Századok – 1994
Közlemények - Petneki Áron: Advenae et peregrini. Utazás és zarándokság a középkori mentalitástörténetben II/352
AD VENAE ET PEREGRINI 353 indulni, éjjel indultak útnak (...) A falvakból és az egész csanádi tartományból tódultak az emberek... "3 Amikor Krakkóban Szent Szaniszló ereklyéit 1254. május 8-án oltárra emelik, az elevációra ,/iemcsak Lengyelország minden vidékéről, de Magyarországról is mindkét nembeli nép oly nagy sokasága gyűlik össze", hogy a városba nem férnek el.4 A 13. század talán legnépszerűbb német hitszónokát, Berchtold von Regensburgot esetenként több tízezres tömeg hallgatja. Marchiai Jakab, a magyarországi huszita mozgalom ellen kiküldött inkvizítor saját feljegyzése szerint prédikációival 25 ezer eretneket térít meg.5 Milyen arcokat rejt ez a tömeg, ha nincs ott a tágabb környék parasztja, akit a források érthetóen nem emelnek az elótérbe? A krónikák szinte közhelyszerű fordulataiban, a multitude plebis-ben mindenképpen óket kell látnunk. A paraszt számára szinte az egész középkoron át van egy nagy lehetőség: ez a szabad költözés, s egy bizonyos időszakban a még szélesebb perspektívát ígérő kolonizáció. A szabad költözés megvonása, a „röghöz kötés" (ahol ténylegesen megvalósították) ezért lesz olyan szörnyű büntetés a jobbágyságnak. A középkor általam vizsgált mobilitása kétféle. Az egyik esetben van konkrét úticél: valahonnan valahová megyünk, vagy ha pontos úticélunkat nem is tudjuk, legalább a szándék megvan, hogy miért keltűnk útra. (Királyi, diplomáciai, világi és egyházi, közigazgatási és adóztatási hivatali utak, munkakeresés, tanulmányutak, kereskedés, stb.) Ez dominál az alább felsorolt rétegek s utazási formák többségénél, ide értve a zarándoklatot is, annak metaforikus „életút" jelentésével. A másik a konkrét távolabbi célt nélkülözi, sőt egyenesen a puszta mozgás, a kóborlás a célja. Ez a kisebbség, s túlnyomóan a társadalmi deviancia. Azt gondolnánk, hogy a középkorban egyetlen állandóan mobil réteg van: a kereskedők. Olyan, ma teljesen stabil, helyhez kötött intézmények is úton vannak, mint az államigazgatás. Közép-Európában, elsősorban német földön szinte állandósult intézmény a vándorló királyi udvar. Noha Magyarországon a Reisekönigtum intézménye nem létezik, az uralkodók itt is állandóan mozognak, koronázásuk, hivatali útjaik s végül utolsó útjuk, a temetésük okán.6 Utaznak a követek, akik a középkorban elsősorban a diplomáciában járatos, nyelvtudással, műveltséggel rendelkező főpapok. A püspökök hivatali útjai, az ad limina látogatás, a canonica visitatio, a zsinatok ugyancsak mobil életet jelentenek.7 A szerzetesek is gyakran kelnek útra, holott a szerzetesi életideál a kolostorok lakói számára a stabilitas loci-t, vagyis a hely állandóságát írta elő. Már az adott rendbe való belépés gyakran jár együtt a szülőföldtől messzire vezető úttal. A monasztikus közösségek tagjai gazdasági ügyekben, lelkipásztori működésük okán, ellenőrző, vizitációs körutak, kolostori követségek, tanulmányok, zarándoklatok kedvéért utaznak. Pályájukon jutalomból megtehetik őket elöljárónak, vagy büntetésből áthelyezhetik más kolostorba. Gyakran előfordul az is, hogy a különféle tilalmak ellenére átíépnek egyik rendi közösségből a másikba, azaz más szerzetesrendbe, s ez is helyváltoztatással jár. A ciszterci generális nagykáptalanok, a bencés reformmozgalmak mind gyakori és távoli utazásokkal járnak.8 A koldulórendek célkitűzéseik és működési területük miatt egészen másként viszonyulnak a helyváltoztatás kérdéséhez. Megjelenésüktől kezdve sokkal mobilabbak, mint a monasztikusok. A létfenntartásukat biztosító koldulás mellett mindennapivá lesznek missziós, prédikáló körutaik.9
