet, sem pedig az intézkedést másképp nem gyakorolhatom, hacsak azon jószágokat szabály szerént öszve nem iratim, és rendesen kezelés alá nem vétethetem, ezt pedig az előleges lezárolás alapján, mely köztudomásra sokszor minden alap nélkül, s sokszor tsupa mende-monda után történik, annál kevesebbé rendelhetem el, mivel ily lezárolásokra már eddig is roppant mennyiségű pénz fordíttatott, mely az illetőknek feloldozása esetére az álladalomra nézve egészlen elvesz, — minthogy végtére ily előleges lezárolások köztudomás szerént Kormány-Biztosok, hatóságok, sőt egyes Szolga-Bírák és katonai csapatok vezérei által is történvén, ily alkalmakkal sok esetekben az ingó javak eladattak, sőt elprédáltattak, melyek miatt az illetőknek felmentése esetére az álladalom ellen, ha a dolgok ily zavart állapotjában a kezelésbe bocsájtkoznék, veszélyes kárpótlási keresetek formáltathatnának; ezeknél fogva, nehogy hallgatásom által Minister Úrnak nézetét osztani látszassam, kinyilatkoztatom, miszerént én a lefoglalt javakra nézve a főfelügyeletet s intézkedést és ezekből származó felelősséget csak azon időtől fogva vállalhatom és vállalom el, midőn kimondatván az illető egyénre az Igazságügyi Ministerium által a honárulási kereset és a javak véglezárolása, én erről az Igazságügyi Ministeriumtól tudósítást nyerendek, és ennek következésében azon Jószágot rendes Lelettár mellett az általam kinevezendő egyén által álladalmi kezelés alá veendem."38 Erdélyben a vagyonelkobzásról hozott 1848-i konkrét, személyekhez fűződő rendeleteket (pl. br. Récsey) csak 1849 tavaszától kezdve hajtották végre, egy időben az ottani közigazgatási átszervezéssel, aminek kezdeteit Csány László kormánybiztosi működéséhez kapcsolhatjuk. Csány biztosi működése idején az ilyen ügyekben maga a teljhatalmú biztos irányította a helyileg eljáró rendőri bizottmányokat. Szebenben állított fel egy országos, az egyes székekben pedig kisebb rendőri hivatalokat (ápr. 4.). A Csányt követő új biztos, Szent-Iványi Károly átruházta a honárulók javaival kapcsolatos teendőket az „állodalmi javak igazgatóságára", amelyet még Csány szervezett meg a kincstartóság felszámolása után 1849. április 20-i indulással, más szakigazgatási hivatalokkal egy időben. Az igazgatóság május 14-én kezdte meg működését Gyergyai Samu volt kincstartósági titkár vezetése alatt; az elkobzott javakat május 24-től, a kormánybiz-
