Századok – 1994
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Andrássy 1870–1871-ben III–IV/517
542 DIÓSZEGI ISTVÁN hogy a diplomaták általában kényszerűségnek érezték ezt a passzív szerepkört, és keresték az alkalmat, hogy önállóan is megnyilatkozzanak. Értelmezték beszélgető partnereik mondanivalóját, véleményt nyilvánítottak a velük tárgyaló politikusokról, összegező helyzetelemzéseket készítettek, és természetesen igényt formáltak arra, hogy saját külügyminisztériumaikban kellő figyelemben részesítsék nézeteiket. Nem volt ez másképp a bécsi német követ és pesti német főkonzul esetében sem. Waecker-Gotter azzal a megjegyzéssel zárta az Andrássyval folytatott beszélgetéséről írott jelentést, hogy a magyar miniszterelnöknél a régi nyitottság és bizalom volt tapasztalható, szemben a háború kezdetén mutatkozó bizonyos rezerváltsággal,9 1 dt az elmondottak értékelésébe nem bocsátkozott. Schweinitz viszont a többszöri tárgyalás után indíttatást érzett arra, hogy összegező véleményt újon Andrássy személyiségéről és politikájáról. Az október 18-án készült jellemzés elsőrangú forrás lehet egy majdani Andrássy-biográfia számára: a német diplomata jó érzékkel tapintotta ki a magyar miniszterelnök karakteres vonásait. Becsvágyó, de inkább büszke, mint hiú, írta róla, a tetszeni akarás, amely Beustnak annyira sajátja, teljesen idegen tőle, és noha bőbeszédű, kifejezéseiben keresetlen, és egész lénye nyílt természetességet sugall. A követ elismeréssel szólt politikai pályájáról, amely fiatal éveiben a forradalomban kezdődött, és férfi korában oda vezetett, hogy Deák Ferenc mellett a legnépszerűbb és leghatalmasabb ember lett Magyarországon. A politikai jellemzésre áttérve Schweinitz szabadelvű arisztokratának mutatta be Andrássyt, aki azért tisztában van a veszélyekkel, amelyek a dinasztiát és a társadalmi rendet fenyegetik. A követ úgy látta, hogy Andrássy hűséges alattvalója uralkodójának, de a magyar érdekeket az osztrák elé helyezi, és számára csak addig van értéke a Monarchiának, amíg az hasznot hoz Magyarországnak. Fontos számára Ausztria osztrák vezetése, úgyszintén a dualizmus, amelyet a perszonáluniós elgondolások elé helyez. A külpolitikai kérdéseknél a követ sorra vett minden olyan vonatkozást, amelyet Andrássy szempontjából fontosnak ítélt. Leírta, hogy francia szimpátiái nem annyira az országhoz magához, mint a császár személyéhez kötődnek, hogy Angliával könnyebben együtt tudna működni, mint a jelenlegi közös külügyminiszter, és hogy Lengyelország visszaállítása legkedvesebb eszméi közé tartozik. A követ úgy vélekedett, hogy Andrássy nem kívánt terjeszkedni Törökország rovására, csupán a káoszt akarja elkerülni, amely az oszmán uralom összeomlása után előállhat. Igen részletesen foglalkozott azzal, hogy Andrássy milyennek látja a Monarchia és Poroszország viszonyát. Ezzel kapcsolatban, Andrássy kijelentéseire utalva, annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar miniszterelnök meg akarja bontani a Poroszország és Oroszország közötti, ahogy a követ kifejezte magát, szerencsés módon fennálló barátságot. Ő már első beszélgetésük alkalmával meg akarta győzni a magyar miniszterelnököt arról, hogy Poroszország, mint annak barátja, akit Magyarország ellenségének tart, az utóbbinak hasznára lehet, de ismételt próbálkozásai nem jártak sikerrel. Andrássy kitartott véleménye mellett, hogy Oroszország éppúgy fenyegeti Németországot, mint Magyarországot. A jellemzés egészében véve negatív ítélet volt Andrássy külpolitikai felfogásáról, de a követ befejezésül még tovább sarkította a nemet szempontból kedvezőtlen bizonyítványt. Ha Andrássy lenne a külügyminiszter — írta —, akkor az a nemkívánatos helyzet, hogy Poroszország választani kényszerülne a Monarchia és Oroszor-
