Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
304 KUBINYI ANDRÁS árvájának, Bálintnak gyámjai ezért nem engedték át a várat az új bánnak, ami azután Nándorfehérvár bukásának egyik, ha nem is leglényegesebb oka lett.11 3 Mindenesetre 1513-14 táján Nagyszombat, Szakolca, Sopron, Esztergom, Szeged, Óbuda városok, a legtöbb harmincad, az uradalmak és birtokok közül többek között a diósgyőri, csepeli, huszti (a sókamarákkal) stb. zálogban volt.11 4 Ha ehhez még hozzátesszük, hogy fizetés, kölcsön stb. fejében az urak nagy része jogot szerzett birtokai állami adója esetenkénti beszedésére, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az államkormányzat, és ezen belül különösen a végvárak terheit egyre nehezebben lehetett fedezni. Közben egyre inkább kiderült, hogy külső veszély esetére sem a végvári katonaság, sem az esetleges nemesi felkelés nem elegendő, ezért felélesztették az elvben mindig megvolt telekkatonasági rendszert. Más összefüggésben már volt szó az 1498-as törvényről. Ez és a következő évek törvényei, illetve végrehajtási utasításaik világosan megmondják, hogy mit akartak a rendek. A már a korábbi években is a választási feltételek ellenére szedett egy forintos adót kettéválasztották. Ettől kezdve a királynak járt a fele „segedelem" címén, a másik fele volt a már említett hadakozó pénz: ez szolgált a jobbágyok száma alapján kiállítandó zsoldosok, az ún. telekkatonaság fizetésére. Az 1498: 20. tc. külön megszabta az egyházi bandériumok számát, ők ugyanis nemcsak birtokaik, hanem tizedjövedelmeik alapján is állították ki csapataikat. így azután elvileg veszély esetén a korábbi királyi zsoldosseregnél olcsóbb módon rendelkezésre állhatott az egyházak, a bandériumtartó urak és megyék katonasága.11 5 A gyakorlatban, mint az majd 1521-ben és 1526-ban kiderült, ezeknek a csapatoknak mozgósítása épp olyan körülményes és lassú volt, mint a nemesi felkelésé, és így célját csak részben érte el.11 6 Politikailag viszont a legális úri és megyei csapatok léte, mint ahogy arról már volt szó, inkább zűrzavart okozott. Katonailag még a legjobb és a leginkább is foglalkoztatott erő az egyháziaké volt, bár teljes létszámban azt is ritkán állították ki.11 7 A mindenki előtt nyilvánvaló és egyre fenyegetőbb külső veszély, az ellene fordítandó anyagi források és ebből eredő katonai erő elégtelensége a gazdasági és társadalmi válságjelenségek mellett hatott a belpolitikai helyzetre is, és itt is kritikus következményeket hozott létre. Történetírásunk már régen felfigyelt arra, hogy a Jagelló-korban igen sok, és különösen az utolsó évtizedben évente nemegyszer több országgyűlést tartottak, ezek határozatai sokszor egymással is ellentmondásban voltak, és ezért végrehajtásuk is kétségesnek mondható.11 8 Az utolsó tétel kivételével ezzel egyet is érthetünk. Az azonban tény, hogy a törvényeket általában, de többségükben mindenképpen, megkísérelték végrehajtani.11 9 Hogy ez nem mindig sikerült, az a királyi hatalom gyengeségének következménye volt. Ennek ellenére a Jagellókori történelem főbb tendenciáinak megrajzolása alkalmából valóban nincs szükség ezeket az országgyűléseket és törvényeiket részletesen ismertetni, hiszen a határozatokat gyakran ellentétes érvényűek váltották fel. A törvényeket aszerint hozták, hogy az adott országgyűlés erőviszonyai hogyan alakultak, a különböző rétegek csoportérdekei között hogyan hoztak döntést. Meg kell jegyezni, hogy az ország ügyeinek rendezését, elsősorban a török elleni védekezést az uralkodó osztály valamennyi rétege szükségesnek tartotta. Itt főként két megoldási kísérlet kristályosodott ki, az egyiket a nagybirtokosok, a másikat a nemesség képviselte. Ez utóbbi a következetesen, rendszeresen visszatérő, és
