Századok – 1994

Beszámoló - Beszámoló a Werbőczy István és műve c. tudományos ülésről (Földi András) I/194

BESZÁMOLÓ 199 Az előadás végkövetkeztetése, hogy a Tripartitum gyámságról szóló részeinek római jogi gyökere vitathatatlan, a mű forrásait és a közvetítőket (Summa Legum Raymundi) tekintve pedig ékes bizonyítéka a közép-európai jogismeret egymásra hatásának és gyökereinek. Ehhez kapcsolódóan Zlinszky János jogászprofesszor, alkotmánybíró beszélt Werbőczy István jogforrástanáról. Vizsgálódásait két kérdés köré csoportosította, egyrészről, hogy mi volt Werbőczy felfogása Magyarország 16. századi hatályos jogforrástanáról, másrészről milyen helyet foglalt el a Hármaskönyv szerzőjének meglátása szerint az országos hatályos jogforrásainak sorában. Elsőként leszögezte, hogy a magyar királyságban Werbőczy szerint azon jogszabályok képezték a hatályos jogot, amelyeket az ország rendesbíróságai alkalmaztak, s amelynek jórésze ius commune volt. A hatályos jog különös része, melyet kizárólag csak Magyarországon alkalmaztak, a consuetudo, három forrásból származik: a rendi gyűlés által jóváhagyott királyi engedélyekből, a különböző csoportok, családok vagy magánszemélyek számára adományozott, de általános érvényű királyi privilégiumokból, s végül bírói döntésekből, különösen, ha azok ellenállás nélkül megismétlődnek a bírói gyakorlatban. A hatályos jog közvetlen forrása ezek szerint a bírói gyakorlat. Jog az, amit a bíróságok akként alkalmaznak. Ők viszont kötve vannak a törvényekhez, ami azt jelenti, hogy önkényesen nem alkothatnak jogot. Bármikor hivatkozhatnak a Magyarországon latens hatállyal bíró ius communére, de alkalmazniuk kell az országgyűlés által elfogadott azon törvényeket, amelyeket a mindenkori uralkodó kifejezetten vagy hallgatólagosan nem helyezett hatályon kívül. Ezzel szemben következetes nem alkalmazással a bírói gyakorlat mégiscsak hatályon kívül helyezhet dekrétumokat. Más a helyzet a privilégiumokkal. A különböző csoportok számára adományozott kiváltságok hatálya csak addig terjed, ameddig az egységes joggal szembenálló, csak az adott területre érvényes különös törvények azt megengedik. A privilégiumokon nyugvó helyi jogot csak az országgyűlés helyezhette közvetlen döntésével hatályon kívül. Werbőczy művében az ezen elven szerint hatályosnak talált jog azon szabályait rendezte és állította össze, amelyek csak Magyarországon voltak hatályosak. Törvényjavaslatában a bíróságok által alkalmazott ius communét, bár az a szokásjog szerves része volt, tudatosan hagyta figyelmen kívül. A Hármaskönyv nem jogkönyvnek, hanem törvényjavaslatnak íródott, ami a mű tartalmára és jellegére vonatkozóan sokmindent megmagyaráz. Amikor törvényerőre emelése nem következett be és Werbőczy saját költségén kinyomatta majd megküldte azt a bíróságoknak, bizonyára nem sejthette, hogy a hazai jog egyetlen írott összefoglalásként később éppen a ius commune befolyásával szemben fogják felhasználni, s hogy a magyar nemesség egységének, valamint a rendek és a király közös törvényhozói hatáskörének téziseivel a magyar alkotmányosság pillérévé válik. Horváth Pál, az ELTE jogtörténész professzora sok nem szerencsés, politikai és ideológikus felhangokkal kísért állásfoglalás nyomába eredve, a historiográfia eszközeivel közelítette meg a Werbőczy-életművet. Mivel ennek megítélése jó két évszázada a hazai politikai gondolkodás irányváltásai szerint alakult, a témakör tudo-