Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
298 KUBINYI ANDRÁS vagy országos, vagy (és) hetipiac-joggal rendelkezve kisebb gazdasági központként emelkedtek ki a falvak nagy tömegéből. Korábban az országos vásártartó helyeket is a mezővárosok közé sorolva kb. 8-900 mezővárossal számoltak Magyarországon a középkor végén. Hozzájuk kell azonban a 200-250-re tehető hetipiacos helyeket is számítani, így Mohács előtt közel 1100 lehetett a gazdaságilag a falvak közül kiemelkedő helységek száma.5 6 A magyarországi városhálózatot tehát nem szűkíthetjük le a jogilag városnak nevezett, nem jobbágy, hanem szabad polgár lakossággal rendelkező kereken két és fél tucat királyi városra. Ezek egyenlőtlenül oszlottak meg az országban, egész országrészek voltak „város" nélkül. (Alföld, Dél-Dunántúl.) Igaz, 1498-ban a király elismerte Szeged szabad királyi városi jogállását, de ezzel is csak egyetlen város mutatható ki egy hatalmas területen. Kétségtelen, hogy a szabad királyi és hasonló jogállású városok szabadságjogai gazdasági téren is szélesebbek voltak a többi városias településnél, pl. a vámmentesség terén. A valódi városok gazdasági fejlődése nem volt egyöntetű. Nagyon durva általánosítással azt lehetne mondani, a nyugati határszél városainak fejlődése a 15. század közepe után megrekedt, az észak-keleti területen a lengyel János Albert trónkövetelő 1490. évi betörése után hanyatlás következik be, amit a következő évek fejlődése kiegyenlít. Egyértelmű emelkedés mutatható ki a központi fekvésű (Buda, Pest, Szeged, Székesfehérvár), valamint az erdélyi szász városoknál.57 A valódi városoknál tehát sem egyértelmű emelkedésről, sem egyértelmű hanyatlásról nem beszélhetünk, az eredmény tájegységenként más. A mezővárosi fejlődés esetében viszont vitán felül az emelkedés a jellemző. Leginkább természetesen az alföldi városmentes tájra áll ez: a kézművesek számaránya a Hunyadi-kori (pontosabban 1450-1490) 20,4%-ról a Jagelló-korban 25%-ra emelkedett. (A mezővárosi iparosok országos átlaga a települések lakosságán belül: 1400-1450: 16,7%, 1451— 1490: 18,5%, 1491-1526: 20,4%.) Hasonló a lakosságszámuk emelkedése. Kilenc mezőváros esetében a Zsigmond-kortól a Jagelló-korig az emelkedés 117,2%, míg öt mezővárosnak a Hunyadi-kortól emelkedett népessége a Jagelló-korra 114,6%ra.5 8 Van azonban egy látszólag ellentétes irányú fejlődés is. Az újonnan kiváltságolt mezővárosok száma a 14. század közepétől lényegében állandóan emelkedő tendenciát mutatott, és az 1460-as években érte el tetőpontját. Utána rohamosan csökkent az új mezővárosok száma.5 9 Az új hetivásár engedélyek száma is csökkent. Ezzel szemben a Jagelló-korban is nő az országos vásárkiváltságok száma, éspedig nem csupán az ilyen kiváltságot élvező településeké, hanem az egyes helységekben is nem egyszer három-négy vásárt is tartanak.6 0 Ha arra gondolunk, hogy már a 15. sz. közepén alig volt olyan falu az országban, ahonnan egy napi járásra nem lehetett hetipiacot a hét bármely napján felkeresni, ez a fejlődés az árucsere rendszerének minőségi emelkedésére utal. (Országos vásárokon nagyobb értékű áruk cseréltek gazdát.) Mindezen jelenségek mögött az árutermelés és a társadalmi munkamegosztás fejlődése rejlik. A nyugati országok hússzükségletének növekedése a magyarországi szarvasmarhatenyésztés és export bővülését, ezzel pedig az alföldi mezővárosok gazdagodását hozta magával.6 1 Fontos volt a borvidékeken fekvő mezővárosok fejlődése is. Ez utóbbiak és az állattenyésztő mezővárosok egy része gabonából behozatalra
