Századok – 1994

Történeti irodalom - Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (Ism.: Heckenast Gusztáv) I/215

216 TÖRTÉNETI IRODALOM 216 Az első előfordulásokkal persze soha nem lehet minden rendben, és mindig előkerülhet korábbi adat addig kiadatlan levéltári iratokból — levéltári kutatást kívánni szótárkészítőktől nyilvánvaló maximaiizmus lenne —, de az EWUng forgatása közben — szemben a TESz-szel — csak nagyritkán támad az embernek bizonytalansági érzése. Egy példa erre is: nem hiszem, hogy a nemes anyától született nem nemes (a szótár értelmezése szerint: Halbadliger) agilis megjelölése 1835 előtt ismeretlen lett volna a magyar nyelvben. Ez felveti az anyaggyűjtés körének elhatárolását. Saját kutatási területemen maradva: Szamota — Zolnai Oklevélszótára (1902-1906) hámor szavunkat 1367 óta ismeri, így áll ez a TESz-ben is, holott 1944 óta ismerjük 1344. évi előfordulását is (Ha Bálint: Gömör megye. II. 151.). Az EWUng már ez utóbbi adatot hozza, hivatkozva a Nyelvtudományi Értekezések 1976-ban megjelent 89. kötetére. Kézenfekvő a következtetés, hogy a rokontudományok publikációira az anyaggyűjtés csak nagyon esetlegesen terjedt ki, ha egyáltalán kiterjedt. Kiterjed az EWUng figyelme a kiveszett Árpád-kori foglalkozásnevekre, mint ardó, bocsár, csősz, daróc, födémes, horó, hőgyész, amelyek a TESz-ben nem, vagy ebben az ősi jelentésükben nem találhatók, felvesz régi posztófajtákat, mint dorni, genti, elavult pénz-, illetve ágyuneveket, mint dukát vagy falkonéta. Szemmel látható a törekvés a történeti érdekű szóanyag gazdagítására, elsősorban a társadalom-, gazdaság- és technikatörténet területén. Végeredményben az EWUng korszerű, magas szakmai színvonalú, nemzetközileg használható alapmunka, a történettudomány számára is megkerülhetetlen kézikönyv. Első kötete példamutató rendszerességgel három füzetben két év alatt jelent meg. Bízzunk benne, hogy további két év alatt a második kötet is hozzáférhetővé, a magyar nyelv etimológiai szótára teljessé válik. Hivatkozni mindig EWUng-ként fognak rá, legfeljebb könyvtári katalógus cédulák teszik majd hozzá még a munkát irányító kiadó, Benkő Loránd nevét Hadd fejezzem be ezt az ismertetést a szótár szerzőinek névsorával: Büky Béla, Gerstner Károly, Hámori S. Antónia, Hexendorf Edit, Horváth László, Zaicz Gábor. Őket illeti a köszönet. Heckenast Gusztáv MINDERHEITENFRAGEN IN SÜDOSTEUROPA Szerk.: Gerhard Seewann R. Oldenbourg Verlag, München 1992. 434 I. KISEBBSÉGI KÉRDÉSEK DÉLKELET-EURÓPÁBAN A Gerhard Seewann, a müncheni Südost-Institut munkatársa szerkesztésében, a Südostdeutsches Kulturwerk támogatásával megjelent kötet az azonos címmel, 1991. április 8-a és 14-e között Dubrovnikban tartott konferencia anyagát tartalmazza. Azon a tavaszon Raguza különböző nemzetiségű lakóit és a világörökség részét képező műkincseit még sértetlenül hagyta a neobarbár háború. A nemzetközi eseményre a városba tizenegy országból érkező résztvevők előadásait hét tematikai egységben tárgyalja a könyv. Az első részben, mely az etnicitás általános szempontjait tárgyalja, elsőnek Friedrich Heckmann, a hamburgi Gazdasági és Politikai Főiskola professzorának Etnosz, démosz és nemzet, avagy: Honnan származik a nemzetállam nemzeti kisebbségekkel szembeni türelmetlensége? címet viselő felszólalása hangzott el. Megállapítása szerint a bipoláris világ felbomlása után, mely a legtöbb regionális konfliktust a két politikai-katonai tömb szembenállásának rendelte alá, újra előtérbe kerültek a korábban elhallgatott, vagy mesterségesen elfojtott nemzeti-etnikai problémák. Ezek gyökereinek felkutatásában az etnicitás definiálását Heckmann az első lépcsőfoknak tekinti. Társadalmi tényként fogadja el, hogy bizonyos embercsoportok kulturális örökségük, történelmi és aktuális tapasztalataik azonosságának tudatában vannak, származásukról pedig közös elképzeléseket alakítanak ki. E csoportokat sokféle névvel illették már. Heckann az „etnicitás" kifejezést használja annak ellenére, hogy e fogalmat szociológusok és politikusok előszeretettel kerülni szokták arra hivatkozással, hogy a modem társadalmi fejlődés fokozatosan csökkenti, majd végleg felszámolja a társadalmakon belüli vallási, kulturális és nyelvi különbségeket. E meggyőződés cáfolatául a felszólaló az „etnikai reneszánsz" számos példáját hozta fel. Végezetül hangsúlyozza és ismét csak példákkal támasztja alá a nemzettudat teljes hiányát az aritik, illetve közép- és koraújkori társadalmakban. Részletesen elemzi a 18. és 19. század fejlődését is, különbséget téve az — akár fiktív alapon — közös származást és kultúrát hangsúlyozó etnikai és a politikai nacionalizmusok között.