Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 379 kegyelmet kap, másodszor száműzik, s örökre eltűnik szemünk elől. Társai legtöbbjét viszont felakasztják. A banda egyes tagjai csak évek múlva kerülnek hurokra.149 A zarándokot segítő szentek A sok veszély, a kényelmetlenség, a bizonytalanság sem tartja vissza a középkori útonjárőt. Ha fél a természet vak erőitől, ha tart embertársaitól, nem marad más számára, mint a segítő szentek oltalma. Az imádság nem csupán Istenhez száll, a középkori ember a szentekben, és azok kézzel fogható personalis praesentia-jában, az ereklyékben látja közvetlen védőit: számára az egyház, a vallás (a teológiailag művelt elitet kivéve) és főként annak szertartásai (mint pl. a könyörgő körmenetek, megint csak a szentek ereklyéivel és szobraival) inkább apotropaikum, mint a mai értelemben vett intellektuális hit és tudatosan választott világnézet. (Többek között Graus is hangsúlyozza, hogy mennyire fontos cezúra ebből a tudati szempontból is a tridenti zsinat s annak néhány évtized alatt kibontakozó hatása.)150 Az utazás pontosan egy ilyen krízishelyzet, amiben a baj elhárításnak kiemelkedő szerepe van. A zarándokok nem elsősorban a korábban már tárgyalt zarándok-szenteket hívják segítségül, hanem legfőbb pátrónusuk az, akihez mennek: az idősebb Szent Jakab apostol, aki egyben minden utazót is védelmez. Különösen a szorult helyzetben lévő, zarándok-státusuk ellenére nemegyszer életveszedelemben forgó peregrinusok fordulnak hozzá. A compostelai zarándokúton sok gyilkosság történik, hiszen a Szent Jakabhoz fűződő legendák több változatban is szólnak a gonosz fogadósok gaztetteiről, akik megölik, kirabolják, vagy hamis vádaskodással kiforgatják vendégeiket. Ez utóbbira a legjellemzőbb példa a Legenda Aureában is említett német zarándok esete, akinek zsákjába egy toulouse-i fogadós ezüst poharat csempész, hogy bevádolhassa és felakasztassa. Végül a kocsmáros végzi a kötélen.15 1 Mindezeknek a legendáknak igen komoly valóságalapja van. A vendéglátás kommercializálódásával a régi vendégjog egyre inkább háttérbe szorul. A zarándokszállásokon is egyre több a lopás, a 12. században pedig — elsősorban épp a Szent Jakab út mentén —jogilag is mindinkább szabályozzák a vendéglős felelősségét, amit vendégei ingóságáért kell vállalnia. Hogy a fogadósokat néha kísértésbe viszi az alkalom, s titokban meg is ölik egy-egy vendégüket, közvetve bizonyítja egy ősi jog megszüntetése. (II. Frigyes császár a 13. század elején ugyanis eltörli azt a szokást, hogy a testamentum nélkül elhunyt vendég örököse a vendéglátó.)152 Nemcsak a Compostelába vezető utak mentén találunk Jakab-patrociniumokat, hanem fönn Északon, mindenütt, ahol a Hanza-városk kereskedői megtelepszenek. Jakab kultusza összekapcsolódik a hajósok és vízenjárók védszentjével, Szent Miklóssal is, ennek legérdekesebb emlékét az észak-német sóút mentén fekvő Mölln város plébániatemplomában láthatjuk. A 13. századi freskón Szent Jakab két előtte térdelő zarándokot koronáz meg, mellette Miklós a hajósoknak nyújt oltalmat.153 Itália északi felén ismét más szent közbenjárásáért könyörög a vándor. Nézzük csak az alábbi Dekameron-idézetet az utazás előtt elmondandó imáról, s meglátjuk, mekkora helyet foglal el benne a mindenható, a mennyet és földet teremtő Isten és mekkorát egy szent. A finom gúny persze ott bujkál a sorokban, hiszen a tanult és
