Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
A JAGELLÓ-KORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI VÁZLATA 307 Ebben az esetben pedig a politikusok a megvesztegetések ellenére lényegében szabadon dönthettek. Az előbbi fejtegetések alapján azonban azt mondhatjuk, hogy különösen a Jagelló-kor második felétől nagy mozgási szabadsága nem volt a magyar államnak, érdekei mind az osztrák, mind a lengyel szomszéd iránti barátságra kényszerítették, az már más kérdés, hogy egyik sem használt sokat. Az 1520-as évek első felében papíron még egy lehetőség maradt meg Magyarország számára: a franciákkal való összefogás a Habsburgokkal szemben. I. Ferenc francia király ezt meg is kísérelte: egy Rincon nevű ügynökét küldte Magyarországra.13 9 A francia szövetség azonban a nyugati határ biztonságát is fenyegette volna, függetlenül attól, hogy II. Lajos a Habsburgok legközelebbi rokona, sógora volt. A francia probléma akkor vált veszélyessé, amikor 1525-ben, a páviai csatában V. Károly császár legyőzte a franciákat. Maga Ferenc király is fogságba esett. Innen lépett a horvát Frangepán János gróf útján kapcsolatra Szulejmán török szultánnal, hogy támadja meg a Habsburgokat.14 0 Nos, ez két úton volt lehetséges: a Földközi-tenger nyugati medencéjében megtámadhatták V. Károly birodalmának legféltettebb területeit, vagy pedig Magyarországon át Ausztriát. Az előbbi volt a nehezebb, viszont az utóbbi esetén előbb Magyarországot kellett legyőzni. Ennyiben állíthatjuk, hogy a francia probléma hozzájárult a középkori magyar állam bukásához. Felmerül ezért a kérdés, hogy nem lett volna-e jobb az ország számára a francia szövetség, amivel nyilván együtt járt volna a török csapatainak áteresztése hazánkon a Habsburgok ellen. 1524 tavaszán — függetlenül a francia szövetségtől — különben ilyen tartalmú török ajánlat híre terjedt el.14 1 A jelek arra utalnak, hogy ezt az ajánlatot a magyar államvezetés találta ki. így akartak volna ugyanis külföldi segélyhez jutni.14 2 A baj azonban ott volt, hogy az 1520-as években a törökkel kötendő fegyverszünet semmiképp sem menthette volna már meg az országot. 1521-ben elesett Nándorfehérvár, a török útja szabad volt az ország felé, és ha már előtte is pusztult az ország és terjeszkedett a török, még fegyverszünet fennállása idején is, ezután ez a folyamat már nem lett volna megállítható. Az ország nem tudta már a végvárakat fenntartani, és az erre a célra juttatott külföldi segélypénzek is, amelyeket elsősorban a pápától kapott az ország, elvesztek volna.14 3 Európa politikai térképének 16. század eleji átalakulása tehát mérhetetlenül rontotta Magyarország helyzetét, és ez épp akkor következett be, amikor a már jelzett gazdasági, társadalmi és politikai válságjelenségek feltűntek. Ehhez járult és a bajokat csak súlyosbította az 1514-es parasztháború. Röviden a következő történt: 1513. szeptember 3-án X. Leó pápa török elleni keresztes hadjáratot hirdető bullát bocsátott ki. Ez a terv — a pápaválasztáson kudarcot vallott riválisának — Bakócz Tamás bíborosnak a leszerelését is szolgálta volna, akit a hadjárat pápai legátusának neveztek ki. Miután a királyi tanács hozzájárult a keresztes hadjárathoz, Bakócz érsek 1514. április 9-én kihirdette a pápai bullát Budán. Az ország területén elsősorban az obszerváns ferencesek segédkeztek a keresztes hadjárat összehívásában, sőt szervezésében. A keresztesek főerői Pestnél, mások az ország különböző részeiben, így Várad, Fehérvár, Kalocsa, Bács, Kassa körül gyülekeztek. A keresztesek túlnyomó többsége a jobbágyok közül került ki, ez a tény, valamint a kezdődő zavargások és elégedetlenségek arra intették a királyt és környezetét, hogy állítsák le a mozgalmat. Először ugyan a toborzás befejezte előtt még a főerőt, amelyet Székely Dózsa
