Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
A JAGELLÓ-KORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI VÁZLATA 303 állandó harci tevékenység következtében a népesség nagyarányú pusztulása következett be.9 7 Ezek az események azt bizonyították, hogy a végeket béke idején éppúgy kellett őrizni, mint hadiállapotban. A rendek nem is teljesen indokolatlanul vetették később, a húszas évek első felében a törökkel kötendő fegyverszüneti tervekkel szembe, hogy béke idején is pusztult az ország, és vesztek el végvárak.9 8 Ennek a hol fegyverszünet, hol hadiállapot idején folytatott magyar-török állóharcnak az volt a jellegzetessége, hogy a török jelentősebb, hódításra alkalmasabb erőket 1521-ig nem vetett be, viszont szisztematikusan gyengítette a magyar végvári rendszert.9 9 A végvárak fenntartására ellenben jelentős kiadások váltak szükségessé. Egy 1504. évi költségvetés személyi kiadásra 113 000 Ft-ot irányoz elő,10 0 amelyben nincsenek benne a dologi költségek, köztük a várak karbantartása. Több várnál említi ugyanis a költségvetés, hogy falait épp újra falazzák.10 1 1513-14. táján a végvárakban 5547 lovas, 1170 gyalogos és 1100 naszádos, összesen 7817 fegyveres állomásozott.10 2 Ezek tekintélyes része ugyan csak minimális zsoldot kapó katonaparaszt volt, aki katonáskodása fejében adómentességben és más szabadságokban is részesült.10 3 A fegyveresek megoszlása (ami megfelel az 1504-es és 151 l-es költségvetéseknek is) különben ugyanarra utal, mint amire a török-magyar állóharc jellegével kapcsolatban már utaltunk: a magyar hadvezetés nem annyira rendszeres török ostromokkal, mi nt gyors betörésekkel számolt, ezért volt szükség a lovasokra, sőt a naszádosokra is, hogy megakadályozzák a folyókon való átkelést.10 4 Bonyolította a helyzetet, hogy az állandó pusztítások miatt egyes végvárakat már távolról kellett élelmezni, így pl. a húszas években Jajcát rendesen évente egyszer, szabályos hadjárat keretéből látták el élelmiszerrel és lőszerrel.105 Ezek a kiadások egyre súlyosabb terhet jelentettek a királyságnak. Az 1490-es évek elejének trónviszályai,10 6 majd 1494-1495 között az Újlaki Lőrinc herceg ellen viselt hadjárat10 7 jelentős kiadásokkal jártak, amelyeket a kincstár nem tudott fedezni, ezért kénytelen volt jövedelemforrásokat zálogba adni.10 8 A zálogolás a későbbiekben csak növekedett. Vagy elmaradt fizetés, zsold fejében, vagy a kincstár pillanatnyi hiányát betöltendő kölcsön adott pénzért várakat,10 9 városokat, kincstári jövedelemforrásokat adtak zálogba. Az utóbbi esetben egyrészt üzletelő urak, nemesek, másrészt városok és városi polgárok fordultak elő leginkább.11 0 Végül már szokássá kezdett alakulni, hogy a végvári parancsnok saját költségén fizette katonáit, mivel a zsold kifizetése késett, majd a végelszámoláskor zálogbirtokot kapott kielégítésként. Ebből persze komoly problémák következhettek. Bajnai Both András horvát bán pl. nem volt hajlandó 1508 elején, leváltása után, az általa kormányzott tartományokat kinevezett utódainak átadni, úgyhogy két évig Both és a királyi bánok párhuzamosan, saját befolyási övezeteikben igazgatták a területet. Both azonban végül is egyedül, a királytól újra megerősítve, 1511 őszéig haláláig tartotta kezében a bánságokat.111 Ezzel azonban az ügy nem fejeződött be. Özvegye, Csáky Anna közel egy évig nem adta ki férje tartományát, mert 20 000 Ft-tal tartozott néhai férjének a király. Az új bán, Perényi Imre nádor először fegyverrel kísérelte meg Horvátország és Szlavónia visszafoglalását, végül kiegyeztek: Csáky Anna elengedett követeléséből 5000 Ft-ot, a maradék 15 000 Ft-ért pedig zálogba kapta a diósgyőri uradalmat.11 2 Ez nem volt egyetlen eset. 1521-ben Török Imre nándorfehérvári bán
