Századok – 1994

Történeti irodalom - Minderheitenfragen der Südosteuropa (Ism.: Radó Bálint) I/217

TÖRTÉNETI IRODALOM 219 társadalom általános problémáinak szocialista megoldása" volt hivatott orvosolni a nemzetiségi kérdés kezelése során felmerülő gondokat. Heuberger idézi a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége 1969. február 21-i ülésén elhangzottakat, miszerint „... a magyarországi német dolgozók nagy megnyugvással veszik tudomásul, hogy munkájuk értékelésekor egyetlen mérték, egyetlen kritérium jöhet számba: az, hogy azon a helyen, ahova őket az élet állította, miként teljesítik a szocializmus felépítése érdekében rájuk kirótt feladatokat és milyen mértékben tesznek eleget állampolgári kötelességeiknek...". A bécsi kutatónő beszámolt a nemzeti kisebbségekről szóló új törvény szükségességéről is, nem feledve, hogy hasonló törvényi rendezést kell elvárni régiónk más államainak törvényhozásaitól is. A harmadik fejezetet a szerkesztő a nagy társadalmi változások nemzetiségeket érintő hatásainak szentelte. Az itt közzétett felszólalások sorában az első Marie-Janine Calicnak, a Müncheni Egyetem oktatójának és Susanne Pazmandinak, a müncheni Südost-Institut munkatársának közös előadása, mely a Migráció, városiasodás és asszimiláció a Vajdaság és Szlovákia összehasonlításában (1880-1938) címet kapta. A két kutató világossá tette, hogy a Bácska-Bánát, illetve a Felvidék esetében a Monarchián belül is két alapvetően különböző természeti adottságú, azaz egy mezőgazdasági és egy ipari termelésre predesztinált országrészről volt szó. Részletezték a múlt századi vasút- és általában infrastrukturális fejlődést, azok asszimilációt elősegítő hatásait. Ugyanakkor tárgyalták a Kárpát-medencén belüli évszázados, nagyon jól működő, az agrár és ipari szektor összekapcsolódását példázó idénymunkás vándorlást, mely a 19. században élő valóság volt. Említést tettek a magyar és német kisebbségek sérelmére az utódállamokban végrehajtott földreformokról és az urbanizáció ütemének 1918 után kitapintható megtorpanásáról. Holger Fischer, a hamburgi Hungarológiai Központ munkatársa A magyarországi német kisebbség gazdasági-társadalmi változásainak területi aspektusai címmel elmondott értekezéséből kitűnik, hogy már az 1920-as és 1930-as években a társadalom más részeihez képest nagyobb mobilitás és területileg differenciált lélekszámcsökkenés jellemezte a magyarországi németséget. Ugyanez mondható el a második világháború befejezése utáni időszakról is. A népességcsökkenés különösen erősen érintette az osztrák határ mentén és a szórványban élőket. Elmondható, hogy a németség soraiban az iparban alkalmazottak számaránya az egész században magasabb, a mezőgazdasági munkások aránya pedig végig alacsonyabb volt a lakosság más csoportjaihoz viszonyítva. Anton Sterbling, aki a Bundeswehr hamburgi egyetemén tanít, A romániai németek a tradíció és a modernitás kereszttüzében című előadásában megjegyezte, hogy belátható időn belül a romániai németség csupán a történeti múlt része lesz. Előadásában ezt a folyamatot nem kívánta sem pozitívnak, sem negatívnak értékelni. Áttekintése mindamellett nem hagy kétséget afelől, hogy a második világháború utáni kommunista politika a korábbiaknál is nagyobb kihívást jelentett a romániai németség számára. Mára a többség a Németországba költözésben látja az egyedüli kiutat. A kötet negyedik nagy tematikai egységét Peter Haslingernek A románok a Magyar Királyságban 1900 és 1918 között címet viselő előadása vezeti be. Haslinger az Osztrák Kelet- és Délkelet-európai Intézetben dolgozik. Elevenen ábrázolja a századelő nemzetiségi problémáit, visszamenve egészen az 1894-es memorandum-ügyig, miközben nem vádolható magyarbarát érzelmekkel. Ilyen megvilágításban áll elénk a felszólaló által említett magyarok közül egyedül pozitívnak minősített Jászi Oszkár, de a kor sok más szereplője is, így Vasile Goldis, Stefan Pop-Cicio, Alexandru-Voevod, Iuliu Maniu, Octavian Goga, illetve gróf Tisza István. A müncheni Cornelius R. Zach Világháború és etnikai önszemlélet című előadásában a két világháború közti évek román és erdélyi szász irodalmából válogatott. Rövid bevezetője után, melyben az irodalmi és általában a művészeti felfogás első világháború utáni gyökeres megváltozását tárgyalja, rátér a romániai irodalomra. Nagyon figyelemreméltó az a megállapítása, hogy a világháborút megelőzően nem találunk utalásokat arra, hogy a regáti román irodalom művelői hangot adtak volna a Magyar Királyságban élő románok sorsa fölött érzett aggodalmuknak. Ennél is többet mutat az, hogy a világháború utáni román irodalomban is csak a korábban Magyarországon élő szerzők ütöttek meg éles magyarellenes hangot. Ismeretes például, hogy Goga és köre a románok erdélyi bevonulását, 1916-ot megelőzően áttelepült a Regátba, sőt mindig is a román hadbalépés mellett kardoskodott. Az előadás nagyon jól ábrázolja az erdélyi szászok irodalmában a Romániához kerülés okozta változásokat is. Szegedi Edit, a Nagyszebeni Egyetem Történeti Intézetének munkatársa A nemzetiségek közötti párbeszéd kezdetei Romániában 1918-1940 között és 1990-ben című előadásában részletesen ismertette a két világháború közötti évek bizalmatlanságra, félelemre, intoleranciára épülő légkörét, melyben az etnikumok közötti párbeszéd megindulásának nagyon kedvezőtlenek voltak a feltételei. Meglepő viszont mindaz, amit Szegedi Edit az 1931-ben kormányra kerülő Iorga vezetése alatü évekről állít. Eszerint Titulescu külügyminiszter 1933-ban a „határok spiritualizálásáról" beszél és hitet tett amellett, hogy nem célravezető magyarokat és németeket kényszerrel álrománokká formálni. Az előadó ugyanakkor szomo-