Századok – 1994

Történeti irodalom - Minderheitenfragen der Südosteuropa (Ism.: Radó Bálint) I/217

TÖRTÉNETI IRODALOM 217 Albert F. Reiterer, az Osztrák Központi Statisztikai Hivatal munkatársa Az etnicitás politikai megalapozása címmel mondta el előadását. Álláspontja szerint a nemzetállam az állam modern európai formája. Az etnikai egységek és struktúrák kialakulását politikai folyamatként kezeli, nem lát benne természetes és spontán vonásokat. A diocletianusi birodalmi reformtól a népvándorlás korán át a Merovingok idejéig tekinti át az etnicitás fejlődésének első európai szakaszát. Ezután elemzi a hűbériséget mint olyan magánjogi kapcsolatot, mely a Karolingok alatt az államszervezés alapjává vált, valamint az egyház szerepét, VIII. Bonifác eszményét és az egyház és az állam megváltozott viszonyát a reformáció és az ellenreformáció korában. Délkelet-Európára térve a latin és bizánci rítusú kereszténység találkozásának hatásait részletezi. Az oszmán hódítás hosszú időszakát a kis etnikumok továbbélése szempontjából kedvezőnek minősíti. Reiterer a hobbes-i „bellum omnium contra omnes"-ben látja nemcsak a 16-18. század „előmodemizációjának", de korunknak vezérlő motívumát is. Eszerint a modern állam az etnicitás bárminemű formája ellen dolgozik, mert érdekeik ellentétesek. Silvo Devetak, a maribori egyetem professzora Nemzeti kisebbségek és államnemzet: egyenlőség vagy alávetés? címen elhangzott előadásában Közép-kelet- és Délkelet-Európa nemzetiségi konfliktusaival foglalkozott. Megállapítása szerint négy általános jellemzőben foglalhatók össze e konfliktusrendszerek. A térség legtöbb országa etnikailag nagyon vegyes lakosságú. Másrészt Európa ezen része különböző vallások találkozóhelye, melyek mindegyike nagy hatást fejtett ki az etnikumok kultúrájára és azonosságtudatára. Harmadrészt alig van a régióban olyan államhatár, mely századunk folyamán ne változott volna. Negyedrészt a kommunista rezsimek szőnyeg alá söpörték a megoldatlan etnikai kérdéseket, tagadták ezek létezését, egyes etnikumokat pedig elit helyzetbe juttattak. Devetak a felgyülemlett nemzetiségi konfliktusok megoldásába elengedhetetlennek tartja a nemzetközi fórumok bevonását. Rudolf Kern, a löweni Katolikus Egyetem Germanisztika Intézetének professzora Európai intézmények és kisebbségek címmel tartotta meg előadását, melyben az Európa Tanács, az Európai Közösség, valamint az ENSZ kisebbségekkel foglalkozó szervei munkáját tekintette át. Elsőként emelte ki az Egyesült Nemzetek által 1948. december 10-én elfogadott dokumentum, „Az emberi jogok általános nyilatkozata" jelentőségét, sajnálatosnak nevezve, hogy sem a nyilatkozat elveinek végrehajtási mechanizmusa, sem jogorvoslati biztosítékok nem kerültek az okmányba. Elemzi az Európa Tanács 1950-ben Rómában elfogadott „Az emberi jogok és alapszabadságok védelmének európai konvenciója" elnevezésű határozatát, aláhúzva, hogy még ez sem védi kifejezetten a kisebbségeket. Elismeréssel szólt viszont az Európa Tanácsnak 1988-ban e tárgykörben tett Grisel- és az 1990-es Brincat-jelentésról. Leopold Auburger, a müncheni Südost-Institut munkatársa Nyelvi kisebbségek és a többnyelvű társadalmak stabilitása címen tartott előadást. Véleménye szerint a kisebbségek számára anyanyelvük megőrzése a túlélés legfontosabb biztosítéka. Előfordul, hogy valaki nyelvileg több etnikumhoz is kötődik, sőt az a szélsőség is létezik, hogy valaki az adott össztársadalom egyetlen etnikumához sem kíván tartozni. Ezt mutatta 1981-ben az a lakosság 5,4%-át kitevő abszolút kisebbség, amely a jugoszláviai népszámláláskor egyszerűen „jugoszlávnak" vallotta magát. Peter H. Neide és Normand Labrie Területi elvek, mint konfliktus-megoldó stratégiák című előadásukban felhívták a figyelmet arra a tényTe, hogy Európában egyedül Izland tekinthető egynyelvű országnak. A többnyelvű társadalmakat századunk hatvanas éveitől a bevándorlók, vendégmunkások és menekültek áradata tarkítja. Két nyelvi csoport nem békés együttélése esetén két megoldási lehetőséget látnak, a területi és az individuális elvet. Ezek alkalmazásának előnyeit két közismerten többnemzetiségű ország, Belgium és Kanada példáján mutatták be. A könyv második fejeztében nyolc előadás foglalkozik az etnikai identitás kérdésével. Ezek közül az első Joachim Stark, az erlangeni egyetemi Politikai Tudományok Intézete professzorának Haza Kelet-Európában; a területi kötődés problematikája Romániából kitelepült németek példáján című előadása. Stark bevezetőjében utal azokra a vitákra, melyek a nyolcvanas évek közepe óta Németországban a haza (Heimat) szó jelentéséről folynak. Szól a „haza" szó „német témává" válásáról a második világháború után, amikor németek millióinak kellett otthonukat elhagyniuk. Ezt kétségtelen jogtiprásnak nevezi, melyben a nemzetiszocializmus jogtiprásai ütöttek vissza: auctoritas non Veritas facit lege. Stark a csehszlovákiai és lengyelországi kitelepítések rövid tárgyalása után arra keresett választ, hogy milyen tényezők indították a romániai németség döntő részét szülőföldjének elhagyására. Krista Zach, a müncheni Südostdeutsches Kulturwerk munkatársa előadásának, melyben az erdélyi szászok azonosságtudatával foglalkozott, ,A Királyföldön laktunk" címet adta. A két világháború közti években a szászok körében született irodalmi alkotások alapján mutatja be, mit jelentett a haza a 12. századi ősökkel dicsekedhető népesség számára. Megvizsgálja, miként érintette őket egyfelől a Szászföld autonómiájának 1867-es, illetve 1876-os megszüntetése, másfelől a terület Romániához kerülése és a nemzeti kisebbségek kárára végrehajtott 1921-es földreform. Zach az erdélyi szászok azonosságtudata